Életmód

Elkülönítette tanára a rákos fiút, nehogy megfertőzze az osztálytársait

A betegség és a kemoterápia mellett még a negatív diszkriminációval is meg kellett küzdenie a 13 éves fiúnak.

A 13 éves, Non-Hodgkin limfómával küzdő Zhout szeptembertől íratták át szülei a Quanzhouban működő Liancheng Általános Iskolába, mert a kisfiú abban a városban kap kemoterápiás kezelést. Egyik tanára attól tartva, hogy a diák betegsége fertőző lehet, elkülönítette az osztálytársaitól. A terem hátsó részében, egy külön padban, egyedül kellett ülnie, és még a vizsgákon sem vehetett részt.

A fiú sokáig titokban tartotta szülei előtt, hogy mit művelnek vele, mert nem akarta idegesíteni őket ezzel. Ám amikor az egyik félévi vizsgájáról osztályzat nélkül tért haza, kérdőre vonták, és kénytelen volt elmondani az igazságot. 

Zhou (Oddity Central)

A diák apja panaszt tett az iskolában a fiát ért diszkrimináció miatt. Az érintett tanárt azóta kényszerszabadságra küldték és iskolaigazgatói posztját is felfüggesztették. Az apa mindemellett a kínai közösségi oldalakon is megírta a történteket, és fotókat is közzétett a fiáról, amint elkülönítve ül az osztályteremben. 

A megyei oktatási hivatal vizsgálatot indított az ügyben, mindemellett elrendelték, hogy Zhou újra az osztálytársaival együtt ülhessen a teremben, és a vizsgákon is részt vehessen.

Az orvosok szerint a kemoterápia eredményes volt, Zhou legyőzte a betegségét.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top