Életmód

Családbarát Magyarország matricával kell ellátni a nagycsaládosok támogatásával szerzett autókat

Három évig nem lehet majd leszedni.

Ahogyan azt már korábban megírtuk, a friss Magyar Közlönyben megjelentek a kormány családvédelmi akciótervének, így többek között a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását szabályozó rendeletének a részletei is.

A 10 millió forintos babaváró hitelhez hasonlóan az autóvásárlási támogatás is 2019. július 1. és 2022. december 31. között vehető igénybe. A támogatás mértéke 2,5 millió forint, ami a bruttó vételár legfeljebb 50 százaléka lehet. A támogatást legalább 7 személyes autóra tudják majd felhasználni a nagycsaládos, vagyis legalább háromgyerekes szülők.

Az autóvásárlási hitelre nagyjából ugyanazok a feltételek érvényesek, mint a babaváró hitelre, van azonban néhány érdekes kikötés is. Például az, hogy az autókereskedőknek el kell majd látniuk az eladott kocsikat az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján közzétett Családbarát Magyarország logóval, amelynek három éven keresztül kint kell lennie az autón. A járműveket egyébként ugyanennyi ideig nem szabad sem eladni, sem átalakítani.

A matrica valahogy így fog kinézni:

Kiemelt kép: iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top