Ezo

Ezt rejti a születésnapod a számmisztikában

A számmisztika szerint nem mindegy, hogy a hónap melyik napján születtél. A születési dátumunkban, illetve az élet egyéb területein gyakran felmerülő számoknak nagy jelentőségük van életünkben.

Aki a hónap első napján született, az kiváló vezetői képességekkel rendelkezik, öntudatos és erős akaratú. Gyakran ragadja a kezébe a kezdeményezést, és jól ért a motiváláshoz. A precizitás azonban ritkán tartozik az erősségei közé. Érzékeny típus, de ezt többnyire igyekszik eltitkolni. A szerelemben egy kicsit naiv, ám nagyon hűséges. A barátai mindig számíthatnak rá.

 

A másodikán születetteket általában az érzelmeik irányítják. Melegszívűek, érzékenyek, és sok szeretet igényelnek. Nehezen mondanak nemet, emellett gyakran hangulatemberek, és hajlamosak a melankóliára. A legjobban szűk baráti körben érzik magukat, nagy társaságban inkább zavarban vannak.

 

Aki harmadikán jött a világra, az energikus és életvidám. Fantáziadús, sokoldalú, és mind szóban, mind írásban nagyon jól fejezi ki magát. Ránézésre lazának tűnik, de lezsersége mögött gyakran tanácstalanság bujkál. A szerelmet nagyon intenzíven éli meg: eleinte úgy érzi, a mennyekben jár, majd a pokol bugyraiban.

 

A negyedikén született ember felelősségteljes, praktikusan gondolkodik, komoly, és egy kicsit óvatos. Gyakran kissé önfejű és makacs. A biztonság és a stabilitás a legfontosabb a számára. Párkapcsolatában eleinte hűvösnek és túl józannak tűnik, de partnere teljes egészében megbízhat az érzelmeiben.

 

Aki ötödikén látott napvilágot, annak nagy élettérre, szabadságra és függetlenségre van szüksége. Szereti a változatosságot, és imád utazni. Nyitott, kedves, minden új érdekli. Ha viszont nem találja eléggé szórakoztatónak a helyzetet, könnyen unatkozni kezd, és gyakran türelmetlen. A felelősségtudat általában megijeszti, ennek megfelelően minden partnerkapcsolatában alaposan meggondolja, lekösse-e magát.

 

A hatodikán született harmóniára törekszik, együtt érző, nyitott és segítőkész. Fejlett az igazságérzete, ezért gyakran harcol az igazságtalanság ellen és a gyengébbek oldalán. Nagyon fontosak számára a családtagok és a barátok, így elfogultságában sokszor nem veszi észre, ha pont ő hibázott. Gyengéd, érzelemdús partnerre vágyik, akivel mindent megbeszélhet.

 

A hetedikei emberek individualisták és kitűnő éleslátással rendelkeznek. Érdeklik őket a mélyreható, titokzatos témák, gyakran foglalkoznak spirituális és misztikus dolgokkal. A kritikára általában érzékenyen reagálnak. A szerelemben sok gyengédségre és testi kapcsolatra van szükségük, de sok időt és teret igényelnek kizárólag önmaguk számára is.

 

A nyolcadikán születetteknek jó az emberismeretük és az értékítéletük. Emellett nagyon jó szervezői és vezetői képességekkel rendelkeznek, s ezen tulajdonságok szerencsés kombinációjának birtokában esélyesek a sikerre. Barátaik a megbízhatóságukat értékelik bennük a legjobban. Olyan partnerre vágynak, aki feltételek nélkül szereti és elfogadja őket.

 

Mit rejt a születésnapod a számmisztikában?

A kilencedik nap szülötte a kedvességéről, a toleranciájáról és a nagyvonalúságáról ismert. Teljes erőbedobással törődik másokkal, bár néha túlzottan ragaszkodik a saját igazához. Nagyon mély érzésű, és igen intenzíven tud szeretni. Ezt érzi mindenki a környezetében, de főleg a családtagjai, a kedvese és a barátai.

 

A tizedikeiek rengeteg energiával rendelkeznek, és született vezéregyéniségek. Erős a kisugárzásuk, és nagyon fontos számukra a függetlenség. Bombabiztos fellépésük ellenére belül gyakran bizonytalanok. A szerelemben romantikusak, hiszen mély, igaz érzelmekre vágynak.

 

A tizenegyedikén ünneplők idealisták, hajlamosak az álmodozásra, kreatívak és temperamentumosak. Szívesen dolgoznak együtt másokkal, a céljaikat általában kedvességükkel és meggyőzőerejükkel érik el. Barátaikkal szemben nagyon figyelmesek, partnerkapcsolataikban szenvedélyesek.

 

A tizenkettedikén születettek kifejezetten kreatívak. Hihetetlen tudásszomjukat viszonylag gyorsan elégítik ki, hiszen könnyen és kedvvel tanulnak. Érzékenyek a világ történéseire. Nagyon sok minden érdekli őket, és pontosan emiatt hajlamosak arra, hogy egy csomó dologba belekezdjenek, amit azonban nem fejeznek be. Könnyen esnek szerelembe, de csak akkor kötik le magukat, ha nagyon komolynak és tartósnak ígérkezik a kapcsolat.

 

A tizenharmadikai emberek jó szervezők, és hajlamosak az irányításra, dirigálásra. Általában nem térnek le arról az útról, amit kijelöltek maguknak, és bármi áron elérik céljukat. Partnerkapcsolataikban megbízhatóak és nagyon tudnak szeretni, habár kezdetben meglehetősen visszafogottak.

 

Aki tizennegyedikén jött a világra, az tele van ötletekkel, tervekkel és álmokkal. Haladó szellemű, minden újdonság érdekli. Határtalan szabadságvágy jellemzi, kedveli a kalandokat, és szívesen vág neki új, ismeretlen területek felfedezésének. Ezen tulajdonságai miatt nem mindig bizonyul ideális partnernek, hiszen sokáig nem tud megülni a fenekén.

 

A tizenötödikén születettek számára mindennél fontosabbak a családtagok és a barátok. Általában mindenki kedveli őket, gyakran igen tehetségesek valamiben. Tudásukat szívesen adják tovább. Nagyon jó a megfigyelőképességük. Sokszor túlzottan őszinték, ami a szívükön, az a szájukon. Harmonikus partnerkapcsolatra vágynak.

És mi a helyzet a többi nappal? A teljes cikket a Deluxe blogon találod!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top