Életmód

Fotópályázat, amilyen még nem volt: “Reménnyel töltve – Rák, ahogy én látom” (X)

Egy érdekes fotópályázat kezdeményezője lett idén a Culevit Kft. A cég olyan fotópályázatot hirdet meg, ami rendhagyó, de ugyanakkor felhívja a figyelmet egy olyan dologra, ami sajnos egyre több embert érint – a rákbetegségre, annak megelőzésére, kezelésére, a gyógyulásra, a gyógyulásba vetett hitre.

A Culevit Kft. ügyvezetője Dr. Lex László így foglalta össze:

„A rákos megbetegedésekről történő kommunikáció a média világában elég egyirányú. Arra gondoltunk, egy fotópályázat igazán érdemes lenne arra, hogy megmutathassuk, hogy az emberek hányféleképpen látják ezt is, mint minden mást a világban. Van, akinek a szomorúságot, van, akinek az örömöt, a reményt, vagy éppen az élet szeretetét idézi fel ez a mondat. Beszélnünk kell róla, látnunk kell, hiszen így tudunk segíteni a rászorulóknak, ha megértjük, miről is szól, megélni, túlélni ezt a betegséget.”

Ennek az apropójából rendezik meg idén először a fotópályázatot, melyre amatőr és profi fotósokat is várnak. A 600 000 Ft összdíjazású verseny háziasszonyának Dobó Katát kérték fel, mely felkérésnek szívesen tett eleget, ebből az okból készült interjút olvashatják alább:

 

Miért tartottad fontosnak, hogy egy ilyen kezdeményezés mellé állj?

AFotópályázat- amilyen még nem volt- „Reménnyel töltve- Rák, ahogy én látomzt gondolom, a struccpolitika nem vezet eredményre, hiszen nagyon sok embert érint ez a betegség Magyarországon, ilyen vagy olyan módon. Ez a fotópályázat egy módja annak, hogy kiadhassák magukból az emberek az ezzel kapcsolatos gondolataikat. Sok embernek van negatív tapasztalata, de nagyon sokan, akik már meggyógyultak és új életet kezdtek, szeretnék megmutatni pozitív energiáikat. Fontosnak tartom, hogy beszéljünk erről és arról, hogy hova fordulhatnak az érintettek és hozzátartozóik, ha szükségük van akár lelki támogatásra. Úgy érzem, nekünk, ismert embereknek feladatunk, hogy hasonló kezdeményezések mellé álljunk.

 

Hozzátartozóként mi volt a legnehezebb, mikor kiderült, hogy a családotokban is érintett egy szeretett személy?

Nem igazán tudtuk, hogy mire számítsunk, sok volt bennünk a kérdés. De az út során megtanultuk, hogy a legfontosabb ilyenkor, hogy a betegre koncentráljunk és arra, hogy neki mi lenne a jó.

 

Mit gondolsz, mi adhat erőt ilyenkor?

A családi egység nagyon fontos ebben a nehéz időszakban. Ezen felül a legfontosabb, hogy a betegek és hozzátartozóik tájékoztatása megfelelő legyen, megkapják a szükséges információt arról, hova tudnak fordulni, milyen módon tudják ezeket a helyzeteket kezelni, hogyan tudják lelkileg feldolgozni. Ezért fontosak a tanácsadó szolgálatok, azok a helyek, ahová kérdésekkel fordulhatnak az emberek, és bizalommal várják őket.

 

Mit teszel a mindennapokban azért, hogy egészségesen éljetek a családodban?

Mindig is odafigyeltem az egészségemre, amióta a kislányom megszületett, ez még hangsúlyosabb lett, már csak a példamutatás miatt is. Nagy szükségét érzem a mozgásnak, ezért jártam évekig jógázni, most pedig rátaláltam a body artra és nagy szerelmese lettem.

Igyekszünk a táplálkozásra is odafigyelni, de ami még fontosabb, hogy figyelek a testem jelzéseire, illetve igyekszem a nap végén letenni a felgyülemlett szorongást és stresszt.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a megelőzés fontosságát. Hogy miért érdemes elmenni tüdőszűrésre, nőgyógyászati szűrésekre stb. Elcsépelt szónak tűnik, de sosem késő!

 

Mi a viszonyod a fotózással kapcsolatban? Te szoktál fotózni?

Autodidakta módon fotózom, többek szerint van tehetségem ahhoz, hogy ráérezzek a megfelelő pillanatra. Bár az elmúlt másfél évben készített képeim nagy része a kislányomról szólnak.

A filmezés és a fotózás is azért áll közel a szívemhez, mert megmarad, és sokszor vissza tudjuk nézni. Így nem csak egy alkalommal okoz olyan felemelő élményt, amit nehéz elfelejteni. Vannak olyan ikonikus fotók, melyeket minden korosztály ismer és az üzenetük a mai napig ugyanazt jelenti mindenki számára. Ezért is tetszett meg ez a pályázati ötlet. Ehhez a betegséghez nem feltétlenül a pozitív élmények kapcsolódnak, a reményt sugárzó képek adhatnak olyan pillanatokat az embereknek, amelyekért érdemes egy ilyen fotóversenyt véghezvinni. Bízom benne, hogy számtalan olyan mű érkezik majd, ami reményt adó lesz, szép, megragadó, impulzív, felkavaró. Alig várjuk a beérkezésüket. 

 

Milyen típusú képeket várnak a pályázatra?

Azt szeretnénk, hogy ezek a képek szóljanak az élet szépségéről, arról, hogy van miért élni, hogy van remény és van erő a családban, barátokban. Érdemes küzdeni és egymást segíteni.

Pályázhatnak amatőrök és profik is egyaránt. A képekhez várunk egy rövid leírást: ki miért ezt a képet választotta a pályázatra, kinek mit jelent a „Rák, ahogy én látom – Reménnyel töltve”.

A pályamunkákat a Culevit Kft. internetes oldalán lehet feltölteni. A verseny egy hónapig tart majd, október 17-én hirdetjük ki a győzteseket egy remek eseménnyel egybekötve a KOGART Házban, ahol a legjobb képek megtekinthetők lesznek.

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top