Életmód

Az iskola írná elő a szülőknek, milyen ruhában mehetnek a gyerekükért

A memphisi törvényhozók megunták, hogy a szülők egy jelentős része pizsamában vagy alig semmiben hozza és viszi gyerekét.
iskola szülő dress code

Elismerjük, hogy egyszer-egyszer mindenkivel előfordul, hogy a reggeli rohanásban, no és persze azért, hogy a gyerek pontosan beérjen az iskolába, lemond a reggeli készülődésről. De még ezzel együtt is: amit a szülők az elmúlt időben műveltek, az már minden határon túlmegy. És éppen emiatt tűrhetetlen” – mondta Antonio Parkinson, a memphisi törvényhozás egyik tagja a Today.com amerikai hírmagazinnak.

Parkinson hozzátette, a frissen benyújtott törvényjavaslat értelmében a memphisi iskolák vezetősége saját dress code-ot írhat elő a szülőknek, ami azt jelentené, tulajdonképpen az iskola vezetése szabná meg, milyen ruhában vigyék iskolába és hozzák el onnan a szülők a gyerekeket. „A baj nem azokkal a szülőkkel van, akikkel egyszer-egyszer előfordul az, hogy melegítőben vagy épp pizsamában viszik iskolába a gyereket. A baj a rendszerességgel van. Sajnos mostanában túl sokszor találkozom azokkal a szülőkkel, akik úgy lófrálnak a folyósokon, hogy alig-alig viselnek valamit, legfeljebb egy pizsamát, obszcén tetoválásokat viselnek, sőt a gyerekek jelenlétében is káromkodnak.

A dress code a megszokottól eltérően nemcsak a kötelezően viselendő öltözetet írná elő, hanem a törvény értelmében azt is, hogy mi az a kívánatos viselkedés, amit az iskolavezetés elvár a szülőktől. „Teljesen mindegy, hogy dolgozni, tanulni vagy épp látogatni jössz be az iskolába, ha egyszer beléptél a kapun, az a minimum, hogy a viselkedéssel nem léped át a jóérzés határait. Azt gondolná az ember, hogy erre nem kell külön felhívni a szülők figyelmét, ám az elmúlt évek tapasztalata ennek ellentmond.”

Persze ahogy az ilyenkor lenni szokott, az elfogadásra váró törvényjavaslatnak nemcsak támogatói, hanem kritikusai is vannak. Van, aki szerint ennél sokkal nagyobb problémák vannak az oktatási rendszerrel, egy egykori tanár, aki a nevét nem szerette volna nyilvánosságra hozni, azt nyilatkozta, ha a jövőben előírják, milyen ruhában viheti egy szülő a gyerekét az iskolába, sokan nem is fognak megjelenni. „Nem akarják kellemetlen helyzetbe hozni a saját gyereküket, ezért meg se próbálják a dolgot.

A dress code-ra vonatkozó törvény egyelőre előkészítő fázisban van, és ha júliusban meg is szavazzák, 2020-nál előbb biztosan nem vezetik majd be. Te mit gondolsz az ötletről? Írd meg kommentben!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top