Életmód

A 3 legnagyobb alvási hiba

Kevésbé leszel feszült a nap folyamán, ha ezeket elkerülöd.

A legkevésbé sem meglepő tényt állapított meg egy friss kutatás: a kevés és/vagy rendszertelen alvás növeli a stresszt. A kutatók az önkénteseken végzett kísérletek során meghatározták azt a három legnagyobb alvással kapcsolatos hibát is, mely feszültséget, szorongást okoz.

Nem tartod fontosnak

Ha lemondasz az alvásról, hogy minél több mindent bele tudj sűríteni egy-egy hosszúra nyújtott napba, azzal rengeteget ártasz a testi és a lelki egészségednek egyaránt. A szakemberek szerint egy felnőtt embernek napi minimum hét óra alvásra van szüksége ahhoz, hogy megfelelőképpen regenerálódhasson a szervezete, de vannak olyan kutatások, amelyek szerint a 8 óra hat perc az ideális alvás idő.

Azért is fontos az alvás, mert ilyenkor lelassul az anyagcsere, így tehát az alvás egyik szerepe az energiamegtakarítás. Ráadásul a legtöbb fontos szerv az alvás ideje alatt kevésbé aktív, ilyenkor látszólag lelassul az elhasználódásuk is ahhoz viszonyítva, mintha megállás nélkül, a nap 24 órájában aktívak maradnának. Vagyis ilyenkor nyerünk egy kis időt az öregedés ellen!

A 3 legnagyobb alvási hibaRendszertelenség

Abban az esetben, ha folyton a legkülönbözőbb időpontokban fekszel le, illetve kelsz fel, a tested nem tud beállni egy napi rutinra és felkészülni a pihenésre. A minőségi alváshoz az is kell ugyanis, hogy az esetek többségében ugyanazokban az órákban pihenj.

A legfontosabb a rendszeresség, vagyis még az sem feltétlenül muszáj, hogy éjszaka aludj: ha például éjszakánként dolgozol és reggeltől délutánig alhatsz, az sem egészségtelen, a lényeg, hogy nagyjából ugyanakkor feküdj és kelj.

Életünkből 27 évet – tehát nagyjából az egyharmadát alvással töltjük – tehát. nem mindegy mindezt ,hogyan csináljuk. Ha túl sokáig maradunk fent minden este, az ugyanolyan rossz, mintha egész este egy percet sem aludtunk volna – írja a Házipatika.

Szundi gomb

A szundi gomb nyomkodásával késleltetheted a felkelést, ami azonban így még stresszesebb lesz, különösen, ha emiatt késel is, és kapkodással, idegeskedéssel indul a nap. Akkor jársz a legjobban, ha az ébresztőóra hangjára igyekszel azonnal, időben felkelni. Még akkor is, ha ez valóban nem a legkönnyebb.

Az is fontos, hogy az óvodás, kisiskolás gyerekünket ne szoktassuk rá, hogy lehet még szunyokálni reggel, vagy ne aludjon vissza, mert ez felboríthatja az alvásritmusát. Sajnos a gyerekek harmada alvászavarral küzd. Már a nyolc éves gyermekek sem alszanak napi tíz és fél órát – pedig életkoruknak ez felelne meg. Az alvászavaros gyerek pedig fáradékonyak az iskolában is, és nehezen tudnak koncentrálni. Itt találhatsz néhány alternatív terápiát alvászavarra!

Nézz körül ezen az oldalon, ha gondjaid vannak az alvással vagy itt, ha információra és segítségre van szükséged!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top