Életmód

A fényképen még mosolygott, két nap múlva felakasztotta magát

A depresszió tüneteit néha még a legközelebbi hozzátartozók sem veszik észre. Öt megrázó fényképet mutatunk.

Akik sohasem tapasztalták meg a saját bőrükön, milyen a depresszió, hajlamosak úgy képzelni, hogy a tünetek nagyon látványosak. Pedig sokszor még a közeli családtagok, barátok is csak egy esetleges tragédia bekövetkezte után döbbennek rá, hogy előre láthatták volna a jeleket.

A #faceofdepression kampány célja, hogy felhívja az emberek figyelmét: a legtöbb depressziós folyamatosan küzd érte, hogy elrejtse a betegségét, emiatt pedig nagyon nehéz észrevenni, ha valaki veszélyeztetett. Könnyen lehet, hogy az egyik mosolygós munkatársunk valójában súlyos depressziós, és a másik nap eldobja magától az életét. Ezért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a tünetekre.

Az alábbi, megrendítő fényképeken szereplő emberek nem sokkal később öngyilkosságot követtek el.

1. 

„Ez a kisfiam. A kép elkészülte után odament a számítógépéhez, és kikereste, hogyan tudja felakasztani magát. Két nappal később megtette.”

2.

„Ez a barátom, két héttel azelőtt, hogy felakasztotta magát. Sosem fogom megérteni…”

3. 

„Így nézett ki a depresszió nem sokkal azelőtt, hogy elvesztettük őt.”

 

Olvasd tovább itt!

 

 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

(relax.cafeblog.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top