Ezo

Hétindító ezo: A nagy lépések hete

Ezen a héten újhold lesz a Kosban, ez pedig azt mutatja, hogy a nagy szavak helyett most a nagy tettek időszaka vár ránk. Hogy ez pontosan mit jelent, és hogyan vigyünk végbe könnyen nagy tetteket, azt elmondja asztrológusunk: R. Kövér Balázs. A hétindító ezúttal bemutat egy elfeledett ősi törvényt is, amely mindannyiunk életét igazgatja – akár ismerjük, akár nem.

Sokat gondolkodtál, sokat inspirálódtál, voltál kreatív, és már rengeteget beszéltél is. Most azonban mindennek vége, ezen a héten búcsúzunk az üres fecsegéstől, és üdvözöljük a tetteket,  mert ez már a nagy lépések hete! Hogy ez mit is jelent pontosan? Nyugalom, minden jó lesz. Illetve minden olyan lesz, amilyenné tesszük, a lehetőségeinket, az égi hatásokat alakítva. Ne felejtsd el: az irányítást senki sem veheti ki a kezedből: a te világodat te teremted. Még akkor is, ha látszólag néha a körülmények korlátoznak vagy kényszerítenek.

Nézz rá az életedre!

Ezen a héten a csillagok arra kérnek, hogy vess egy pillantást az életedre, nézz rá a körülményekre, és ismerj fel valamit: a körülményeid, a lehetőségeid nem tőled független helyzetek, amelyeket a Sors büntetésből vagy jutalomból rád mért. A helyzetedet eddig is te alakítottad a gondolataiddal és a döntéseiddel, és ezután is te fogod. Lehet, hogy most azt mondod, tele van az életed tőled független korlátokkal, kellemetlenségekkel, amelyekről nem tehetsz. Vagy úgy véled, a hihetetlen mázlidnak köszönheted, hogy ott tartasz, ahol tartasz. Az igazság azonban az, hogy mindkét vélekedés tévedés.

A korlátaidnak te engeded, hogy korlátozzanak. Senki sem kényszerít, hogy egy olyan munkahelyen dolgozz, ahol a főnök folyton ideges, és megoldhatatlan követelmények elé állítja az alulfizetett beosztottjait. Ha ilyen munkahelyed van, bármikor dönthetsz úgy, hogy keresel egy másikat. Azt mondod, ezzel a végzettséggel, ezzel a szakmai tapasztalattal esélyed sincs jobbra. Oké. Ki akadályozza meg, hogy tanulj, és képezd magad, hogy továbbléphess? Igen, tudom, az idő. Nos, az időd a tiéd. Te döntöd el, hogy szánsz-e időt arra, hogy olyan szakmai tudást szerezz, amellyel jobb állást és jobb főnököt kaphatsz. Vagy esetleg te magad lehetsz a főnök.

Életünk minden területén hasonló a helyzet: a világunkat a gondolataink, a szándékaink, a döntéseink teremtik meg. Ami azt jelenti, hogy ha felismerted, hogy nem a megfelelő helyen vagy, valami nem működik az életedben, akkor változtathatsz rajta. Erre pedig ideális alkalmat kínál a számodra az előttünk álló időszak.

A nagy lépések hete

A kezdetek holdja

Vasárnap újhold lesz a Kos jegyében. A Hold megtette a maga éves körét az ekliptikán, és rögtön kezdi is újra. A Kos újhold új lehetőségeket, új energiákat tartogat a számunkra. Ebben az időszakban – ha már ránéztél a korlátaidra – tisztán látod, hogy mi az, amin változtatnod kellene. Nem baj, ha ezt most túl nagynak, erődön felülinek érzed. Ez teljesen természetes. A legtöbb korlát amelyet magunk köré építünk, igen nagynak és ledönthetetlennek tűnik, mintha a kínai nagy fal venne körül. Épp ezért a legtöbb esetben meg sem vizsgáljuk ezeket a korlátokat. Egyszerűen azt szoktuk meg, hogy vannak, ezért kétségbe sem vonjuk a létjogosultságukat, vagy a létezésüket. Biztonságos távolságból szemléljük őket, és hagyjuk, hogy megszabják az életünk folyását. Pedig, ha odasétálnánk hozzájuk, könnyen kiderülhetne, hogy papírmaséból épültek csupán, és könnyedén ledönthetjük őket.

A Kos újhold pontosan erre való: arra, hogy megnézd, min szeretnél változtatni, alakítani, és arra, hogy rá is merj nézni ezekre a helyzetekre, merj odamenni hozzájuk és megvizsgálni őket. Amikor pedig kiderül, hogy ezek csupán papírmasé korlátok, akkor nyugodtan gyűrd össze, és hajítsd a kukába őket.

Segíts magadon…

Nagy lépéseket ígértem neked a címben, és most el is érkeztünk ahhoz, hogy ezekről a nagy tettekről beszéljünk. Lehet, megrettentél attól, hogy most nagy tetteket ígérnek a csillagok. És az is lehet, hogy már régóta erre vársz, és most belelkesültél. Mindegy, melyik csoportba tartozol, az a lényeg, hogy tudd: a nagy tettek csak a külső szemlélőnek tűnnek nagynak. Annak, aki épp végrehajtja őket, aki ezt a – látszólag – nagy lépést épp megteszi, valójában apró lépések egymásutániságának és egy nagy-nagy adag szerencsés véletlen együttműködésének tűnik mindez. Tehát az, ami nagy tett, valójában nem más, mint haladás az áramlattal, és kis tettek sokasága, amelyek végül létrehozzák azt a nagy eredményt.

Erről szól az egyik univerzális spirituális törvény, amelyet a cselekvés törvényeként ismerünk (és amely a vonzás törvényének elfeledett, de nem kevésbé fontos testvére). A cselekvés törvénye azt mondja ki, hogy ha teszel is a célodért, akkor az Univerzum is megsegít téged. Ha egy lépést teszel a célod érdekében, akkor az Univerzum tíz lépéssel hozza azt közelebb hozzád. Ez az a törvény, amelyet a magyar népi bölcsesség is ismer: “Segíts magadon, és az Isten is megsegít!” Ezt sokszor hibásan úgy értelmezzük: segíts magadon, mert az Isten nem törődik veled. Pedig, eleink szó szerint értették ezt a bölcsességet, hiszen így működik a világ: ha teszel a célodért egy apróságot, azonnal hatalmas változásokat indítasz el, amelyek létrehozzák a célod megvalósulását. Mindegy, hogy hiszel-e a spiritualitásban, mindegy, hogy ezt a segítő erőt Univerzumnak, Istennek, Sorsnak vagy vakszerencsének hívod. A lényeg, hogy ha teszel a célodért, azonnali spirituális támogatást kapsz, így a nagy tettek valóban néhány apró lépésből megvalósíthatók.

A nagy lépések hete
A hét gondolata: “Képzeld el, hogy éjszaka autózol. A kocsi reflektorai csak pár száz méterre világítanak el, mégis képes vagy Kaliforniától New Yorkig felautózni, hiszen mindig elegendő, ha csak az éppen előtted álló távot látod át. Az élet ugyanígy bontakozik ki előttünk. Ha bízunk benne, hogy a következő és az azt követő kétszáz métert is meglátjuk, amikor eljön az ideje, az élet magától alakul. Végül pedig célhoz érünk, és biztosan megkapjuk, amit akarunk.” – Jack Canfield

A Rákok este ébrednek fel, a Nyilasok legyenek megengedőbbek – heti asztrológiai tendenciák

A Kosokban van némi félsz a héten. Mintha egy nagy vetítővásznon néznék a félelmeiket. Nekik azt kell észrevenniük, hogy ez a vetítővászon áll az utukba, és ezen kellene átlépniük. A Bikákban keverednek a lehetőségek, és a vágyak az örömmel és a békével. Ez a sok pozitív érzelem könnyen tűnhet teljes káosznak és katyvasznak, a Bikáknak érdemes hagyniuk, hogy leülepedjen bennük minden. Az Ikerek kevesebb reflektorfényt, és több nyugalmat szeretnének, mégis mindenki velük lesz elfoglalva, velük beszélget, rájuk figyel. Érdemes most ezt a helyzetet megpróbálni megszeretni! A Rákok a vacsorafőzés és az esti teendők bajnokai lesznek a héten: mintha mindig csak esténként kelnének életre, napközben pedig zombik lennének. Az Oroszlánok titokzatos zajokat hallanak, titokzatos dolgokat észlelnek, hiszen ezen a héten túlérzékenyek lesznek, és olyasmikre is felfigyelnek, amikre máskor nem. Nyugodtan kérjék meg a szomszédot, hogy ne most kopácsoljon. A Szüzek túlgondolkodhatják a dolgokat, és túl nagy energiát fektethetnek abba, hogy elméleteket gyártsanak. Pedig ez a hét a gyakorlatoké lesz.

A Mérlegek a nyugalom, és a szenvedélyes cselekvés egy igen különleges kombinációját ismerhetik meg: szenvedélyesen és békében cselekedni – ez lesz számukra a hét legnagyobb csodája. A Skorpiók egy régi barátság fonalát vehetik fel újra, méghozzá pontosan ott, ahol elengedték, vagy talán még eggyel annál is mélyebb, intimebb szinten. A Nyilasoknak a megengedés lesz a legfontosabb feladatuk, az, hogy megengedjék maguknak és másoknak is az önazonosságot, azt, hogy végre valahára rá merjenek nézni az életükre, és az abban jelenlévő jó dolgokra. A Bakokat hirtelen rengeteg munka és feladat találhatja meg. Ez talán az első pillanatban riasztó, de kérlek, gondolj bele: tulajdonképpen hetek óta ezekre a lehetőségekre vártál. Most élvezheted őket. A Vízöntők a legszívesebben jól odamondanának valakinek a héten. Ezt azonban – természetesen – érdemes inkább elkerülniük. Érdemes lenne a felgyülemlett haragot más módon levezetniük és a veszekedés helyett a belső békét választani. (Igen, ehhez majd a megbocsátás képessége szükséges lesz.) A Halak lubickolnak, és úsznak a héten. Hol az idővel és az időben úsznak (el), hol pedig a nyugalomban és a békében lubickolnak. Arra kell csak vigyázniuk, nehogy teljes időzavarba kerüljenek!

A hét könyve

Meggan Watterson: Fedezd fel nőiséged erejét!
Mivel a világ vallásainak liturgiáját és lelki gyakorlatait férfiak alkották, Meggan Watterson küldetésének tekintette, hogy feltárja a hagyományos vallás rejtett történeteit, a nők történeteit. Világ körüli zarándoklata során azonban nemcsak az Isteni Nőiség sok-sok történetével és képével lett gazdagabb, hanem saját spirituális hangját is megismerte, azt a hangot, amelyet évek óta a félelem és a kétely fátyla takart. Csatlakozz te is Megganhoz, aki szenvedéllyel és humorral, költőien és nyers őszinteséggel tárja eléd, hogyan lebbentheted fel saját félelmed és önbizalomhiányod fátylát, hogy megtaláld a benned élő Istenséget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top