Schell Juditot sem láz, sem ájulás nem tartja vissza a színpadtól – videó

Ha nekem azt mondták volna tizenéves koromban, hogy suli mellett napi 6 órát járjak edzésre, legfeljebb egy lemondó mosollyal nyugtáztam volna a felvetést. Mondjuk, nem is lettem sem olimpiai bajnok, sem világbajnoki ezüstérmes gyorskorcsolyázó. Igaz, ők többnyire magántanulók, de ez nem azt jelenti, hogy nem is kell tanulniuk, csak azt, hogy nem akkor tanulnak, amikor az átlagemberek, mert akkor edzenek. Inkább este, amikor fáradtan hazaérnek 6 óra korizás után. A női és a férfi gyorskorcsolyaváltó egy egész országgal szerettette meg ezt a sportot, és ezért rengeteg áldozatot hoztak és hoznak nap mint nap.

Sárközi Ákos egészen mást szerettet meg az emberekkel. A saját főztjét. Gondolhatnánk, hogy neki sokkal könnyebb dolga van, jót enni mindenki szeret. De amennyi munka, áldozat és kreativitás kellett ahhoz, hogy egy Michelin-csillagos éttermet felépítsen, majd szinten is tartson, azt sejteti, hogy ő sem a lehulló falevelek számolásával tölti mindennapjait. Gondoskodnia kell a legjobb alapanyagok beszerzéséről, tudnia kell, mikor minek van szezonja, mit érdemes tányérra tenni, mindig kell újítani, miközben mégis megtartja a magyar konyha jellegzetességeit. És közben ő felel étterme, a Borkonyha egész személyzetéért. Mint jó főnök, tudja, hogy csak akkor képes tökéletes, összehangolt munkát végezni a csapata, ha figyel rájuk, ha gondoskodik arról, hogy mindenki jól érezze magát, ha észreveszi, hogy valakinek valami testi vagy lelki problémája van, és amiben tud, segít neki. És ha véletlenül nem az étteremben van, akkor épp kapcsolatokat épít, kutat újdonságok után, képzi magát.

Színház, film és a gyerekek. Schell Judit sem az az unatkozós fajta, három gyereket nevel, miközben nappal forgat vagy próbál, esténként pedig játszik a színházban. De megoldja, mert imádja mindet, szenvedélyesen. Ez a fogalom köti össze talán a legerősebben videóportrénk szereplőit, mindannyian szenvedélyesen szeretik a hivatásukat, és ezért nem ismernek áldozatot, nem ismernek fájdalmat. Amikor épp teljesíteni kell, képesek a maximumot kihozni magukból, akkor tudnak igazán koncentrálni, amikor a legjobban kell. Ilyenkor nem számít a fáradtság, a fejfájás, a sérülés, kizárnak minden zavaró tényezőt, és csak a feladatra összpontosítanak. Ezért ők a legjobbak.