Életmód

Folyton terhesnek nézték a 26 kilós cisztával élő nőt

5 órás műtéttel távolították el a testéből a gigentikus petefészekcisztát.

A 28 éves Keeley Favell 2014-ben észrevette, hogy hízni kezdett, és a hasa növekedésnek indult. Először azt hitte, babát vár, de a terhességi tesztjei negatívak lettek, így belenyugodott, hogy egyszerű súlygyarapodásról van szó.

2016-ban aztán egy kemény időszak következett a munkahelyén, egy nap pedig elájult, ezért úgy döntött, orvoshoz fordul. Vérvételre küldték, de az eredményei nem mutattak semmi kórosat. Amikor aztán újból elájult, az orvosa azt mondta, ez a pattanásaira szedett gyógyszer mellékhatása lehet. A gyógyszert azonban akkor már fél éve nem szedte.

Keeley Favell

Amikor rákérdezett a doktornál, hogy vajon mitől nőhetett meg ennyire a hasa, az orvos felvetette, hogy terhes lehet, ám a vérteszt ezt kizárta. Akkoriban már olyan méretű volt a hasa, hogy állandóan 9 hónapos terhesnek nézték. 

Nem sokkal később újra elment az orvosához, ám az ismételten elvégzett vérteszt is azt mutatta, hogy nem várandós. Ekkor beutalták ultrahangra. A radiológus aztán sürgősségi CT-vizsgálatra küldte. Ott derült ki, hogy egy hatalmas, folyadékkal körülvett petefészekciszta növekszik a testében.

Mindezek után nőgyógyászhoz irányították, aki közölte vele, hogy ebben az esetben az egyetlen lehetőség a műtét, ám azt még a szakember sem tudta megmondani, milyen méretű lehet a cisztája.

Keeley műtétjére  tavaly márciusban került sor. Az 5 órás operáció alatt egy 26 (!) kilós cisztát távolítottak el a testéből a sebészek, ami nagyjából annak felel meg, mintha hetes ikrekkel lett volna várandós.

A beavatkozást követően egy 30 centis heggel ugyan, de hamarosan talpra állt. A jobb petefészkét elveszítette, de az orvosok szerint ettől még születhet majd gyermeke.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top