Életmód

Száműzik a gyorsételek reklámjait a londoni tömegközlekedésből

Így harcolnak a gyerekek elhízása ellen.

Száműzik az egészségtelen gyorséttermi ételeket, cukros üdítőitalokat, édességeket és sós rágcsálnivalókat népszerűsítő reklámokat a londoni tömegközlekedési hálózatból a gyerekek elhízása elleni harc jegyében.

A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) és a brit főváros polgármestere, Sadiq Khan a múlt hét végén jelentette be a korlátozást, amelynek értelmében az élelmiszer- és italgyártók jövő februártól már csak az egészségesebb termékeiket hirdethetik a megállókban és a tömegközeledési eszközökön.

A TfL hálózatán naponta 30 millió utat tesznek meg az emberek, ami azt jelenti, hogy az itteni hirdetési pontok óriási lehetőséget jelentenek a tápláló ételek és az egészséges életmód népszerűsítésére mind a gyerekek, mind a családtagjaik, gondviselőik körében

– fogalmazott a szervezet. A bejelentést megelőzően egy felmérésből kiderült, hogy a londoniak 82 százaléka támogatja a korlátozást.

Twitter-bejegyzésében Khan azt írta, hogy az egészségtelen – vagyis erősen feldolgozott, magas zsiradék-, cukor-, só- és kalóriatartalmú, kevés értékes tápanyagot tartalmazó – ételeket népszerűsítő reklámok tilalma csupán egy része az általa tervezett lépéseknek. A londoni polgármester „ketyegő időzített bombához” hasonlította a gyerekek elhízásának problémáját, amelynek legyőzéséhez szerinte szigorú intézkedésekre van szükség.

A TfL szerint egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a kevésbé egészséges ételek reklámjainak való kitettség növeli a túlsúly és az elhízás kockázatát a gyerekeknél.

DANIEL LEAL-OLIVAS / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top