Életmód

A szülők használhatják fel halott fiuk spermáját

Béranya segítségével lehet unokájuk. Az eljárás azonban etikai aggályokat vet fel.

Felhasználhatják a szülők a februárban meghalt fiuk lefagyasztott spermáját – döntött az amerikai legfelsőbb bíróság.

Peter Zhu kadét 21 éves korában halt meg egy síbalesetben februárban. Szervdonor volt, a szülők pedig gyerekük halála után bírói engedéllyel fagyaszthatták le a spermáját – írja az AP.

A mostani eset azért különleges, mert ilyesmit általában az özvegyek szokták kérni. A család szerint azonban a fiú sok gyereket szeretett volna, ráadásul ő volt a család egyetlen fiúgyermeke.

A mostani döntés után Zhu szüleinek béranya segítségével lehet unokájuk. Azt egyelőre nem döntötték el, élnek-e a lehetőséggel.

Egy amerikai orvostársaság tavalyi állásfoglalása szerint aggályos az eljárás, ha az elhunytnak nincs életben lévő házastársa. Szerintük ez csak akkor indokolt, ha az elhunytnak ez volt az akarata, és erről írásos dokumentum tanúskodik.

(Nyitókép: Henning Bagger / AFP)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top