Életmód

„Még most sem hiszem el, hogy meg mertem őt szólítani” – 20 éves nőt vett feleségül a 61 éves férfi

Házasságuk két éve alatt már megszokták, hogy apa-lánya párosnak nézik őket, sőt a lesújtó pillantásokhoz is sikerült hozzáedződniük. Mégis: mindezek ellenére csak arra vágynak, hogy ugyanúgy kezeljék őket, mint a többi szerelmespárt.
korkülönbség párkapcsolat szerelem

„Visszatekintve bevallom, fogalmam sincs, hogy honnan vettem a bátorságot, hogy egyáltalán ráírjak Alexre” – kezdi a most 63 éves férj, Jeffrey Oberman. Az eredetileg kanadai származású férfi, aki akkoriban épp a Dominikai Köztársaságban élt, nem sokkal korábban azért hagyta ott jól fizető ingatlanos állását, hogy íróként próbálhasson szerencsét. „És ha mindez nem lenne elég, három évvel korábban még el is váltam, így aztán teljesen függetlenül, kötöttségek nélkül vághattam neki életem új szakaszának.

Jeffrey ezzel együtt sem számolt új szerelemmel: azt hitte életének ez a szakasza már lezárult. Tévedett. Nem sokkal később egy állatvédelemmel foglalkozó szervezet oldalán ugyanis belebotlott a 20 éves Alexbe. „Elolvastam egy hozzászólását, amit az alapítvány egyik posztja alá küldött, és úgy éreztem, írnom kell neki. Függetlenül attól, hogy 40 évvel idősebb vagyok nála.” És láss csodát: a nagy korkülönbség ellenére, Alex válaszolt. Az első levélváltásból hamar intenzív csetelés, majd éjszakába nyúló telefonbeszélgetések lettek.

Azt hiszem, ez volt az a pillanat, mikor meghívtam őt magamhoz Dominikára.” Alex pedig jött, és a következő egy évben végül haza sem ment. Mikor végül hazarepült Amerikába, csak azért ment, hogy édesanyja beleegyezését kérje az esküvőhöz. „Mondanom se kell, a környezetünk finoman szólva sem volt túl elfogadó a kapcsolatunkat illetően. Voltak, akik »nemnormálisnak«, mások egyenesen őrültnek neveztek bennünket. Beleértve a legközelebbi barátainkat és a családtagjainkat is.

Jeffrey-t mégsem ez viselte meg a legjobban. „Az konkrétan fájt, hogy még a legközelebbi barátaink is meg voltak róla győződve, hogy Alex csakis pénzért lett a feleségem. Hiába tudták, hogy díjugratóként már 20 éves korára volt annyi pénze, hogy ne legyenek anyagi gondjai, mégse tudták elképzelni, hogy valódi érzelmek vannak kettőnk között” – panaszolta, majd bevallotta, ezen a téren rengeteget tanult fiatal feleségétől.  

Az igazság az, hogy amióta megismertem Alexet, sokkal érzékenyebb és nyitottabb vagyok mások igényeire, jobb ember lettem” – mondja. Jeffrey őszintén beszélt arról is, hogy az elmúlt két évben, mióta összekötötték az életüket, megtanulták, hogy ne akadjanak ki azon, hogyan kezelik őket. „Szeretem a feleségemet annyira, hogy ne csináljak jelenetet abból, ha apa-lánya párosnak néznek bennünket, vagy ha beszólnak a köztünk lévő korkülönbség miatt.”

Jeffrey a Huffpostnak adott interjújában beszélt arról is, mikor nagyon nekikeserednek, azzal vigasztalja magukat, hogy a nehézségek csak még inkább összekovácsolják őket. „Egy olyan korban, mikor minden második házasság válással végződik, a kapcsolat valódi erejét az együtt töltött évek mutatják meg. Reméljük, elég sokáig élünk majd ahhoz, hogy mindenkinek bebizonyíthassuk, mekkorát tévedtek velünk kapcsolatban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top