Életmód

Kómából ébredve tudta meg egy 18 éves lány, hogy gyereke született

Azt mondta, fogalma sem volt a terhességéről.

A manchesteri Ebony Stevenson tavaly december 2-án hirtelen erős fejfájásra panaszkodott, majd kómába esett. Kórházba vitték, négy nappal később tért magához. Akkor közölték vele, hogy gyereke született.

Az anyja azt nyilatkozta a Yahoo-nak, hogy a lánya önkívületben rohamokat kapott, amelyekről később az orvosok megállapították, hogy a terhességi magas vérnyomás okozta őket. A kómában császármetszéssel eltávolították a testéből az egészséges gyermeket, aki utóbb az Elodie nevet kapta.

Stevensonnak fogalma sem volt a terhességéről, mert a menstruációja nem maradt ki, a hasa nem nőtt meg, és rosszullétet sem tapasztalt. Mint kiderült, a magzata rejtve fejlődött a rendellenesen kifejlődött második méhében (ez az uterus didelphys nevű jelenség). Az egyelőre még iskolába járó lány eleinte nagyon megijedt a gyerekétől, szürreálisnak és testen kívüli élménynek nevezte, amikor megtudta a hírt. Mára már elfogadta, hogy anya lett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top