Életmód

Az idő felfalja a biztonságot

Magyarország nagyhatalom a lakásbiztosításokban, de még van mit tanulnunk a biztosításaink kezelése terén. Gyorsuló ütemben vagyonosodunk, miközben nem törődünk vele, hogy ezt a biztosításunk értékében is lekövessük – derült ki a Groupama Biztosító legújabb országos kutatásából.


Több jel is utal arra, hogy a lakásbiztosítás egy végső egzisztenciális menedék a háztartásokban, a biztosítással – alapvetően a biztosítási összeg meghatározásában – kapcsolatos döntéseink azonban kevésbé józan kockázatmérlegelésen alapulnak. A magyar családok nagyon nagy része benne él a legjelentősebb vagyontárgyában, mégis nagyon kevesen számolnak utána, hogy például egy, a lakás teljes megsemmisülését okozó tűz esetén kapott összeg fedezné-e egy új otthon megteremtését és az odaveszett ingóságok beszerzését. Még az is, aki a megfelelő biztosítási összegre kötötte biztosítását, az idő múlásával ritkán tartja karban annak értékét, nem feltétlenül módosítja nagyobb felújítás esetén, vagy akkor, ha módosul a lakásban élők köre, például gyermek születik, vagy éppen elköltözik otthonról.

A Groupama Biztosító megbízásából az NRC Marketingkutató által végzett reprezentatív kutatás alapján a lakásbiztosítással rendelkezők 62%-a válaszolta, hogy az elmúlt években végzett jelentős beruházást a lakásával kapcsolatban. Egy fürdőszoba- vagy konyhafelújítás, de még a nagy értékű műszaki cikkek beszerzése is olyan értékben növelheti a lakás értékét, amit a tulajdonos érdekében a biztosításban is le kell követni. Mégis, a kutatásból egyértelműen kiderül, hogy a biztosítási érték aktualizálása nagyon háttérbe szorul, a lakásukat felújítók több mint ötöde válaszolta azt, hogy még sohasem nézte át lakásbiztosítását, mióta megkötötte.

A Groupama Biztosító kiszámolta, milyen összeggel növekedne a fizetendő biztosítási díj, amennyiben egy konyhafelújítás vagy egy értékesebb műszaki cikk beszerzése esetén – a szakemberek által ajánlott módon – aktualizálásra kerülne a lakásbiztosítási szerződés is.

A Groupama Biztosító tavalyi adatai alapján az ügyfelek több mint 20%-a kapott lakásbiztosítása alapján kártérítést, vagyis a második legtöbb magyarországi lakásbiztosítási szerződést kezelő biztosítótársaság statisztikája szerint arra van esélyünk, hogy legalább 5 évente lesz olyan kárunk, amit kifizet a biztosítónk. Nem mindegy tehát, hogy megfelelő összegre van-e biztosítva lakásunk. Bár a biztosítók hivatalos KSH-indexek alapján évfordulók alkalmával automatikusan megajánlanak egy, az árak változását követő összeget, a valós gyarapodásról csak a lakástulajdonosnak lehet pontos képe.

A Groupama Biztosító a magyar települések 99,4-ában jelen van lakásbiztosításaival. Biztosítsa Ön is otthonát a Groupama Biztosítóval! Most nyereménysorsoláson is rész vehet, látogasson el a groupama30.hu jubileumi oldalra, és regisztráljon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top