Életmód
Szponzorált tartalom

Ezért nélkülözhetetlen a vas a gyerekek étrendjéből

Felmérések szerint ma Magyarországon az 1-3 év közötti gyermekek harmada nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges mennyiségű vasat, ezért kialakul náluk az úgynevezett vérszegénység, és az ezzel járó, tartós hatású fejlődési rendellenességek. Mindez azonban megelőzhető, ha idejében és megfelelő mennyiségben adunk nekik magas vastartalmú ételeket.

Nem lehet elég korán kezdeni a vas pótlását

A vas a babák számára nagyon fontos, hiszen ez az anyag nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a vérben található hemoglobin szállítani tudja az oxigént a fejlődésben lévő szerveikhez – így például az agyhoz, amelynek kifejezetten nagy az oxigénigénye. Természetesen nemcsak a piciknek, hanem a felnőtteknek is fontos a vas, de a babák hamarabb megszenvedik a hiányát: nélküle különféle kóros elváltozások lépnek fel, a gyermek fáradékony, nyűgös, fejfájós és étvágytalan lesz. A vashiányos gyerek ráadásul néha egészen furcsa dolgokat művel: például papírt vagy ceruzavéget rágcsál, és ezeket meg is eszi, mert így próbálja pótolni a szervezetéből hiányzó vasat.

Az idegrendszer látja kárát a vashiánynak

Ha az ilyen mértékű vashiány tartósan fennáll, az helyrehozhatatlan károkat okoz a babának, aki – ha nem jut hozzá az élete első három évében a szükséges napi 7-8 mg vashoz – később az iskolában nagyobb valószínűséggel fog tanulási problémákkal küzdeni, sőt az idegrendszere fejletlensége miatt akár viselkedészavarai is lehetnek. Sajnos annak ellenére, hogy a tudomány pontosan tudja, milyen káros következményei lehetnek a gyermekkori vashiánynak, még ma sem jut hozzá minden gyermek megfelelő mennyiséghez ebből az anyagból, ami elsősorban a hiányos táplálkozásnak és a rossz étkezési szokásoknak tulajdonítható.

Kisgyermekek, gyermekek átlagos napi vasszükséglete

  • 7–12 hónapos korban: 11 mg;
  • 1 és 3 éves kor között 7 mg;
  • 4 és 8 éves kor között: 10 mg;
  • 9 és 13 éves kor között: 8 mg

Vastartalom különféle ételekben

Állati eredetű élelmiszerek vastartalma

Vörös húsok – marha-, borjú-, sertéshús 3-4 mg vas / 100 gramm; bárányhús: 2 mg / 100 gramm;
Szárnyasok – pulykahús: 2-3 mg / 100 gramm;
Libamáj: 6-7 mg / 100 gramm;
Sertés-, marha- és borjúmáj: 5-10 mg / 100 gramm;
Májkrém, kenőmájas: 4-5 mg / 100 gramm;
Halak – tonhal: 2 mg / 100 gramm; szardínia: 3 mg / 100 gramm;
Tojás: 1-1,5 mg / 1 tojássárgája.

gyerekkor, vashiany

Növényi eredetű élelmiszerek vastartalma

Főzelékfélék – spenót/sóska: 2–5 mg / 100 gramm; zöldborsó/zöldbab: 2-3 mg / 100 gramm; lencse, csicseriborsó, tarkabab: 4–8 mg / 100 gramm;
Idénygyümölcsök – ribizli: 4–6 mg / 100 gramm; szilva: 5-6 mg / 1 dl szilvalé vagy 6-8 szem szilva; körte: 2 mg / 100 gramm; eper: 3 mg / 100 gramm; sárgabarack: 2 mg / 100 gramm;
Zöldségek – gomba: 10 mg / 100 gramm; retek: 1-2 mg / 100 gramm;
Csonthéjasak, olajos magvak – 15-20 mg / 50 gramm; dió: 2 mg / 50 gramm; mandula: 3-4 mg / 50 gramm;
Gyümölcs- és zöldséglevek – paradicsomlé: 1,5 mg / 1 dl; almalé: 1,5 mg / 1 dl.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top