Életmód

5 bámulatos tetoválás, amelyekkel hegeket tettek láthatatlanná

Van, aki azért csináltat tetoválást, mert trendi. Más azért, mert emléket szeretne állítani élete egy fontos pillanatának. És akadnak olyanok is, akik egyszerűen el szeretnének tüntetni valamit. Most öt ilyen tetoválást hoztunk nektek.

„A nagypapám gyerekkoromban évekig molesztált, aminek az lett az egyik következménye, hogy kamaszként vagdosni kezdtem magam. A legtöbb vágást a mellkasomon, a combomon és a melleimen ejtettem, egyrészt, mert ezeket a testrészeimet »szerette« a legjobban, másrészt, hogy senki se lássa őket. Most, hosszú évekkel később úgy döntöttem, tetoválást csináltatok a hegeimre, amik a bordáimon voltak a legcsúnyábbak. Azért döntöttem így, hogy mindennap láthassak valami szépet ott, ami csupa rossz dologra emlékeztetett, valahányszor csak a tükörbe néztem.

„Ahelyett, hogy rejtegetném – az egyébként meglehetősen feltűnő – sebhelyemet, én úgy döntöttem, inkább megmutatom az egész világnak. Tavaly ugyanis átestem egy elég brutális gerincműtéten, melynek keretében két titániumlap került a testembe. A műtét után hosszú ideig tartott a lábadozás, és még most sem mondhatom, hogy teljesen sikerült felépülnöm. Ettől függetlenül büszke vagyok az útra, amit megtettem, és szeretném, ha lenne valami, ami mindig emlékeztetne arra, hogy erősebb vagyok, mint azt gondolom.”

tetoválás heg bátorság

Kép forrása: Bored Panda

„Az alkaromon lévő sebek több mint 14 évesek. Nem titok, azért kerültek a testemre, mert kiskamaszként rendszeresen vagdostam magam. Lelkileg azóta már sokkal jobban vagyok, amit az is jelez, hogy hosszú évek óta arra készülök, hogy tetoválással tüntetem el a sebhelyeimet. Idén végre metafizikai értelemben is elég »tökös« lettem hozzá, hogy megcsináltassam a tetoválást. Életem legjobb döntése volt.”

tetoválás bátorság heg

Kép forrása: Bored Panda

„Amikor 10 éves voltam, az orvosoknak egy csontdaganatot kellett eltávolítaniuk a térdemből. Akkor még nem éreztem szükségét, hogy elrejtsem a műtét után megmaradt sebhelyemet, néhány éve viszont úgy döntöttem, csináltatok egy szalagábrát a seb helyére.”

tetoválás bátorság heg

Kép forrása: Bored Panda

„Az alkaromon lévő sebhelyet egy bántalmazó kapcsolatnak köszönhetem. A volt barátom többször is megütött, sőt egy alkalommal a karomat is eltörte, én mégis mindig visszamentem hozzá. Nagy sokára, a családomnak és a barátaimnak köszönhetően sikerült tőle megszabadulnom, de az alkaromon lévő sebhely azóta is arra emlékeztetett, mennyire gyenge voltam akkoriban. Azért csináltattam egy tetoválást, ami eltakarja, hogy ne a fájdalmas emlékek jussanak eszembe, valahányszor a karomra nézek.”

tetoválás bátorság heg

Kép forrása: Bored Panda

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top