Életmód

27 középiskola végzősei kérik, hogy ballagási ajándék helyett inkább jótékonykodjunk

Arra kérik családjukat és barátaikat, hogy a virág árát fordítsák jótékony célokra.

Idén már 27 középiskola végzős diákjai csatlakoztak a KézenFogva Ballagunk akcióhoz, amelynek keretében arra kérik családtagjaikat és barátaikat, hogy egy-egy virágszál vagy csokor árát jótékony célra fordítsák. 

2016-ban még csak két középiskola, a Városmajori Gimnázium és a Gödöllői Református Líceum csatlakozott a KézenFogva Alapítvány kezdeményezéséhez, az utóbbi években azonban folyamatosan bővült a jótékonykodó osztályok köre. Tavaly hárommillió forint gyűlt össze, amelyből fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű fiataloknak segített megfelelő munkahelyet találni az alapítvány.

Ballagási ünnepség a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban 2018. május 4-én.
MTI Fotó: Komka Péter

Többnyire osztályszinten döntenek a csatlakozásról a ballagók, de idén is van olyan ballagó diák, aki önállóan keresett meg minket, mert a nővére két évvel korábban »kézenfogva« ballagott, ő már akkor elhatározta, hogy ő is így ballag, amikor elérkezik az idő. Tehát arra is van példa és lehetőség, hogy egyénileg csatlakozzon egy-egy diák” – mondta az Eduline-nak Pordán Ákos, az alapítvány ügyvezetője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top