Életmód

18+: Öltöztetőnő voltam egy pornófilmforgatáson

Egy fiatal lány, aki miután középkori történelemből lediplomázik, Amerikába érkezik, hogy szerencsét próbáljon. Abban reménykedik, hogy majd tanulhat, és valami normális melója is akad, ahol előbb-utóbb egy kis karrier is kinéz.

Ehhez képest három évvel később még mindig átmeneti munkákkal vesződik mint bébiszitter, kutyasétáltató, pincérnő, ráadásul semmi nem úgy alakul az életében, ahogy azt képzelte. Amikor aztán egyre lejjebb süllyedt az anyagi csőd felé, akkor váratlanul összefutott egy barátjával, Lonnal, aki jelmezkölcsönzőt üzemeltetett.

“Azt mondta, tudna használni egy segítő kezet, kapnék 75 dollárt egy napra (kb. 20 000 Ft) és kaját. Még végig sem mondta a mondatot én már felkiáltottam, hogy »Igen! Elvállalom«. Ekkor közölte csak, hogy egy pornófilmforgatáshoz kellene kimennem. Mit tehettem, a munka az munka.”

Nem sokkal később már egy leírhatatlan épületben bóklászott, San Fernando Valley-ben, ahol a biszexuális jellegű fantasytörténetet forgatták. Mivel mindig is érdekelte a filmkészítés, ezért nem volt annyira idegen a környezet számára. Tulajdonképpen a pornófilmforgatások díszletei nem különböznek sokban a hagyományos filmekétől, szimplán csak itt minden farok szabadon van, bármerre is néz az ember.

A folytatásért kattints a Sorskerék caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top