Ezo

A gyógyító szavak hete

Beszélj és hallgass felváltva, méghozzá jó ütemben váltogatva a kettőt, mert ezen a héten a szavaknak gyógyító ereje lesz. Gyógyító ereje lesz mindannak, amit hallasz másoktól, és gyógyító ereje lesz annak is, amit te mondasz másoknak. Asztrológusunk, R. Kövér Balázs elmondja, hogyan gyógyítanak a szavaink, és mi vár ránk a héten!

Megszólalni néha nehéz. Elkezdeni mondandódat sokszor igényel bátorságot. Engem például egy-egy kézirat üres dokumentuma tud megijeszteni. Mintha ahhoz kellene a legnagyobb erő, hogy az első szavakat papírra vessem, azután már megindul a szavak áradása, és minden a legnagyobb rendben van. Néhány perce még ijedten pislogtam a képernyőre: hogyan lesz ebből hétindító ezocikk, most pedig már jönnek a szavak, szinte írják magukat. Hogy miért meséltem ezt el neked? Mert lehet, hogy ezen a héten te is így leszel. Lehet, hogy most elolvasod a gyógyító szavak fontosságáról írottakat, azután pedig egy-egy helyzetben, amelyben meg kellene szólalnod, szinte megnémulsz, és csak keresed a szavakat. Nem baj. Fontos, hogy tudd: ez így természetes.

Azok az emberek, akik látszólag minden helyzetben tudják, hogy mit mondjanak egy trükkel élnek: ez az “üres dokumentum trükkje”, az hogy ha elkezdesz beszélni, az agyad hirtelen átkapcsol beszédes üzemmódba. Lehet, hogy nem tudtad, milyen szavakat fogsz használni, lehet, hogy nem tudtad, mit is akarsz mondani, ha a közlés vágya ott van benned, és kinyitod a szádat, a beszéd is megindul, és folyni fog belőled. Próbáld ki a héten: nyisd ki a szádat (ragadj billentyűzetet), és beszélj, írj, kommunikálj! Nemsokára pedig azt is megmutatom, hogyan kapcsolódhatsz a belső bölcsességedhez, ha tudni akarod, mit kell mondanod.

Mire jók a szavak?

A szavak gyógyíthatnak, és megbetegíthetnek, a szavak segíthetnek, és gátolhatnak, a szavak felemelhetnek, vagy a mélybe nyomhatnak, a szavak ugyanis energiát hordoznak. A megerősítéseink például hatásosabbak, ha hangosan ki is mondjuk őket, mert a kimondott szónak mindig nagyobb ereje van, mint a gondolatnak. Éppen így a másnak mondott szavaidnak is hatalmas ereje van. Ez az erő a másik életében kezd el működni, ott kezd el építeni vagy rombolni. A szavak ereje nemcsak a szavak jelentéséből áll. Sőt! Olykor maga a szó szerinti jelentés a legkevésbé fontos. A hangsúly, a hanghordozás, a gesztikuláció és a mimika  még akkor is számít, ha a két beszélő nem is látja egymást. Próbáld ki: mondd el ugyanazt a mondatot szívből jövő mosollyal a telefonba valakinek, és valaki másnak pedig faarccal, savanyú Jóska módon. Érezhető lesz a különbség.

Ami még ennél is fontosabb a szavaknál, az a mögöttes szándék. Nemcsak arra gondolok, hogy a kommunikációval mi a szándékod, hanem arra is, hogy azzal az emberrel mi a szándékod, milyen a viszonyod, akivel beszélsz. Szereted őt? Gyűlölöd őt? Segíteni szeretnéd vagy megsérteni? Gyógyítani szeretnéd-e a szavaiddal őt, vagy egyszerűen csak muszáj vele beszélned. És ebből a szempontból teljesen mindegy, tartalmilag milyen szavakról beszélünk. Erre is tehetsz egy kísérletet: köszönj egy napig mindenkinek azzal a határozott szándékkal, hogy ez a “Szia!” vagy a “Jó napot!” feltétel nélküli szeretetet közvetítsen felé. Köszönj úgy, mintha Namastéval köszönnél, azzal a szanszkrit szóval amely azt jelenti: “Üdvözlöm a benned lakó istenit!” Figyeld meg, hogyan hat az emberekre így a köszönésed?

A gyógyító szavak hete

A Merkúr segít gyógyítani a szavaiddal

A Merkúr, a kommunikáció és a szavak bolygója két fontos fényszöget is kap ezen a héten. Kedden egzakt kvadráttal kapcsolódik a Szaturnuszhoz, pénteken pedig egzakt trigonnal a Marshoz. A Merkúr–Szaturnusz kvadrát egy tanító fényszög, amelyet talán érdemesebb lenne spirituális olvasatban úgy mondanunk: gyógyítást igénylő fényszög, amely olyan területekre és eseményekre hívja fel a figyelmünket, amelyeket érdemes gyógyítanunk. Ez a fényszög most a korlátok lebontásáról, pontosabban a gyógyító erejű szavakkal történő feloldásukról szól. Nézzük meg, milyen szép ellentétpárokat kapcsol össze ez a fényszög: a Merkúr a szabadság, a Szaturnusz a zártság, a Merkúr beszédes, a Szaturnusz hallgatag, a Merkúr gyors, a Szaturnusz lassú, a Merkúr nyílt, a Szaturnusz zárkózott. Ezek az energiák egymásnak feszülhetnek, és akár ki is olthatják egymást, vagy harcokat generálhatnak, és széttéphetik egymást. Ha azonban az eszünkbe idézzük az ősi mondást, miszerint a bölcs uralkodik a csillagai felett, és bölcsen kezünkbe vesszük az irányítást, megtapasztalhatjuk, hogy ez a fényszög is gyógyulást és fejlődést hozhat az életünkbe.

Pénteken a Merkúr és a Mars egy trigonnal kapcsolódik egymáshoz. Ez a fényszög energiával tölti fel a szavainkat és a gondolatainkat. Most tetterősnek érezzük magunkat, és egész héten szívesen vágunk bele máskor nehéznek vagy lehetetlennek tűnő feladatokba. Érdemes ezeket a feladatokat is a szavak felől közelítenünk, érdemes a héten készre beszélnünk a munkánkat. Figyelem, nem azt mondom, hogy a szád járjon a kezed helyett, de ha beszélsz is a munkádról, az segít átgondolni, rendszerezni és máshogyan látni a feladataidat. Emlékszel még, mit írtam a cikk elején? Ha beszélsz beindul benned a szavak áradata, ezek pedig olyasmire is rávilágíthatnak, amelyek nem jutnának az eszedbe, ha csak gépiesen dolgozol.

Szóljon belőled a bölcsesség!

Mély meggyőződésem, hogy mindannyiunk lelke mélyén ott él saját belső bölcsességünk. Az isteni szikránk bölcsessége ez, amely gyógyító erejű akár a saját életünkről, akár mások életéről van szó. Hogy hogyan engedheted ki ezt a bölcsességet, vagy hogyan találkozhatsz vele magad is? Erre spirituális iskolák százai épülnek. A Course in Miracles, A Csodák Tanítása például egyike ezeknek a belső bölcsességhez vezető utaknak. Lehet, hogy még nem indultál el a tudatosság útján, de már most kapcsolódhatsz ehhez a belső bölcsességhez, attól függetlenül, hogy hol tartasz a saját spirituális tudatosságodban. A belső bölcsességed nem a jutalom az út végén, hanem olyasvalami, ami egész úton veled van, és iránytűként vezet. Tehát bármikor fordulhatsz hozzá, mert ott van benned, most is. Hogyan teheted ezt meg? Már nagyrészt el is árultam.

Ha a szavaidat a szeretet és a gyógyítás szándéka határozza meg, az összekapcsol ezzel a belső bölcsességgel, a belső gyógyító erőddel. Persze, tudom, könnyű a szeretteinkkel, a kedves emberekkel a szeretet szándékával beszélni. De mi a helyzet a támadó szándékú szavakkal, az agresszióval, a pánikkal és azokkal, akiket az ellenségeinknek tekintünk (vagy akik magukat tekintik annak)? Ezekre hogyan reagáljunk? Ezekre is szeretettel kellene reagálnunk. És most bevallom, hogy ez nekem sem megy mindig. De próbálkozom. Próbálkozom azzal, hogy akkor is a másikban lakó szeretetre koncentráljak, ha valamelyikőnk fáradt, ideges, feszült, agresszív. Az A Corse in Miracles azt mondja, minden viselkedés alapja a szeretet. Ez pedig kétféle viselkedést jelenthet. Vagy kimutatom a szeretetet, vagy követelem a szeretetet (azaz támadó, agresszív esetleg elkeseredett, hitehagyott vagyok).

A gyógyító szavak hete

Ez a gondolat az, ami nekem segít átfordítani azokat a helyzeteket, amikor valaki olyan módon kommunikál, hogy ne legyen könnyű szeretni. Ilyenkor előbb-utóbb eszembe jut, hogy ő csak szeretetet szeretne. És ha ez eszembe jut, akkor már könnyű. Ha nem jut eszembe, akkor parttalanul el lehet vitatkozni hosszasan, egyre feszültebben, egyre inkább az egónkba ragadva. Nem mondom, hogy tökéletesen csinálom (hisz ember vagyok, nem szent), de igyekszem. De ne felejtsd el: tőled sem várja senki, hogy tökéletesen csináld, de próbálkozni szabad. És minél többet gyakorolod, annál egyszerűbb lesz, és annál pozitívabb változások indulnak el az emberi kapcsolataidban és az életedben. Ehhez kívánok erre a hétre neked sok-sok szeretetet és sok-sok gyógyító szót!

A hét gondolata: “Mielőtt a haragodat ráöntöd valaki másra, állj meg egy pillanatra, és a fájdalmaddal együtt add át Istennek. Hidd el, ő elbírja. Amikor a haragodat valaki másra vetíted, ezzel őt is és magadat is gyengíted. Amikor a haragodat átadod Istennek, meggyógyulsz, és átalakulsz.” – Marianne Williamson

A Bikák jobban tudják, a Vízöntők álmodoznak – heti asztrológiai tendenciák

A Kosoknak igen egyszerű hetük lehetne, hiszen nincs más dolgok, mint minden helyzetben az egyszerűségre koncentrálniuk. Ez utóbbi azonban nem mindig lesz egyszerű. A Bikák most jobban tudják. Úgy értem, hogy tényleg jobban tudják. De könnyen lehet, hogy a többieket zavarja, egyenesen bosszantja ez a jobban tudás. Az Ikrek a szelídség mellett teszi le a voksot, és mindenkit megpróbál elfogadni. Szerencsére sokan értékelik a környezetében ezt az elfogadó magatartást. A Rákok a harciasság és az anyai ösztön küzdelmében találhatják magukat. Ha nem akarnak mindenkivel anyáskodni, akkor érdemes partnernek tekinteniük a másik felet. Az Oroszlánoknál könnyen elpattanhat egy húr, és könnyen veszíthetik el a türelmüket. Lehet, hogy nekik még több relaxációs technika és még több nyugalom kellene! A Szüzek úgy érezhetik, hogy valaki túl nagy elvárásokat támaszt velük szemben, és könnyen lehet, hogy ez a valaki maga az élet, vagy maguk a Szüzek.

A Mérlegek eljátszanak a gondolattal, hogy valami nagy változást indítanak el az életükben, de aztán könnyedén fel is adhatják a terveiket. Több kitartásra van szükségük a jegy szülötteinek a héten! A Skorpiók most túl konzervatívak, túl keményvonalasak egy kérdésben. Ők nyugodtan engedhetnének több újdonságot az életükbe. A Nyilasok megengedhetik maguknak, hogy kedvesek legyenek az emberekkel. Sőt! Kedvesek lehetnek azokkal is, akik fúrják őket, mert ezek a fúrások most nem érnek célba. A Bakok az otthonuk melegét teremthetik meg a héten. Nekik érdemes azon dolgozniuk, hogy a házuk, a lakásuk valóban a lehető legotthonosabb legyen. A Vízöntők szinte a fellegekben járnak, és szinte az egész hetet álmodozással, fantáziálgatással töltik. Szerencsére az álmok nem rontják el A gyógyító szavak heteaz életüket, épp ellenkezőleg: ezek javítják meg azt. A Halak végre el tudnak fogadni az élettől egy olyan ajándékot, amelyre mindig is vágytak, de eddig tudat alatt megakadályozták, hogy valóban megkaphassák.

A hét könyve

Ernst Ott: Tarot és asztrológia

Tarot és asztrológia: két, egymással összefüggő jövendölési technika, melyek részletes elemzésére vállalkozik a kötet. Aki mélyebben kutatja a témát, gyorsan felismeri, hogy az asztrológia nem ismer jó vagy rossz aspektusokat, viszont eléggé komplex rendszer, és a tarot-lapok mögött is sokkal több rejtezik, mint amit első pillanatban sejtünk. Mi köti össze ezt a két technikát? Mindkettő szimbólumokat jelenít meg, amelyek újabb és újabb kérdéseket vetnek fel. Értelmezést igényelnek, és meg kell őket magyarázni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top