Életmód

Kevés cukibb kezdeményezés van a borbélyokénál, akik fizetnek a gyerekeknek, hogy olvassanak

Gyerekek olvasnak fodrászoknak, és a hajvágás mellett még pénzt is kapnak érte.

Leleményes ötlettel sarkallja a kicsiket – és a kicsit nagyobbakat is – egy pennsylvaniai borbélyüzlet az olvasásra. A hajszobrászok célja, hogy a gyerekek önbizalmát növeljék, ehhez pedig azt kérik, hogy három dollárért cserébe, olvassanak nekik, míg vágják a hajukat.

A Kutztown-ban található City Cuts Barbershop nemrég jelentette be Books by Kids nevű programját, és eddig óriási sikere van. A szalon tulajdonosa, Jonathan Escueta azt mondta, az ötletet egy felmérés adta, amely szerint az amerikai felnőttek többsége fél a nyilvános szerepléstől, közönség előtti beszédtől.

Egy boldog olvasó (Facebook)

Escueta ezért hajlandó saját zsebéből pénzt kivenni, hogy segítse a jövő nemzedékét, és önbizalmat adjon a kicsiknek.  Van is min dolgozni, a már említett felmérésben a válaszadók 75 százaléka állította, lefagy és retteg, ha mások előtt kell felolvasnia valamit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top