Életmód

Már 300 kórházi ágy jött össze az adományokból, hogy ne kelljen a földön aludni

Majdnem 5 millió forint gyűlt össze, hogy ágyakat vegyenek, és a szülőknek ne kelljen a földön feküdniük a beteg gyerekük mellett. A minisztérium segítsége annyi volt, hogy adott egy táblázatot.

Mint arról beszámoltunk, egy sárbogárdi férfi nem bírta nézni, ahogy beteg gyermekük mellett a földön fekszenek a kórházban a szülők. Orosvári Zsolt úgy érezte, tennie kell valamit, ezért gyűjtést indított.

Rövid idő alatt az adományokból 4,8 millió forint jött össze. A pénzből összecsukható kórházi ágyakat vásároltak, 300-at már át is adtak – számolt be az ATV.

A kezdeményezésben az Anyák az Anyákért Alapítvány is segít. Az alapító azt mondta, nagyon sok kórházban nincs megoldva, hogy a szülők a gyerekük mellett aludhassanak. Mégis volt olyan intézmény, amelyik nem fogadta el a segítséget, pedig náluk is megvan a probléma.

Orosvári Zsolt megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát is. Egyrészt szerette volna, hogy a megvásárolt ágyak áfáját visszakapják, vagy az összegből a tárca vegyen újabb fekhelyeket. Eddig ugyanis csak az áfa egymillió forint volt, miközben állami intézményeknek vásároltak.

Azt is kérte – még december elején –, hogy a minisztérium segítsen, melyik kórháznak hány ágyra lenne szüksége. Mostanában kapott egy táblázatot az Emmitől. Ez volt az összes segítség a minisztériumtól az elmúlt két hónap alatt.

(Nyitókép: Facebook/Anyák az Anyákért Alapítvány)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top