Életmód

Borzasztó, mit művel fogaiddal az energiaital

Egy 21 éves brit férfinak négy foga bánta, hogy túl sok energiaitalt ivott.

Teljesen tönkretette az energiaital egy fiatal brit férfi fogaitírja a LAD Bible. A Margate-ben élő Vinnie Pyner eleinte azért ivott energiaitalt, hogy ébren tudjon maradni tanulás közben, de aztán rákapott, és egy idő után már minden étkezéshez azt fogyasztotta – saját bevallása szerint naponta átlagosan hat dobozzal dobott be.

A 21 éves egyetemista nagyon kiakadt, amikor – jó héthavi energiaital-vedelés után – négy foga letört, ahogy beleharapott egy almába. Pyner fogorvosa szerint a férfi minden foga tönkrement: összesen 24 tömésre lesz szüksége, letört metszőfogait pedig már csak koronával lehet megmenteni.

Fotó: SWNS

„Azért kezdtem e energiaitalt inni, hogy enyhítsem az egyetemi tanulmányaimmal járó stresszt és feszültséget. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire tönkreteszi az egészségemet, az önbizalmamat is elvesztettem – mondta Pyner a portálnak. – Videójáték-tervező szerettem volna lenni, de most minden álmom összetört.”

A férfi azt mondja, a fogorvosa teljesen megdöbbent, amikor meglátta, milyen állapotban vannak a fogai. „Azt mondta, soha életében nem látott még ilyen szuvas fogakat” – jelentette ki.

A srác annyira kiborult, hogy a tanulmányait is félbeszakította. „Képtelen voltam bemenni az egyetemre, nem tudtam volna elviselni a szégyent. Nem tudom, mit tartogat számomra a jövő, csak reménykedem, hogy újra talpra állok” – jelentette ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top