Életmód

Végre egy netes kihívás, aminek van értelme is!

Utoljára öt éve, az Ice Bucket Challenge-ért, vagyis a jeges vödrös kihívásért lelkesedtünk ennyire!

Azok után, hogy épp az elmúlt hetekben egy olyan kihívás terjedt a közösségi oldalakon, aminek az volt a lényege, hogy sajttal dobáljuk meg a kisbabánkat vagy épp a kutyánkat, őszintén bevallom, a magam részéről letettem a netes közösségről. No és arról, hogy egyszer valamikor még képes lesz valami olyan nagyszabásút és szórakoztatót életre hívni, amilyen a 2014-es Ice Bucket Challenge, vagy ha így jobban tetszik, a jeges vödrös kihívás volt.

Azon persze lehet vitatkozni, hogy ez a jeges vödrös akció mennyire volt amúgy szórakoztató, vicces vagy jópofa, azt viszont senki sem vitathatja el tőle, hogy egy jó időre ráirányította a figyelmet az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) nevű, végzetes bénulással járó betegségre, ráadásul az akció ideje alatt több mint 115 millió dollárt gyűjtöttek is a betegségben szenvedőket segítő ALS Association támogatására. Mindezt úgy, hogy közben konkrétan az egész bolygót megmozgatták.

Innen viszont már határozott lejtmenet következett, már ami az internetes kihívásokat illeti. A fahéj– és Tide Pod-kihívás például (ha még emlékeztek rá), nemcsak öncélú és értelmetlen volt, de emellett konkrétan életveszélyes is. Aztán jött a planking és a celebeket is alaposan berántó manökenkihívás, aztán a #10yearchallenge, ami látványosnak látványos volt ugyan, de hasznosnak aligha nevezhető. Innen jutottunk el a közelmúlt sajtdobálós akciójához, amire már szavak sincsenek.

És miközben a bolygó egy része – beleértve engem is – még épp csak felocsúdott az újabb agyament, netes őrületből, már útjára is indult a következő: #trashtag néven. Csakhogy ellentétben az elődjével, ennek az új kihívásnak, ami egy, a Redditen közzétett poénból indult, tényleg van értelme. A lényege ugyanis az, hogy a résztvevők olyan közterületekről, strandokról, parkokról posztolnak előtte-utána fotókat, amelyeket saját kezűleg takarítottak ki. Mutatok egy példát:

Legyen bármilyen furcsa is, az eredetileg poénnak szánt kihívás vírusszerűen terjedni kezdett, a Twitteren, a Facebookon és a Redditen pedig már egymást érik azok a fotók, amelyeket a kihívás résztvevői osztottak meg ismerőseikkel. Callie Hyppa, egy floridai közterület-felügyelő, a Parks and Recreation munkatársa a Hack című lapnak elmondta, hétvégén látta a mémet, és nagyon meglepődött, mikor hétfőn munkába menet már látta az első eredményeket is.

Közterület-felügyelőként köszönettel tartozom azoknak, akik segítettek nekünk kitakarítani a mögöttem látható parkot és folyót” – írta a Redditen, majd hozzátette, a képen látható folyó az esetek többségében hemzsegni szokott a szeméttől; az eldobált nejlonszatyroktól és műanyag palackoktól. „Most viszont hála egyikőtöknek épp olyan, amilyennek mindig lennie kellene. Épp ezért remélem, hogy a #trashtag kihívás sosem ér majd véget.

callie, trashtag netes kihívás

Callie reméli, hogy a #trashtag kihívásnak sosem lesz vége (A kép forrása: Reddit)

A kihívásra Nepáltól kezdve az Egyesült Államokon át Norvégiából és Mexikóból is érkeztek már fotók, és végül megszólalt útra indítója, az atlantai Rebecca is, akinek vezetéknevét a saját kérésére nem hozták nyilvánosságra. Szerinte a #trashtag sikerének kulcsa az, hogy elég egyszerű ahhoz, hogy mindenki megértse, ráadásul a részvételhez nem kell semmi, a kemény munka eredménye pedig szinte azonnal látszik is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top