Életmód

Tavaszi nagytakarítás: így vond be a gyereket

Vannak családok, ahol természetes, hogy a gyerekek is részt vesznek a takarításban. Ha még nem tudod, hogyan adj feladatokat a kicsiknek, innen meríthetsz ötleteket.

A nagytakarítás nemcsak a felnőtteknek kihívás, hanem a gyerekeknek is. Ugyanis vagy el kell viselniük az agyonhajszolt szülőket, vagy jobb esetben ők maguk is beszállnak a munkába. Utóbbi azonban nem megy könnyen, hiszen őszintén, ki az, aki önként áldoz a monoton házimunka oltárán, miközben helyette az udvaron is szaladgálhatna, vagy mesekönyvet lapozgathatna? Az, hogy a gyerekeket bevonjuk a munkába, a szülők feladata.  A szigor ugyan működhet ebben a vonatkozásban is, ám a játékossággal többre megyünk. Főleg akkor, ha még időben hozzászoktatjuk a kicsiket ahhoz, hogy vannak dolgok, amiket meg kell csinálniuk.

Ha a takarítás mókás játék, minden gyerek részt akar venni benne. Ez nemcsak azért jó, mert a szülők egy idő után mentesülnek azok alól a feladatok alól, amelyeket a gyerekek maguk is elvégeznek, hanem azért is, mert hosszú távon kialakul bennük a tudatosság és a munka iránti felelősségtudat. Korosztályonként változik, hogyan lehet hatni a gyerekekre.

A legkisebbeket könnyű játékba hívni, nem is kell hozzá semmi más, csak a szennyes kosár.  Na meg egy kisebb rumli, amit a széthagyott ruhák alkotnak. Vannak gyerekek, akik azt is élvezik, ha a szennyest összeszedhetik. Persze ehhez kell némi szülői praktika: lehet szennyes ruha összeszedő versenyt hirdetni, ha többen vannak a gyerekek. Ha csak egy van, kérhetjük, hogy színek szerint válogassa a szennyest. Ugyan lehet, hogy több időbe kerül így a mosás, de garantáltan megéri a befektetett energia.

nagytakarítás

Ahogyan a szennyest, a széthagyott kacatokat is összeszedethetjük a kicsikkel. Dobozok kellenek hozzá, lehetőleg gurulósak, azokat ugyanis könnyebben mozgathatják, és sokkal izgalmasabb tologatni azokat. Ha megteltek a dobozok, mindent a helyére pakolhatnak belőlük. Szobánként is elvégezhetik ezt a feladatot, ekkor könnyebb a pakolás. Ha megszeretik a játékot, saját készítésű dobozokkal fokozhatjuk az élményt: a kézműveskedés nemcsak arra jó, hogy színes, izgalmas tárolókkal nagyobb élmény a pakolás, hanem fejleszti a kézügyességet is.

A zene hatalma nagy, tudjuk jól. A takarítás során nekünk, felnőtteknek is üdítő, ha pörgős, mozgalmas dalokat hallgatunk. Ugyanez a helyzet a gyerekekkel is. A sepregetést például már a legkisebbekre is rábízhatjuk. Ha kell, tegyük színesebbé a folyamatot azzal, hogy táncot járunk közben a seprűvel, vagy boszorkányrepülést imitálunk. 

Vannak szuper, takarítós műanyag játékok, amelyek nemcsak azért nagyszerűek, mert lekötik a gyerekek figyelmét, hanem azért is, mert észrevétlenül tanítják meg a kicsiket azokra a takarítási folyamatokra, amelyeket el kell majd végezniük. A játékok által a gyerekek önként kezdenek érdeklődni a feladatok iránt, ez pedig mindenkinek nagy könnyebbség. A mini porszívók például nagy kedvencek, és a közös játékra is alkalmasak. Míg a szülő a sajátjával takarít, a kicsi ellesheti a porszívózási trükköket, praktikákat. Vezeték nélküli gépekkel izgalmas kalandozássá válhat a porszívózás a nagyobbak számára is, nyugodtan hagyjuk a takarítás ezen részét a gyerekekre, ha már elég nagyok a feladat elvégzéséhez. Ha minőségi porszívónk van, azzal könnyen boldogulnak ők is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top