Ezo

Heti horoszkóp december 12-től

A hét közepén – pontosabban csütörtökön – napsúroló üstökös tűnik fel az égbolton, talán ez is oka annak, feszültebbek leszünk az átlagosnál.

Heti horoszkóp november 28-tólKos

Vannak olyan emberek, akik azt hiszik, hogy annyira naiv vagy, hogy veled mindent meg lehet tenni. Elsősorban pénzügyekre gondolok. És elképzelhető, hogy ezt éppen egy olyan személy teszi veled, akit ugyan – ha jól magadba nézel – nem nevezhetsz barátnak, de az átlagosnál jobb ismerősnek mindenképp. Ő húzza le a sápot azért, amiért megdolgoztál, és neked morzsákat juttat, miközben nem erről volt szó. Ráadásul a héten annyi a kiadásod, hogy az elképesztő. Ha párkapcsolatban élsz, akkor ezen a téren sem megy a héten minden simán.

Heti horoszkóp november 28-tólBika

Arra ügyelj a legjobban, hogy a kapzsiság hálójába bele ne gabalyodj. Persze hogy kell a pénz, kell a munka, de nem annyira, hogy azt valakitől fondorlatos módon elvedd, és még áldozatnak állítsd be saját magad. Tarthatnál a héten egy kis önvizsgálatot, és akkor talán szembesülnél azzal, hogy nem vagy szent. Sőt egy kicsit pletykás, egy kicsit pénzéhes, és ha a párkapcsolatodat nézzük, akkor siránkozás helyett tegyél is valamit. Valami olyat, amivel a kedvesedet el tudod csábítani, illetve meg tudod tartani.

Heti horoszkóp november 28-tólIkrek

Ne olyan hevesen! Ezen a héten csak visszafogottan és kimérten, mert egyszerűen irritálni fogsz olyan embereket, akiket nem kellene. A meglévő szerelmi kapcsolatodban talán kissé idegesíteni fog a partnered, főként a kérdései, mert egyszerűen nem vagy hozzászokva ahhoz, hogy olyan dolgokról faggassanak, amiről a héten szót akar ejteni. A munkában vagy a suliban azt hiszed, hogy talán egyszerűbb lesz ez a hét, de valami beüt, akár új szabály, akár az átszervezés miatt meghallasz valami olyat, ami téged is negatívan érint, vagy a suliban borítanak ki. Ha higgadt maradsz, józanul tudsz gondolkodni, és nem követsz el butaságokat.

Heti horoszkóp november 28-tólRák

Ne engedj senki rábeszélésének. Életed egyik legnagyobb hibáját követed el, ha másra hallgatsz, és  igent mondasz egy olyan dologra, amiről csak később derül ki, hogy másoknak talán szerencsét hozott, viszont téged anyagilag is le fog nullázni, és azokra az élményekre, amelyek ezek kapcsán érnek, azt mondod: nem vagyok kíváncsi rájuk. Ezért inkább a megérzéseidre hallgass, amelyek kiválóan működnek ezen a héten is. Ha bulizol, ezen a héten ezt is csak visszafogottan tedd, mert előfordulhat, hogy úgy felöntesz a garatra, hogy arra sem fogsz emlékezni, fiú vagy-e vagy lány, hát még arra, hova tűnhettek a nálad lévő értékeid.

Heti horoszkóp november 28-tólOroszlán

A pénz mindent felülír – mármint nálad, és ezen a héten. A napsúroló üstökösnek is köze lehet ahhoz, hogy a munkahelyed esetleg a csőd szélén táncol, és ez téged is érzékenyebben érint. Felettesed új dolgokat vár el tőled, olyan ötleteket, amelyekkel kilábalhatnátok – ha nem is teljes mértékben – valamennyire a bajokból. Ha tartós kapcsolatban élsz, ez a hét nehéz lesz, mert változtatni akarsz, de lehet, hogy a másik fél nem, és ez gigantikus feszültséget szülhet benned.

Heti horoszkóp november 28-tólSzűz

Elsősorban a pénzügyek okoznak benned feszültséget, és talán az is, hogy olyan embert kell felhívnod, olyan emberrel kell jó pofiznod, akivel korábban eléggé kiszúrtál. De hát ismered a karma törvényét, most visszakapod mindazt, amit egykor te adtál. Ha egészségi problémáid adódnak, akkor ezen a héten hatalmába keríthet egy kis melankólia, és sok mindenen elgondolkodsz. De azért alapvetően az optimizmus sugárzik rólad, és csak azokra vagy dühös, akik összevissza fecsegnek, főleg azt, amit te titokban akartál tartani.

Heti horoszkóp november 28-tólMérleg

Óriási dilemmában vagy ezen a héten, hiszen nem tudod pontosan, hogy mit is tegyél. Tulajdonképpen meg vagy sértődve, és legszívesebben nem mennél el arra a bulira vagy  munkahelyi vacsorára, amelyre meghívtak. De közben a másik éned azt mondja, hogy igenis ott a helyed, és szembe akarsz nézni azokkal az emberekkel, akikkel sok időt töltöttél együtt, hogy lásd, az új helyzetben hogyan viselkednek. Fogadd meg a partnered tanácsát, és tartsd távol magad ettől az eseménytől, meglátod, sokkal nyugodtabb leszel. Ha szerelmes vagy, a héten a romantikába egy kis feszültség vegyül, persze miattad.

Heti horoszkóp november 28-tólSkorpió

Ezen a héten húzós helyzet alakulhat ki, mert egy olyan személy viselkedik alattomosan, akiről ezt titkon tudtad, de hogy nyílt színen művelje mindezt, erre nem voltál felkészülve. Ám a helyzetet könnyedén kezeled, és a szárnyaid alá veszed azt a barátot, akinek sokat köszönhetsz. Felettesed elárul egy pénzügyi titkot, ami súlyos teherként nehezedik rád, és fogalmad sincs arról, hogyan is lesz ezután. A szerelemben a partnered olyan dologgal áll elő, amely meglep, és amitől boldognak érzed magad.

Heti horoszkóp november 28-tólNyilas

Muszáj neked ezen a héten mindenbe beleszólni? Ugyanis ez nem tesz jót sem neked, sem a környezetednek, sem a feletteseddel való kapcsolatodnak. És ha olyan helyzetben vagy, hogy dolgoznod kell, akkor ragadd meg a munka végét, ne siránkozz, mert erre aztán igazán nincs szükség, különösen akkor, ha van valaki, aki nagyon szívesen elvégezné a feladatot helyetted. A szerelemben viszont bátran alkalmazd a gondolat teremtő erejét. Ugyanis aki szinte állandóan a gondolataidban van, és még nem mutatott semmiféle hajlandóságot feléd, az most bejöhet.

Heti horoszkóp november 28-tólBak

A munkahelyi szerelmi kapcsolatoknak vége lehet, vagy legalábbis mosolyszünet következik be, különösen akkor, ha te vagy a harmadik. Talán azért alakul ki közöttetek ez a feszültség, mert közelednek az ünnepek, és ha a partnered foglalt, akkor talán még azt is meg fogja tiltani, hogy sms-t, e-mailt vagy bármit küldj neki, mert nem akarja az otthon nyugalmát ezzel feldúlni. De az is előfordulhat, hogy szerelmed a barátaival éppen külföldre készül, és ezt nehezebben viseled most el. A karácsonyi őrjöngésben ha részt veszel, ügyelj a pénzedre.

Heti horoszkóp november 28-tólVízöntő

Pompásan el tudod tölteni az időt, és úgy tudod osztani az észt, hogy az egészen megdöbbentő. Úgy fogják inni a szavaidat, mint sivatagi vándor a vizet. Előfordulhat, hogy kiruccansz külföldre, vagy hosszabb időt töltesz az otthonodtól, ami ezen a héten nem olyan nagyon jó ötlet. Hagyj égve legalább az ablakban olyan díszeket, amelyek elriasztják azokat az embereket, akik szívesen tennék hívatlanul tiszteletüket az otthonodban, és szabadítanának meg értéktárgyaidról. Egy kicsit félsz a jövőtől, de ne tedd, a változás elkerülhetetlen, és nem lesz olyan rossz, mint amilyennek mondják.

Heti horoszkóp november 28-tólHalak

Tulajdonképpen fel vagy háborodva, és ezt meg tudod beszélni a barátnőddel vagy a barátoddal, esetleg a szerelmeddel. Természetesen a felháborodásod alapja a pénz – mi más is lehetne? De aztán éppen a barátaidnak és egy váratlan lehetőségnek köszönhetően megoldod azt, ami nyomaszt, és ami alól ugyan szívesen kibújnál, de a tisztességed nem engedni. A munkában egy váratlan ajánlat nem mindennapi lehetőséghez – és ezzel együtt pénzhez is – juttat. Örülsz neki, mert ennek a következő évben komoly folytatása lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top