Érzelmi hinta-palinta – II. rész

Sinkovics Kata és Bors Szilárd

Nem kell mindig egyetérteni

– Az interneten keresztül ismerkedtem meg a párommal, Szilárddal – meséli Sinkovics Kata. – Amikor már túl voltunk néhány levélváltáson, telefonon is beszélgettünk, de azt gondoltam, hogy nekem mégsem ilyen fiú kell. Nem is akartam vele igazán megismerkedni. Szilárd azonban kérte, hogy találkozzunk, így belementem. Amikor megláttam, nagyon szimpatikusnak találtam, ám még akkor sem voltam biztos benne, hogy kialakulhat valami közöttünk. Csak ismerkedtem vele, ám ő a harmadik randevún már szerelmet vallott, sőt, ajándékba kaptam tőle egy Frank Sinatra – Robbie Williams kazettát.

Akkor még nem tudhatta, hogy pontosan erre vágyom, mégis eltalálta az ízlésemet. Sírva fakadtam, aztán – először – megcsókoltuk egymást… Attól a pillanattól kezdve tökéletesen biztos voltam benne, hogy ő az igazi. Három hónappal később összeköltöztünk.

– Én már a második randevú után tudtam, hogy ez több lesz, mint futó kaland! – veti közbe Kata párja, Bors Szilárd.
– Most, hogy fél éve ismerjük egymást, már kiderült, a vérmérsékletünk nagyon különbözik – mondja Kata. – Én nagyon temperamentumos vagyok, könnyen dühbe gurulok. Nagy hibám, hogy ilyenkor csapkodni kezdek, villámlik a szemem, és bizony földhöz vágom, ami a kezem ügyébe kerül. Most éppen ezért nincs szempillaspirálom: hétvégén valami apróságon felhúztam magam, a földhöz csaptam és eltört… Szilárd sokkal nyugodtabb, ő inkább bevonul a másik szobába, s csak akkor jön elő, amikor lehiggadt. Ilyenkor én már túl vagyok az egészen, de ő szeretné megbeszélni a dolgot, így leülünk, és átbeszéljük.
Nem akarom elveszíteni őt a heves természetem miatt, tudom, hogy jó lenne, ha nem reagálnék ilyen temperamentumosan, már igyekszem is így tenni. Jó lenne, ha mire összeházasodunk – mert már ezt tervezgetjük –, és mire gyerekeink születnek, kicsit higgadtabb lennék. De ez nem azt jelenti, hogy mindenben egyet kell értenünk: néha lehetnek nézetkülönbségek, megeshet, hogy – bármennyire szeretem őt – nem értek vele egyet, csak legfeljebb ilyenkor majd nem vágok semmit sem a földhöz, hanem próbálok higgadtan érvelni. Ehhez kicsit még fel kell nőnöm…

– Biztos vagyok benne, hogy mindketten megtaláltuk egymás személyében az igazit – állítja Szilárd. – Igaz, még nem olyan régi a kapcsolatunk, tehát össze kell csiszolódnunk. Szerintem eléggé jól kezelem azokat a helyzeteket, amikor Katának „felforr a vére”. Amikor dühbe gurul, pontosan olyan, mint egy durcás kislány – és csak csendben merem mondani: ilyenkor még jobban lehet őt szeretni…

“Héja-nász” vagy megbocsátás?

Dr. Bonyár Lajos pszichiáter

– Aki jobban szeret, az sok mindent elnéz a másiknak, ami egyáltalán nem biztos, hogy rosszat tesz a kapcsolatnak. Az viszont már igen, ha az érzelmi “mérlegelés” rivalizálássá fajul – véli Dr. Bonyár Lajos pszichiáter.

A szakember a szerelmet – Erich Fromm után – egy pozitív tartalmú, viszonylag rövid ideig tartó elmebetegségnek tartja. Szerencsés esetben ez az állapot tartós szeretetbe csap át, csakhogy – mutat rá Bonyár doktor – a szerelem ellenpárja nem a szeretet, hanem a gyűlölet. Gyakran megesik, hogy néhány hét szerelem után az egyik fél számára érdektelenné válik a másik, míg amaz szembetalálja magát az új helyzettel: már nem rajonganak érte. Egy ilyen felismerés könnyen gyűlöletet válthat ki abból, aki addig szeretett.

– A szerelmi házasságok nagy része épp ezért amolyan “héja-nász az avaron”: a párok viharos szexuális – és magánéletet élnek, apróságokon is összekapnak, majd a nagy cirkuszokat még nagyobb kibékülések követik. Csakhogy minden egyes veszekedéssel elvész egy kicsi abból a belső melegségből, amely egy kapcsolat lényege. Mert mi a legfontosabb egy szerelemben? A bizalom. Az, hogy nem merül fel állandó kétely egymás érzéseivel és általában: a kapcsolattal szemben.

Meglódulhat az érzelmi libikóka akkor is, ha a párok nem hagyják egymást szabadon “játszani”. Gyakori hiba, hogy a szerelem első hevében elhanyagolják, majd sokszor elvesztik a régi barátaikat. Csak mikor vége a mézesheteknek, akkor veszik észre, mennyire egyedül maradtak. Ha viszont ekkor már egyikük sem mondja, hogy jó lenne egy kis szabadság, buli, haverok…, akkor csak a hiány és a feszültség marad. “A megcsalások jelentős része abból a dacból származik, hogy a férj, ritkábban a feleség gyakorlatilag nem mehet el otthonról.”

A pszichiáter egyébként úgy gondolja, hogy a nő szerepe sokkal nagyobb egy kapcsolat megtartásában, mint a férfié. “Ebben nyilván közrejátszik az anyaszerep és az, hogy szinte mindannyiunk képzeletében a nő gondoskodik az “otthon melegéről”. Azt gondolom, hogy egy értelmes nő mindent, még a férfibüszkeséget is ügyesen tudja kezelni.”
A szakember szerint ahhoz, hogy kapcsolatunkat kiegyensúlyozottan, s ne az érzelmeink hullámzásának kitéve „kormányozzuk”, spirituális, vagyis lelki intelligenciára kell szert tennünk. (Ez nem összetévesztendő az általános intelligenciával. Így lehet, hogy egyébként magas IQ-val rendelkező emberek képtelenek normális párkapcsolatot kialakítani, s képesek beleesni újra és újra ugyanabba a hibába.) “Akik lelkileg érettek, azok hosszan tartó kapcsolatra számíthatnak. Nem kell nagy dolgokra gondolni: a szeretet művészete egy olyan tudás, amely mindenki számára elsajátítható. A baj csak az, hogy ilyesmit sehol sem lehet tanulni, úgyhogy végül mindenki a saját kísérletének van kitéve” – fogalmaz ironikusan a doktor, és még hozzáteszi (talán a legfontosabbat): a párkapcsolatok legnagyobb tragédiája, hogy hiányzik az emberekből az őszinte megbocsátás képessége. Márpedig, fűzi hozzá, ahol nincs megbocsátás, ott igazi szeret sem lehet.

Pálinkás László és családja

“Egyfelé kell nézni”


Létezhet-e olyan kapcsolat, amelyben az a kérdés, hogy “ki szeret jobban”, fel sem merül? Talán igen. Ezért kopogtunk be a kilencgyerekes Pálinkás Lászlóhoz és feleségéhez.
Azon gondolkodom, hogy is volt ez nálunk az elején… Azt hiszem, egyformán szerettünk – mereng Laci, majd Orsi veszi át a szót:

– Huszonvalahány éve ismerjük egymást, pontosan nem is tudjuk, mióta. Egy helyre, a “Domiba” jártunk templomba, közös volt a baráti társaságunk, és mint később felfedeztük, egy szalagház két végén laktunk. Évekig éltünk egymás mellett anélkül, hogy jártunk volna.

– Aztán együtt szilvesztereztünk. Innen számítjuk a kapcsolatunkat. Itt kezdődött – mondja nyomatékosan Laci, és kicsit közelebb húzódik a feleségéhez.

– Mikor történt mindez?

Sokáig gondolkoznak, szabadkoznak, hogy “hát a dátumok…”, végül Orsinak jut eszébe:

– Nyolcvankettő szilvesztere volt, igen. Akkor érettségiztem.

– Éreztétek valaha, hogy egyikőtök jobban szeret, mint a másik?

– Ilyen nem volt. De a nemek közti különbözőségből adódik, hogy mikor egy kapcsolat jó és ígéretes, akkor többnyire a lányok szeretnének hamarabb férjhez menni, a fiúk viszont nem szeretnének még annyira gyorsan megnősülni… Ez nálunk is így történt – jegyzi meg Orsi, majd cinkosan férjére mosolyog.

Pálinkásék, akik aktív tagok a Nagycsaládosok Országos Egyesületében is, sokaknak elmondták már: a fiataloknak az életet kell együtt kipróbálniuk. Ez nem azt jelenti, hogy azonnal össze kell költözniük, hanem hogy azt csinálják együtt, amivel egyedül is foglalkoznának, illetve csinálni szeretnének jövendő életükben. “Nagyon jónak tartjuk például a gyerektáboroztatást, mert ott kiderül, ki mire képes, és hogy ki mivel szeret foglalkozni. Mert nem csak mindig a másikat kell nézni, hanem – egyfelé. Legyen egy irány, amerre együtt akarnak menni!”

– Most mi a helyzet nálatok a szerelemmel?

– Erősödött – vágja rá Laci.

– Nem tudom, mennyire érzékelhető ez – fűzi hozzá Orsi. – Néha most is írunk egymásnak levelet, vágyunk arra, hogy kettesben legyünk, nem szeretünk külön aludni, sehová sem szeretünk egymás nélkül menni, bármilyen program vagy kihívás van, azt vállaljuk el, amit együtt tudunk csinálni, és ami egyébként csak az egyikünk dolga lenne, amellé is odaáll a másik. Ehhez hozzátartozik, hogy maximális bizalommal vagyunk egymás iránt – de nem azért, mert van egy ilyen szabály.

– Mindig biztosak voltatok abban, hogy ez a szerelem örökké tart?

– Ebben hinni kell, másképp elkezdeni sem érdemes. Persze, soha semmi nem biztos…

Laci már régóta szeretne szóhoz jutni: – Én azt tapasztalom, hogy egyre jobban szeretjük egymást, és mindennap észrevesszük, hogy “jaj, de jó, hogy te vagy nekem!” Mi nap mint nap azon mesterkedünk, hogy a másikat tegyük boldoggá. Ha én azt akarom, hogy ő boldog legyen, ő meg azt, hogy én boldog legyek, akkor… akkor működik.

– Ha már a hitet említettétek: mint keresztény emberek, mit gondoltok, lehet szerelem hit nélkül?

– Csak azt tudjuk, hogy nekünk ez a közös alap nagyon sokat segített – mondja Laci.

– Semmi sincs önmagában – teszi hozzá Orsi. – Olyan nincs, hogy én most hívő vagyok, most pedig családi életet élek. A vallásos emberek közül is azok tudnak harmonikus kapcsolatot fenntartani, akiknek az életéhez szervesen hozzátartozik a hit.

– Ha vitatkoztok, ki enged hamarabb?

Laci szerint ő, és erre Orsi is bólint.
– De ha félreértés van közöttünk, maximum fél órát bírunk ki szó nélkül, és akkor az egyikünk bocsánatot kér. Már felfigyeltünk rá, hogy annyira rossz, ha nem vagyunk egy hullámhosszon, hogy belátjuk: végső soron teljesen mindegy, kinek van igaza. Mire a nap lemegy, biztosan kibékülünk. Mert hogyan lehetne úgy egy ágyban aludni, ha nem vagyunk jóban?!