Életmód

A csehek kétharmada támogatja a melegházasságot

3200 embert kérdeztek meg, a cseh parlament is foglalkozni fog a kérdéssel.

Az azonos neműek házasságának engedélyezését a csehek mintegy kétharmada támogatja, míg egyharmada ellenzi – derült ki azokból az országos felmérésekből, amelyek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Prágában. A közvéleménykutató-intézetek külön-külön több mint 3200 személyt kérdeztek meg országos mintákon. A három felmérés eredménye lényegében azonos – jelentette ki Daniel Prokop szociológus, aki az egyes felméréseket összevetette.

A 2013-as Pride Prágában (fotó: AFP / MICHAL CIZEK)

Csehországban 2006 júliusában vezették be az azonos neműek párkapcsolatának hivatalos rendezésére a bejegyzett partnerséget. Az eltelt 11 év alatt összesen 2647 pár kérte bejegyzését a polgármesteri hivatalokban. A bejegyzett partnereknek joguk van egymás egészségi állapotának megismerésére, a közös tulajdonra, az öröklésre, de gyereket nem fogadhatnak örökbe. Az elmúlt több mint egy évtized alatt a jogok ugyan bővültek, de a bejegyzett partnerség ma sem egyenrangú a házassággal. Ez a helyzet változhat meg a családtörvény tervezett módosításával.

A cseh kormány és a parlamenti alsóház a múlt év folyamán két javaslatot is kapott a szabályozás módosítására. A 200 tagú alsóház 46 képviselője azt javasolta, hogy tegyék törvényesen lehetővé az azonos neműek házasságkötését. Válaszul erre a lépésre egy másik, 37 tagú képviselői csoport azt kezdeményezte, foglalják az alkotmányba, hogy a házasság kizárólag egy férfi és egy nő legalizált kapcsolata. 

A cseh kormány tavaly júliusban az első javaslat mellett foglalt állást, a másikat nem támogatta. A képviselőház várhatóan a következő hetekben foglalkozik a témával. (MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top