Aktuális

Érzelmi hinta-palinta

A szerelemben nincs egyenlõség – mondják a sokat tapasztalt férfiak és nõk, hiszen az egyik mindig jobban szeret, így kiszolgáltatottabb az alacsonyabb hõfokon lángoló félnél. Csakhogy elég egy elkapott pillantás, amelybõl kiderül, hogy partnerünkre mások is vágynak, és mindjárt megszûnik az unalmas biztonság.






Ha pedig feltűnik, hogy társunk – tőle szokatlan módon – rajtunk kívül mást is észrevesz a világból, hirtelen nagyot billenhet a szerelmi mérleghinta.

Erős vár a mi párunk

Szinte minden kapcsolatban biztosra vehető, hogy az a fél, aki folyamatosan “elfogadja” a másik szerelmét, odaadását, egy idő után természetesnek veszi a leosztást, és fel sem tűnik neki, hogy többet kap, mint amennyit ad.

A másik viszont egyre jobban érzi az aránytalanságot, és előbb vagy utóbb valami benne is megváltozik. Jól működő kapcsolatban a másik az első jelek után észbe kap, és az idő múltával egyre kisebb kilengéseket produkál a szerelmi libikóka. Vannak persze, rendkívüli esetek is.

Péter és Klári házassága csaknem húsz év alatt olyan kapcsolattá szilárdult, amelyet túlzás nélkül csak a halál törhet ketté. Nagyon fiatalon találtak egymásra, és rövid időn belül megszületett a gyerekük is. Csakhogy a gyereknevelés, az otthonteremtés időszaka náluk akkor zajlott, amikor a barátaik még tanultak, buliztak, egyik szerelemből a másikba zuhanva próbálták megtanulni a felnőtt életet. Péter pánikba esett, úgy érezte, a szülői ház elvárásait átmenet nélkül váltotta föl egy sokkal erősebb kötelezettség, megijedt, hogy megöregszik anélkül, hogy kipróbálta volna: milyen is az igazi élet.





Két őrült esztendő alatt sikerült leküzdenie magában azt az érzést, hogy börtönbe zárta magát. Hirtelen fellobbanó szerelmek, viharos kapcsolatok, eltűnések és visszatérések közepette cseperedett a fiuk. Senki sem értette Klárit, honnan szedi az erőt ahhoz, hogy a csatakosan hazatérő Péternek szó nélkül kávét főzzön, és beadja a fürdőszobába a tiszta törölközőt. Még Péter barátai is arra biztatták, hogy vessen véget ennek a méltatlan történetnek, és adja ki a férfi útját. Klári azonban úgy érezte, hogy ehhez az emberhez életre szóló köze van, és a szeretete elég volt ahhoz, hogy Péter egyszer csak rádöbbenjen: bárhova megy, bárkivel találkozik, csak kevesebbet kaphat, mint ami otthon várja.

Elmúltak a viharos évek, és Péterből csaknem papucsférj lett, aki főz, takarít, és mélyen ragaszkodik feleségéhez. Olyan férfi, akiről az ismerős családokban csak ábrándoznak az asszonyok. Klári barátnői, akik korábban nem ismerték őket, néha irigykedve meg is kérdezik, mi a titka, mit tett azért, hogy az ura legyen a legmegbízhatóbb ember a föld kerekén. Az asszony ilyenkor nem válaszol, csak csendesen elmosolyodik.








Molnár Adrienn és Feri
Libikókában


– Hogy én szeressek jobban? Na nem, annál én sokkal büszkébb vagyok – vallja be a huszonöt éves Molnár Adrienn. – Bár egyszer volt egy ilyen kapcsolatom, de hamar véget vetettem neki. A fiú eszméletlenül jóképű volt, gondoltam is: “Hú, ilyen jó pasim sose lesz!” Sejthettem volna, hogy az első adandó alakalommal elcsábítják tőlem. A barátnőm látta meg egy diszkóban, amint éppen egy másik lánnyal táncol… Még húztuk vagy két hétig, én igyekeztem elhidegülni tőle, ő meg próbált visszaférkőzni a bizalmamba. Végül gyűjtöttem annyi lelki erőt, hogy kiadjam az útját.

Az a kapcsolat, amelyben öt éve élek, teljesen egyenrangú. Kiállta az idő és a távolság próbáját. Ha másfél hónapja hívsz, még nem lettem volna ennyire biztos a dolgomban, mert a vőlegényem két évig Németországban dolgozott. Folyton rémképek gyötörtek, hátha talál helyettem valakit. Szerencsére az SMS-ek jöttek-mentek, éreztem, hogy ő is hosszú pórázon tart engem. Csak hát én elég heves vagyok, folyton rapliztam, ha bizonytalannak éreztem magam. Szeretem kimutatni az érzelmeimet, talán pont azért, mert otthon, a szüleimtől nem ezt láttam. Ferinek nehezebben megy, ő csonka családban nőtt fel, ráadásul nagyon megsérült egy korábbi szerelemben.

Kezdetben nemigen tudott mit kezdeni a szeretetrohamaimmal, de ma már egyre többször ki meri mondani azt, amit gondol és érez. Olyan ez, mint egy libikóka. Ha én mogorva vagyok, ő udvarol, szeretget jobban. Ha ő ridegebb, én bújok, mint egy cica. Jó ez így, mert legalább az egyik ki tudja húzni a gödörből a másikat. Persze, azok a legklasszabb pillanatok, amikor a mérleg egyensúlyban van. Például amikor este összebújunk, és én a fülébe súgom: “Úgy szeretlek!” Ő meg ad egy puszit a fejem búbjára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top