Életmód

Nem volt rákos, mégis 5 évig kapott kemoterápiát

Több orvos is rákot állapított meg a férfinél, pedig valójában egészen más betegsége van.

Az amerikai James Salaz öt évvel ezelőtt intenzív fájdalmat érzett a hónalja alatt, ezért orvoshoz fordult. A kivizsgálást követően az orvosa közölte vele, hogy a rák egy ritka formájában, Langerhans-sejtes histiocytosisban szenved.

A diagnózist követően több másik orvost is felkeresett, akik mind megerősítették, hogy rákos. 

A férfi az azóta eltelt években kemoterápiás kezelésekre járt, mindemellett erős fájdalomcsillapítókat szedett, az állapota azonban nem javult. Bejelentkezett hát az orvosához, dr. Choon-Kee Lee-hez, hogy megtudja, miért nem segít a terápia. A váróban tudta meg, hogy a doktort időközben elbocsátotta a kórház. Másik orvost kellett tehát keresnie, és tulajdonképpen ez volt a szerencséje.

A kép illusztráció! (Thinkstock)

Az új orvosa ugyanis kiderítette, hogy a férfi soha nem volt rákos. Érgyulladása van, melyet, ha 5 évvel korábban elkezdtek volna kezelni, már jól lenne. Mivel azonban nem ismerték fel idejében a betegségét, az Wegener-granulomatózissá súlyosbodott. Arra azonban, hogy ezt végre kezelni tudják, a súlyos reumatológushiány miatt 6-8 hónapot, de akár egy évet is várnia kell.

Mindemellett a felesleges kemoterápia következményeképp hasnyálmirigy-gyulladás is kialakult nála, mely miatt már kétszer is kórházi kezelésre szorult.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top