Ezo

Hogyan alakulnak a pénzügyeink 2012-ben?

2012-ben lesznek nagyon nehéz és pozitív bolygóállások – sokszor egy napon belül. Minden eddiginél fontosabb lesz ésszerűsíteni a kiadásainkat.

Heti horoszkóp október 10-tőlKos

2012 a Kosok számára remek hírekkel indul. Jupiter, a bőség bolygója segíteni fogja őket, így a bevételeik gyarapodni fognak. Olyan jól fognak keresni, mint már nagyon régen. Ez hajlamosítani fogja őket arra, hogy költekezni kezdjenek. Pedig tudniuk kell, hogy ősszel a bolygók sorban a kiadások növekedését jelzik, vagyis akkor több fog kimenni, mint bejönni. Emiatt érdemes félretenni. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem élvezhetik a pénzt, hiszen a pénz arra való, hogy a kötelező kiadások után kényeztessék magukat. Ha ezt megfelelő keretek között teszik, minden rendben lesz.

Heti horoszkóp október 10-tőlBika

2012 első felében a Bikák kimondottan szerencsések lesznek. Szó szerint, vagyis tesztelhetik ezt a szerencsejátékokon. De csak annyira, amennyire hinni tudnak benne. Ráadásul most nem fogja zavarni őket a tudat, hogy a munkaerőpiac azt jelenti, hogy el kell adniuk magukat. Megnyerőek, sőt elbűvölőek lesznek. Így mindent elnyerhetnek, amit megpályáznak. Az év második felében ebből már szép bevétel lesz. Természetesen nem szabad elbízniuk magukat. De szerencsére a Bikák a kitartásukról a leghíresebbek. Enélkül nem tartósíthatják a sikert. Amennyiben ezt megfogadják, ez az év lehet a legsikeresebb évük.

Heti horoszkóp október 10-tőlIkrek

2012-ben az Ikrek-szülöttek többször kerülnek olyan helyzetbe, amikor döntésükön múlik, hogy anyagi helyzetük le- vagy felfelé fog ívelni. Egyszóval minden lépésüket jól meg kell gondolniuk. Sosem volt ennyire nagy jelentősége a megfontoltságnak. Adott esetben kérhetnek tanácsot szakembertől. Ezen túlmenően az egyensúly meglesz. Mert igaz, hogy sok lesz a kiadásuk, de sok lesz a bevételük is. Ez utóbbi miatt szívesen kezdenének nagyobb beruházásba az otthonukban vagy a vállalkozásukban. Na ez az, amit kellően meg kell tervezni/terveztetni. Ha eddig nem így tettek, akkor itt az ideje…

Heti horoszkóp október 10-tőlRák

A 2012-es év úgy kezdődik, hogy a Rákoknak nem lesz könnyű tisztán látniuk az anyagiak terén. Jó hír, hogy ez csak az első hónapra igaz, utána minden rendeződik. Mindezt könnyebb lesz elviselni, ha erről előre tudnak. De vigyázniuk kell, mert olyasmire adhatnak ki pénzt, ami nem éri meg, vagy rossz minőségű, vagy teljesen használhatatlan. Az viszont kedvező, hogy nyáron fokozatosan egyre több pénz jön be. Ez egy kis fellélegzésre ad okot. Végre nem kell minden forintot megszámolniuk. Persze ez nem jelenthet pénzszórást. Már csak azért sem, mert az év vége felé valamit nagyon szeretnének megvenni.

Heti horoszkóp október 10-tőlOroszlán

2012-re a Neptunusz rá fogja nyomni a bélyegét. Mivel Neptunusz maga a köd, az Oroszlánoknak ebben az évben nagyon pontosan kell vezetniük a kiadásaikat ahhoz, hogy ne menjenek mínuszba. Ezen kívül a Mars hátráló mozgása is azt mutatja, hogy elkerülhetetlen lesz néhány előző évről maradt ügyet rendezni. Még az a jó, hogy tavasszal meglódul minden. Így az Oroszlánok anyagi helyzete pluszba fog menni. Kb. a születésnapjuk környékén a karrierjük elindul felfelé. Ez biztosan hizlalni fogja a pénztárcájukat. Ha nem kezdenek el azonnal költekezni, akkor sikerülhet megvalósítani a „jut is, marad is” elvét…

Heti horoszkóp október 10-tőlSzűz

2012-ben a Szűz-szülöttek megkönnyebbülhetnek. Véget ér egy több mint 2 éves nehéz időszak, ami olyan anyagi terhekkel nyomasztotta őket, ami megkeserítette az életüket. Idén lassú, pozitív folyamatok indulnak el. Természetesen időre lesz szükség ahhoz, hogy fellélegezhessenek. Már csak azért is, mert szinte szokásukká vált a spórolás és a pénz miatti aggodalom. Minél előbb észlelik, hogy ennek vége, annál előbb fogják jobban érezni magukat a bőrükben. Mert igaz, hogy a pénz nem minden, de igenis rányomja a bélyegét a hangulatra. Amennyire nehézkesen indul az év, olyan sikeresen fog végződni.

Heti horoszkóp október 10-tőlMérleg

2012 a Mérlegek anyagi helyzetében nagy változásokat fog hozni. Ez nem minden esetben fog tetszeni nekik. Úgy tűnik, hogy valami olyasmibe kezdenek bele, ami folyamatos odafigyelést igényel. Ez lehet egy építkezés, egy új üzleti vállalkozás, vagy másfajta hiteltörlesztés. Aggodalomra semmi gond. Egyedül az okozhat nehézséget, hogy most minden lelassul. Tehát az idő nekik dolgozik, csak iszonyú lassan. Az is jó hír, hogy az év második felében csökkenek a kiadásaik. Ez olyan lesz, mintha fizetésemelést kapnának. Szóval nem lesz okuk panaszra. Persze csak akkor, ha továbbra is betartják a kereteket.

Heti horoszkóp október 10-tőlSkorpió

A 2012-es év a Skorpió-szülöttek számára anyagi szempontból szinte eseménytelenül indul. Ez azt jelenti, hogy nem lesz változás a tavalyi évhez képest: ugyanonnan és ugyanannyi bevételük jön, és a kiadások sem fognak nagy mértékben változni. De az év második felében mind a bevételeik, mind a kiadásaik cserélődnek. Ez olykor tetszeni fog a Skorpióknak, de olykor nem. Sajnos ez most nem „kívánságműsor”. Annyit tehetnek, hogy igyekeznek kitartóan dolgozni, és szem előtt tartják az álmaikat. A motiváció erőt ad, ami átsegíti őket a nehezebb időszakon. Ez mindig jó stratégia, de 2012-ben pénzügyi tekintetben különösen…

Heti horoszkóp október 10-tőlNyilas

2012-ben a Nyilasok a tavalyi év eredményeit élvezhetik még. Mindegy, hogy ebből mennyit érzékeltek eddig, az új évben a sikerszéria folytatódik. Nem kell semmi különöset tenniük, csak menjenek tovább, és elégedettek lesznek. Bár az is látszik, hogy ebben az évben nem magukra, hanem a szerelmükre és/vagy a barátaikra költenének többet, mint amennyi ésszerű lenne. Ezt ne tegyék, mert a jószívűségük mínuszba viheti a számlájukat. Amire viszont ne sajnálják a pénzt, az az egészségük. Ezt fogják fel befektetésként! Hiszen ha egészségesek, akkor tudnak dolgozni. De ha lebetegszenek, az sokba fog kerülni…

Heti horoszkóp október 10-tőlBak

2012 a Bak-szülöttek számára megnyugtató hírekkel indul. Végre egyre egyértelműbbé válik, hogy mi működik, mibe érdemes pénzt és/vagy energiát fektetni. Ez nem érzéketlenség vagy haszonlesés, hiszen az anyagi ügyek nem igényelnek szociális érzékenységet. A Bakok értenek ahhoz, hogy hogyan legyenek hatékonyak. Vagyis hogyan lehet a legkisebb befektetéssel a legnagyobb hasznot kivenni. Ez ebben az évben mindennél fontosabb. Az év második felében ingatlanügyeket is napirendre tűzhetnek. Persze csak akkor, ha van mit eladniuk. Mindenáron nem kell belevágniuk. Az semmiképp sem szül jót, ha magukra erőltetnek bármit…

Heti horoszkóp október 10-tőlVízöntő

2012-ben a Vízöntők azt fogják tapasztalni, hogy simán megoldódik az is, ami lehetetlennek látszik az elején. Olyan bolygóállások lesznek az égen, amelyek azt vetítik előre, hogy sokszor lesz zavaros a Vízöntők anyagi helyzete, mégis mindig jól jönnek ki mindenből. Egyetlen dolgot nem szabad tenniük: bepánikolni. És egyetlen dolgot muszáj tenniük: bízni a hepiendben. Furán hangzik, de a Neptunusz most a megérzéseket helyezi előtérbe az észérvekkel szemben. Pénzügyi téren ez nem megszokott, ebben az évben mégis ez fog jobban működni. Az is tuti, hogy az előző év adott már ebből ízelítőt, tehát nem lesz teljesen új.

Heti horoszkóp október 10-tőlHalak

2012 a Halak szülöttei anyagi helyzetében tornádószerű, majdnem folytonosan változó szituációkat fog teremteni. Szinte kezelhetetlennek tűnik mindaz, ami rájuk vár. Pedig csak a rugalmasságuk és az optimizmusuk lesz „tesztelve”. Amennyiben képesek mindig rugalmasak és optimisták maradni, minden elrendeződik anélkül, hogy nekik különösebben bármit tenniük kellene. De ha befeszülnek, és mereven ragaszkodnak elvekhez, korábbi tervekhez, pénzügyi válságot fognak átélni. Az is igaz, hogy az év második felében a család vagyona gyarapodni fog. Ez viszont nem biztos, hogy közvetlenül érinti a Halak bankszámláját…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top