nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
“Azt akarta, hogy ostorral verjem, én a kezemmel sem tudtam ráütni a fenekére”

“Azt akarta, hogy ostorral verjem, én a kezemmel sem tudtam ráütni a fenekére”

"Nálunk nem kellett titokban pornót nézni, bátran elmondhattuk a szexuális fantáziáinkat, és azt, hogy egy-egy hétvégi swingerélmény miért volt jó" – Bibók Bea története egy házaspárról, ahol a nő egy idő után BDSM szexre vágyott, de a férje ezt a kérést nem tudta teljesíteni.
Bibók Bea
Bibók Bea
f Ajánlom

Egy olyan párkapcsolat történetét mesélem el, amiben a felek a krízis közepette is nagyon erős érzelmi kapcsolatban tudtak maradni egymással. Az ő különös történetük olyan kérdéseket feszeget, ami gondolati vagy vágy szinten sok párkapcsolatban megjelenik.

 

Lujzi és Béci már 20 éve kapcsolatban voltak egymással, amikor a problémájukkal felkerestek. Fiatalon találkoztak egymással, az első pillanattól fogva őszinte és mély érzelmeken alapuló kapcsolat alakult ki közöttük. Pár év eltelte után mindkettejükben felmerült az a kíváncsiság, vajon milyen élmény lenne az, ha bevonnának egy külső felet a szerelmi életükbe. Először óvatosan próbálkoztak, majd a swinger klubok felé vették az irányt.

Azt éreztük, hogy nagy az összhang egymás között. Mindig mindent együtt csináltunk, a legmélyebb vágyainkat is megosztottuk egymással. Nem voltak titkaink, mindig megértő figyelemmel hallgattuk, és támogattuk egymást. Nem ismertünk lehetetlent, olyan érzésünk volt, mintha egyek lennénk. Egy idő után Béci vetette fel azt az ötletet, hogy próbáljuk ki a szexet többesben. Azt tudni kell, hogy a szex mindig központi kérdés volt az életünkben. Először persze a segédeszközöket próbáltuk ki. Mi úgy fogtuk fel a szexet, mint egy nagy birodalom, amit be szeretnénk járni, minden élményt szeretnénk megtapasztalni.

Azokat a segédeszközöket vásároltuk meg, amik mindkettőnk fantáziáját izgatták. Sokszor ajándékoztunk egymásnak ilyesmit. Mindig nagy izgalommal vettük elő őket, nagyon felturbózta a kapcsolatunkat. Volt egy kincses ládánk, abba gyűjtöttük ezeket, és használtuk is előszeretettel. Nagyon boldogok voltunk, amikor a másiknak különleges szexuális örömet tudtunk okozni. Jó érzés volt, hogy ezeket a vágyainkat sem kellett egymás előtt titkolnunk. Az intimitás felső foka szerintem, amikor a páromnak képes vagyok elmondani a legtitkosabb vágyaimat is, ő nyitott ezekre a játékokra és mindezeken túl még meg tudom neki mutatni magam akkor, amikor élvezem ezeket” – meséli Lujzi.

Lujzi és Béci ezek után a swinger klubok felé vették az irányt. Látogatták őket, és élvezték mindketten a klubok adta örömöket. Bécinek tetszett, hogy feleségét kedvelték a férfiak, szexuálisan izgatta, ahogyan Lujzi élvezi az érzelmek nélküli szexuális együttlétek örömeit. Látta felesége élvező arcát, de nem volt féltékeny, hiszen tudta, hogy ebben a helyzetben a szexuális élmények nem párosulnak érzelmekkel. Azt érezte, hogy a szexuális öröm egy fajta élvezet, ami nem más, nem több, mint egy finom étel elfogyasztása. Márpedig ezt egyikőjük sem akarta megvonni a másiktól. A közös szexuális kalandozásban is a közös élményt érezték, ami szoros kapcsolat volt kettejük között. Megbeszélték örömeiket, nem voltak féltékenyek egymásra, és titkok sem voltak a kapcsolatban.

Valami olyasmit éltek meg, mintha közösen mentek volna étterembe.

A közös szexuális életük nem sérült, hiszen a kettejük között lévő érzelmek még mindig nagyon erősnek bizonyultak.

“Emlékszem, annyira őszinte volt a kapcsolatunk, hogy még a szexuális élvezeteinket is meg tudtuk osztani Lujzival. Nálunk nem kellett titokban pornót nézni, bátran elmondhattuk a szexuális fantáziáinkat, és azt, hogy egy-egy hétvégi swingerélmény miért volt jó. Megéltük a korlát nélküliséget és határtalanságot, azt, hogy mindketten szabadságot élvezzük a szexualitásban, ráadásul akkor is együtt vagyunk” meséli Béci

“Az egyik alkalami partneremmel a BDSM szexet is kipróbáltuk, de Béci kérésemre sem volt képes megalázni!”

Az egyik alkalommal egy olyan partnere akadt Lujzinak, aki erősebben ért hozzá, majdnem, hogy durván, és Lujzi legnagyobb meglepetésére új élményben volt része. Olyanban, amiben eddig még soha. A swinger hétvége után a közös szexuális életükben is ki akarták próbálni a BDSM szexet, ami egy szexuális szerepjáték, egy szexuális alá-fölé rendeltségi viszony, de Béci nem volt képes megtenni párjával azt, amit a swinger klubban az idegen férfi tett meg. Azt érezte, hogy képtelen megütni és erőszakosan bánni Lujzival. Megpróbálta, de ez nem sikerült. Ez volt az első olyan állomás a szexuális életükben, ami nem jelentett közös élményt.

“Lujzi elém állt meztelenül, és arra kért, hogy üssem meg és alázzam meg. Nem tudtam megtenni, bármennyire is szerettem volna, nem ment. Nem voltam képes neki fájdalmat okozni. Megpróbáltam, de ez csak gyenge másolata volt annak, amit Lujzi szeretett volna. Ő azt akarta, hogy ostorral verjem, én még a csupasz kezemmel sem tudtam ráütni a fenekére. Ez valami egészen más szexuális igény volt, mint eddig bármikor.

Ekkor éreztem azt, hogy képtelen vagyok megtenni, erre én nem vagyok alkalmas. De azt is éreztem, hogy nem vonhatom meg Lujzitól azt, amire annyira vágyik, így abban állapodtunk meg, hogy keresünk neki egy állandó partnert, aki képes megadni neki ezt a szexuális élvezetet. Ez nem jelentett semmiféle lelki zűrt nekem, azt szerettem volna, ha Lujzi megkapja azt, amit szeretne” meséli Béci.

Béci és Lujzi kapcsolatában ez volt az a pont, ahol fel kellett volna eszmélniük, és el kellett volna gondolkozniuk azon, hogy ez a nagy szabadság hová vezet. Béci toleranciája és “határnélkülisége”, “a nekem semmi sem baj, csak neked legyen jó” érzés előidézett egy olyan helyzetet, amiben Lujzi egy egészen másfajta szexuális élvezetet kapott egy idegen férfitől. Kerestek és találtak egy állandó partnert, akivel heti rendszerességgel találkoztak és megadta Lujzinak azokat a szexuális örömöket, amire vágyott. Kialakítottak egy alá-fölé rendelt viszonyt, amiben Lujzi megkapta a kiszolgáltatottság érzését. Ezeket a szexuális együttléteket Béci végignézte, néha részt is vett bennük már amennyire képes volt –, izgalmasnak is találta, hogy láthatja az élvező Lujzát, de amikor egyedül maradt a feleségével, akkor képtelen volt durván szexelni vele. Sérülékennyé vált a kapcsolatuk, és megbillent az eddig megélt lelki összhang.

Béci és Lujza kapcsolata veszélyes terepre tévedt. Abban a pillanatban, amikor Béci megengedte Lujzának, hogy az ő jelenléte nélkül is találkozzon Janival, Lujza kapott egy egyértelmű nonverbális felhatalmazást a privát életre. Ugyan első időkben csakis a szex miatt találkoztak Janival, de Lujzi elmondása szerint elég hamar erős kötődés alakult ki köztük.

A BDSM olyan szexuális viselkedésforma, ahol a szexuális élvezetet az a szerepjáték adja, amelyben elválik a domináns és alárendelt szerep. Itt az egyik fél a szolga, a másik pedig az úr. A szerepek szerint az egyik fél adja, a másik fogadja a fájdalmat, a szexuális élvezetet tulajdonképpen a fájdalom adása és kapása, valamint a kiszolgáltatottság érzése adja. A nemi aktusnak csekély szerepe van, leginkább a megélt érzelmek adják a szexuális felfokozottság és kielégülés érzését. Ez a szerepjáték szabályokon alapul. A tárgyak használata – mint az ostor és bilincs, vagy kötelek és szúró eszközök , a másikhoz való hozzáérés elfogadott, de a szidalmazás, becsmérlés jelenti a kielégülést. Testi kapcsolat is létrejöhet, de nem feltétele a BDSM szexnek. Ez attól függ, hogy a két fél mit szeretne, és miben állapodik meg. A legelemibb szabály, hogy mindent csak addig lehet csinálni és csakis úgy, ahogy mindkét félnek jó. Mivel ez egy erőszakon alapuló együttlét ami fájdalmat és sérülést is okozhat –, ezért óriási bizalmon alapul. Ha bármelyik fél úgy érzi, hogy valamit nem szeretne, vagy valamire nem képes, amire a másik vágyik, azt egy előre megbeszélt jelzéssel tudtára adja a másiknak. Ez lehet egy szó, vagy akár egy mozdulat. Alapszabály, hogy ha a felek bármelyike él ezzel a jelzéssel, akkor a másik félnek ezt tiszteletben kell tartania, és azonnal abba kell hagyni a szexet, de legalábbis azt az ütést, harapást, megalázást, ami éppen elviselhetetlen a másik félnek.

 

 Lujzi csak szexpartnert keresett, de egy olyan szexuális műfajba csöppent, aminek a bizalom az alapja, épp ezért a kötődés pillanatokon belül ki tud alakulni a pár két tagja között.

A swinger klubban már volt részem valami hasonló élményben, ha nem is teljesen a BDSM-ben. Akkor azt éreztem, ez nagyon izgató számomra ezért kerestünk Bécivel egy olyan partnert, aki a BDSM-ben otthon van. Béci ezekben a játékokban nem tudott részt venni, hiszen ő nem volt képes engem megalázni, mert szeretett. Így jött a képbe Jani, akivel pillanatokon belül egy szoros bizalmi kapcsolat alakult ki. Amikor Janival találkoztam, éreztem a belőle áradó erőt. Amikor Béci azt is megengedte, hogy Janinál aludjak, úgy, hogy ő nem lesz ott, akkor megteremtődött a lehetőség arra, hogy priváttá váljon a kapcsolatunk. Csak ketten voltunk jelen, és egy idő után menthetetlenül elkezdtem kötődni Janihoz. Itt kezdődött a baj. Azt éreztem, Bécit szeretem, de szexuálisan csakis Jani tud kielégíteni. A BDSM hatalmába kerített, nem tudtam szabadulni tőle. Bécinek persze mindent elmondtam, hogy valami megváltozott. Janihoz erősen kötődtem és Bécivel már csak bizalmas barátként tudtam együtt lenni” meséli Lujza.

Lujzi és Béci szerette volna elérni, hogy érzelmeik, a szexuális igényeik ismét a régiek legyenek. A szexualitás mindig egy tanulási folyamat eredménye, a szexuális tapasztalatok és a hozott szexuális minták azok, amik alakítják. Béci és Lujzi a kapcsolatuk elején össze tudták hangolni a szexualitásukat, de a közös kalandok ellenére megélt eltérő élményeik után már nem találtak egymásra. Szerették egymást, de nem született szenvedély köztük. Leginkább testvéri érzések maradtak meg bennük. A mély érzelmek és a kötődés jelen voltak még az életükben, de a kapcsolatból kiveszett már a szenvedély. Azért is, mert nem voltak képesek megkívánni egymást, másrészt Béci akkor már megérezte a féltékenységet, amikor párja már nemcsak egy szexuális tárgyat látott Janiban. Közös megegyezéssel a szexuális kalandozásokat beszüntették, és minden erejükkel azon küzdöttek, hogy kettejük között visszatérjen az a szexuális lendület, ami korábban jellemezte kapcsolatukat.

Amikor egy párkapcsolatban valósággá válik a szexuális fantázia, netán egy harmadik fél is bevonódik a kapcsolatba, akkor mindig fennáll a veszélye annak, hogy egy mozdulat vagy gesztus, netán a nonverbális kommunikáció hatására az egyik fél érzelmeket vél felfedezni a párja és a bevont idegen között. Ez az a mozzanat, amikor érzelmi probléma üti fel a fejét, hiszen amíg a külső harmadik pusztán csak szexuális tárgy, addig nincsen gond. Amikor azonban érzelmeket jelennek meg, akkor pusztán a szexuális kapcsolat helyett nő és férfi viszonnyá módosul a külső féllel kialakított viszony. Itt törés következik be, felüti a fejét a féltékenység és tehetetlenség. Ekkor sérül a párkapcsolat, sok esetben visszavonhatatlan következményekkel járóan.

Ne feledjük, a fantáziánk csalóka, csakis a kellemes dolgokat képzeljük el a fantáziálás során. Viszont ha a szexuális fantáziáinkat megvalósítjuk egy külső harmadik bevonásával, akkor biztosan lesznek olyan momentumok, érzelmek, amikkel nem számoltunk előtte, és ez a párkapcsolat visszavonhatatlan sérülésével járhat.

A cikk szerzője Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, pár- és szexuálterapeuta. A Babes – Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán végzett, mint pszichológus. A Magyar Családterápiás Egyesület család- és párterápiás képzését követően a Semmelweis Orvostudományi Tudományegyetem posztgraduális képzésén tanult szexuálterápiát. Tagja a Magyar Családterápiás Egyesületnek és a Szexológiai Tudományos társaságnak, valamint a Magyar Szimbólumterápiás Egyesületnek.

Megosztás Facebookon