Életmód

„Ebben a pillanatban nehezemre esik szeretni azt, aki ekkora fájdalmat okoz a feleségemnek”

Egy zseniális humorú amerikai kispapa a Facebookon élőben közvetítette felesége vajúdását, majd a fia születését. Érdemes elolvasni a posztjait.
szülés facebook poszt

Egy baba születése kivétel nélkül minden esetben érzelmileg túlfűtött, kaotikus esemény, aminek a különböző apró, ám mégis fontos részleteit – talán épp emiatt – egy idő után már nehéz felidézni. Nem csoda, hogy a leendő szülők egy jó része ma már úgy dönt, megörökítteti, vagy ami még gyakoribb, saját kezűleg örökíti meg a soha vissza nem térő pillanatokat.

Míg a többség a fényképezés, esetleg a videózás mellett dönt, egy texasi apuka, bizonyos Cody Lake úgy döntött, ő egy Facebookra töltött posztsorozattal állít emléket kisfia születésének. Noha a zseniális humorú kispapa posztjai elsősorban a barátoknak és a családtagoknak íródtak, a Bored Pandának hála ma már egy egész világ olvashatja, hogy látta Cody második gyermeke születését. Mutatjuk:

A feleségem most közölte, hogy elfolyt belőle valami víz. Bizarr.

„Ha így megy tovább, szinte biztos, hogy esni fog, mikor hazavisszük a kisfiunkat. A kisbabák is meg tudnak ázni? És kell őket etetni éjfél után? Segítsetek, totál kimentek a fejemből a szabályok!”

„Becky az előbb kimondta a B betűvel kezdődő kifejezést. Azt hiszem, kezd eldurvulni a helyzet!”

Oké, az egy dolog, hogy Beckynek éppen összehúzódásai vannak, de nekem pontosan két órája kell pisilnem…

„Be kell valljam, ebben a pillanatban nehezemre esik szeretni azt, aki ennyire megkínozza a feleségemet. A nővéreknek úgy kell majd lefogniuk, mikor végre előbújik ez a kis sutyerák, hogy ne akarjam lezúzni.”

„»Ehhez nem vagyok elég erős. Nem bírom végigcsinálni!« – mondja az a hazug nő, aki nem egész két éve egyszer már végigcsinálta ugyanezt.”

A feleségem már egy ideje torka szakadtából üvölt, ami lássuk bele, eléggé megnehezíti azt, hogy el tudjak aludni.

„Na végre, itt van!”

„Alig 5 perccel azután, hogy megszülte Leót, Becky elzavart kávéért. Most épp hamburgerért állok sorba, hogy én is ünnepelhessek. Azt hiszem, ezek után megérdemlem.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top