Életmód

Beszóltak az egyetemista lánynak az edzőteremben, hogy túl kihívó a ruhája

Az egyetemi edzőteremben történt. Az egyetem azóta elnézést kért.

MacKenzie Parsons a kanadai Fredericton városában jár egyetemre. November 22-én is az egyetemi edzőtermet használta, ahogy szokta, de az egyik alkalmazott kifogásolta az edzőruháját. Azt mondta neki, túl kihívó, és megzavarja az edzést folytató férfiakat. Parsons így nézett ki:

Az alkalmazott azt is mondta neki, hogy januártól szigorúan tiltani fogják az efféle, hasvillantó felsőt. Parsonsszal szeptemberben egyszer már történt hasonló eset ugyanott. Akkor utánanézett az edzőtermi dress code-nak, csakhogy ilyet nem talált sem a helyszínen, sem az edzőterem honlapján. Ezek után kiírta a Facebookra, hogy mi történt vele, hozzátéve, hogy eközben a férfiak azt hordhatnak edzés közben, amit akarnak.

Az egyetem röviddel ezután elnézést kért a hallgatójától, és elismerte, hogy az edzőtermi alkalmazott hibázott. A St. Thomas egyetemen egyébként a hallgatók 75 százaléka nő. A Yahoo Lifestyle-nak nyilatkozó pszichológus szerint baj van azzal, ha a nők ruházatát minősítik kihívónak vagy zavarónak, mert ez azt a szemléletet fogadja el és erősíti, hogy a nők alapvetően a férfitekintet tárgyai, és ha nem szeretnének azok lenni, tegyenek ők a helyzet ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top