Ezo

Áprilisi horoszkóp

A Vénusz már április elején átér a levegős Ikrek jegyébe, ami érzelmileg és pénzügyileg is nagy kalandokat ígér.

Decemberi horoszkópKos

A hónap eleje őrült helyzeteket tartogat, arra azért ügyelj, hogy a húsvéti ünnepek ne zajosan, veszekedésekkel megtűzdelve teljenek. Már az előtte lévő napokban is eléggé feszült leszel, ezért ajánlatos lenne ezt az energiát levezetni, és közben a jó formádat megőrizni, például cangázással, úszással, vagy bármilyen sporttal, mozgással. Így átgondolhatnád, hogy mi az, aminek itt az ideje, hogy véget vess, és mi az, amibe belekezdj. Barátra ne számíts, illetve arra az egyre ne, aki eddig mindig melletted volt, ugyanis ez a hónap vízválasztó lesz, és minden valószínűség szerint megszűnik a kapcsolat közöttetek.

Decemberi horoszkópBika

Talán azt gondolod, hogy nincsenek nagy elvárásaid, már ami a párkapcsolatot illeti. Ám ebben a hónapban bebizonyosodik, hogy mégiscsak olyan dolgokat vársz el tőle, amit képtelen teljesíteni. Vizsgáld felül az igényeidet, azt is, hogy te mit nyújtasz, és csak ez után kerüljön sor arra a mindenre kiterjedő, tisztázó beszélgetésre, amelyet minden valószínűség szerint egyikőtök sem fog elfelejteni. Anyagi ügyekben még összébb kellene húznod a nadrágszíjat, ugyanis olyan kiadások merülhetnek fel, amelyekre talán számítottál, de mégsem olyan mértékben, mint ahogy a számlát benyújtják.

Decemberi horoszkópIkrek

Fantasztikus formában leszel, mindenki téged fog körüldongani, mint méhek a virágokat. Nem a szexuális kisugárzásod, hanem az eszed, a szépséged, és mindaz a jó, ami belőled árad, ellenállhatatlanná tesz. Ezért ha párkapcsolatban élsz, és elégedett vagy a helyzettel, akkor is a partnered elkezd féltékenykedni, miközben nem adsz rá okot. De az, hogy mások, talán túl sokan akarnak veled lenni, felébreszti benne a zöld szemű szörnyeteget. A munkahelyeden azt várják tőled, hogy rendkívüli módon igyekezz, és ne legyen olyan feladat, amelyre azt mondod, hogy ezt lehetetlen végrehajtani. Bármilyen nehéz vagy őrültség, próbáld meg, különben rossz fényben tűnsz fel.

Decemberi horoszkópRák

Mintha te lennél egyedül a világon, aki el tudja intézni a dolgokat. Ezt gondolják rólad a családodnak, a szűkebb és a tágabb famíliádnak a tagjai. Annyira teher hárul rád, hogy kicsit torkig leszel, és ezt akkor veszed észre, amikor már harmadszor ismétled ugyanazt valakinek. Ráadásul egy korábban bekövetkezett szomorú eseménynek is olyan hivatalos következményei vannak, amelyeket ésszerűtlennek tartasz, de nincs mese, a szabályokhoz kell igazodni, csak így jutsz előre, illetve ahhoz, ami megillet. Talán ez az oka annak, hogy a szerelmedre sem tudsz úgy figyelni, ahogy szeretnél. Vagy nem tudjátok elkezdeni a közös dolgaitokat éppen ezek miatt a családi zavaros helyzetek miatt. De kedvesed megértő, és nem mutatja a csalódást, vedd észre, hogy ő is megpróbál segíteni.

Decemberi horoszkópOroszlán

Mintha másként képzelted volna a dolgokat, erre jössz rá ebben a hónapban. Talán illúziókat kergettél, és senkit sem hibáztathatsz az esetleges csalódás miatt, csak saját magadat. Ugyanis te voltál az, aki többet láttál benne, az ígéretét – ha volt egyáltalán – készpénznek vetted, sőt felruháztad olyan tulajdonságokkal is, amelyekkel nem is rendelkezett. Ez vezethetett azután oda, hogy most úgy érzed, mintha kifosztottak volna. Pedig ez nem így van; még nem késő, hogy leüljetek, és tisztázzatok mindent. A dolgokat helyre lehet hozni. Anyagi ügyekben légy nagyon óvatos, lehetőleg csak arra adj ki, amire nagyon muszáj.

Decemberi horoszkópSzűz

Csúcsformában vagy, mind szellemileg, mind fizikailag. Ami nem csoda, hiszen mindent megteszel azért, hogy sikeres legyél, és ebben az is benne van, hogy olykor eljátszol olyan szerepet is, amelyet éppen a helyzet megkíván. Pusztán csak azért, hogy kedvében járj olyan embereknek, akiktől a megélhetésed függ. És ezt nagyon ügyesen csinálod, mert mindent elhisznek neked, és például így tudsz segíteni egy olyan személynek, akit nagyon szeretsz, és aki kellemetlen helyzetbe kerülhet. Ha párkapcsolatban élsz, akkor partnered úgy érzi, hogy olyan vagy, mint a higany, nincs egy perc nyugta sem melletted. Ami most igaz, talán fel akarod rázni őt?

Decemberi horoszkópMérleg

Sikeres leszel, ha külföldre utazol, ha vizsgázol, ha állásinterjúra mész, és a szerelemben is elképesztő helyzetbe kerülsz. Azt hitted eddig, hogy ilyen dolgok csak másokkal történtek meg, vagy talán filmekben láttál hasonló helyzetet. Ezért egyik ámulatból a másikba eshetsz, és nem mered elhinni, hogy mindez veled történik. Ha túlságosan gyanakvó vagy, mert azt mondod, hogy túl szép minden ahhoz, hogy igaz legyen, akkor egy kicsit nyomozgass utána. De persze a legnagyobb titokban, hogy ne derüljön fény a bizalmatlanságodra. Aztán ha már minden tisztázódott, vesd bele magad a szerelembe, és élvezd a helyzetet. Egy baráttal olyan szóváltásba kerülhettek, amely jó lenne, ha nem kapna nagy nyilvánosságot.

Decemberi horoszkópSkorpió

A munkahelyeden nem alakul minden a tervek szerint. Talán ennek az is oka, hogy a halogatás taktikáját választod, nem vagy olyan határozott és kemény, mint korábban. És ezt ki is használják, amiből nem kerülhetsz jól ki. Ha úgy gondolod, hogy a jelenlegi munkád mellett akár többet is el tudnál látni, akkor ezt most rosszul gondolod, és nem ajánlott semmiféle olyan dologba belemenni, amely ugyan nagyon csábító, de nem vagy benne profi, sőt még csak tapasztalataid sincsenek. A szerelemi életed viszont nehezen nevezhető állóvíznek, megtaláltad azt a személyt, aki ha nem is ugyanolyan, mint a régi, de jelentősen elhomályosítja az emlékét, és újra felszabadultan tudsz szeretni.

Decemberi horoszkópNyilas

Kezdődik a munkában – vagy talán tovább folytatódik – az őrült hajrá. Rengeteget kell dolgoznod, és olyan feladatokat is el kell vállalnod, amelyekhez semmi kedvet nem érzel, de nem tehetsz mást. Ráadásul csalódottnak érzed magad, mert az, akivel olyan nagyon jó viszonyban voltál, és akiért sok mindent megtettél, úgy érzed, hogy távolodik tőled. Mintha már nem lennél olyan fontos a számára. Ha őszintén magadba nézel, nem lehetséges, hogy ez  éppen fordítva van? Te vagy az, aki a viselkedéseddel eltávolítod magadtól? Partnered családtagjai az agyadra mennek, különösen az, aki nem mond igazat.

Decemberi horoszkópBak

Minden lehetőség megvan arra, hogy egy barátoddal vagy támogatóddal a kapcsolatod ne alakuljon olyan simán, mint eddig. És ennek elsősorban te vagy az oka, illetve valaki, aki megpróbál ellene hangolni. Ne engedd, mert erre a személyre még szükséged lesz, a támogatására, a szavaira és azokra a lehetőségekre, amelyekhez általa juthatsz. Ezek talán nem nagy dolgok másoknak, de neked fontosak. Ha szerelmes vagy, akkor kisebb zavart okozhat a kapcsolatodban, hogy a munkahelyeden mások hibája miatt tarthatod a hátad, és ezt nem tudod magadban feldolgozni, feltétlenül beszélni akarsz róla a kedveseddel. Akit lehet, hogy ez nem igazán érdekel…

Decemberi horoszkópVízöntő

Tejesen az ujjad köré tudod csavarni azt a személyt, akit kiszemeltél. Olyan hatással leszel a környezetedre, hogy többen úgy érzik, valamiféle mágikus erő birtokában vagy, ezért sikerül szinte minden. Azt persze nem tudják, hogy nem mágiáról van szó, hanem a tehetségedről, vagy arról, hogy jól felkészült vagy, ráadásul tapasztalataid is vannak, és olyan emberek a barátaid, akiknek a segítségével jó időben leszel jó helyen. Csak arra ügyelj, hogy semmi olyanba ne menj bele, ami miatt megbüntethetnek.

Decemberi horoszkópHalak

Alapvetően nem rossz ez a hónap, hiszen megint olyan dolgokat végezhetsz, amelyek változatosak, és még pénzt is hoznak – ugyan kevesebbet, mint amennyit terveztél –, de nem panaszkodsz. Hiszen rosszabbra számítottál korábban, és azért mégsem olyan rossz a helyzet, ezért aztán örömünnepet is ülhetsz. A szerelemi boldogságodat ugyan valaki próbálja megzavarni – ilyen mondatokkal: jól meggondoltad?, biztosan hozzád való? stb. -, de nem jár sikerrel. Mert igen, elhatároztad, hogy ő kell neked, őt akarod, és mindent megteszel azért, hogy megtartsd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top