Varázsoljuk szebbé együtt a gilvánfai óvodások karácsonyát!

Gilvánfa Pécshez közeli kistelepülés, buszjárat is csupán naponta három érinti, gyakorlatilag be vannak zárva a lakosok a faluba. Bár Pécs csak 36 kilométerre fekszik, a valóságban mégis fényévekre vannak az itteniek a várostól. A falu óvodája csúcsra van járatva, pedig mindössze egy használható csoportszobájuk van, mert a másik penészes, dohos, hivatalosan is lezárva, üresen áll, így a 23 gyereknek csak egyetlen használható helyiség marad. Ott esznek, ott alszanak, ott játszanak, külön foglalkozásokat lehetetlen így tartani.

Aki szívesen adományozna a gilvánfai óvodásoknak játékokat, az behozhatja hozzánk december 10-ig a Montevideo utca 9. szám alá, az NLCafé szerkesztőségébe. Mi pedig az adományokat levisszük a gyerekeknek december 17-én, és beszámolunk arról, mit szóltak hozzá a kicsik.

„15 éve dolgozom itt, és mivel Pécsen lakom, nekem is macerás a bejárás. Sokáig hajnali hatkor jöttem, és estig maradtam, mert nem volt több buszjárat, otthon pedig még nekiálltam adminisztrálni, hiszen itt sem internet, sem telefon, sem számítógép, sem pedig nyomtató nincsen, a papírmunka nagy részét viszont ezek segítségével kell elvégezni. Nincs szívem itt hagyni a gyerekeket, ezért nem megyek Pécsre dolgozni, a cudar körülmények ellenére is kitartunk. A legnagyobb baj az, hogy a gyerekeknek olyan sok mindenre lenne szükségük az egészséges fejlődésükhöz, amit lehetetlen kigazdálkodni az ovi jelenlegi költségvetéséből. Gyakorlatilag mindennek örülnénk” – mondta az NLCafénak az óvoda vezetője, Kranzné Molnár Judit.

Az óvoda egy hatalmas régi parasztházban működik, kifűteni sem olcsó. Az ovi szűkös költségvetésének kétharmada a fenntartásra megy el, ami marad, abból fizetik a legszükségesebbeket.

Az ide járó 23 gyerek mindegyike halmozottan hátrányos helyzetű. A legtöbben csak az óvodában találkoznak gyurmával és festékkel, itt hallanak mesét, itt van alkalmuk játszani és fejlődni. A családok közül sokaknak mesekönyvük sincs otthon.

Videónkban ti is láthatjátok, miként zajlik egy nap a gilvánfai óvodában.

„Most 23 gyerekünk van összesen. Sajnos így elesünk a pályázati lehetőségektől, mert az október elsejei létszám idén sem érte el a 26 főt, pedig ez a pályázati minimum. Az már senkit sem érdekel, hogy év közben rendszeresen megnő a gyerekek létszáma. Így maradunk továbbra is egy csoportszobában, mert nincs pénzünk helyrehozni a másikat. Pedig óriási segítség lenne, ha a másik szobát is használhatnánk, tarthatnánk plusz foglalkozásokat a gyerekeknek, így segítve a felzárkózásukat. És nem kellene rohanvást ágyazni ebéd után, hanem nyugodtabb lehetne az életünk, és a gyerekeké is.

Borzasztóan örülnénk annak is, ha legalább néhányszor évente egy külön busszal elvihetnénk a gyerekeket ide-oda, a legtöbben ugyanis még ki sem mozdultak a faluból.

Az óvodában összesen hat felnőtt dolgozik velem együtt, egy óvónő rajtam kívül, 2 dadus, 1 konyhai kisegítő és egy takarítónő. Az egyik dadus néni pályázat útján került hozzánk, határozott időre, úgyhogy ő nem maradhat sokáig. A szülők többsége közmunkás, mindennapos probléma a megélhetés a családoknak, ezért nem is tudunk kérni tőlük semmilyen eszközt, ahogyan más óvodákban a szülők visznek be papírt vagy gyurmát. Ez itt lehetetlen” – mondja az óvodavezető.

A szülők közül sokan azért nem tudnak elhelyezkedni Pécsett, mert a tömegközlekedés igen gyér. Kilenc óra körül van két busz, ami átmegy a településen Pécs felé, és háromnegyed négykor még egy. Aztán sehol semmi másnapig. A nagy bevásárlásokat is csak úgy tudják megoldani a családok, hogy a faluban élő néhány autós borsos áron beviszi a megyeszékhelyre vásárolni, ügyet intézni azokat, akiknek erre szükségük van, és ki tudják fizetni. A gyerekek ovi után általában a szomszédos Magyarmecskére mennek iskolába, ide legalább van egy iskolajárat, ami oda-vissza szállítja őket.

„A kolléganőm állapotos, tehát nemsokára egyedül maradok a gyerekekkel – magyarázza Judit. – Betegállományról  szó sem lehet, mert nem megoldható a helyettesítés, ha egyikünk nem tud lábra állni, akkor a másik egész napra egyedül marad a gyerekekkel. Arra nem is merek gondolni, hogy kit tudunk majd felvenni a másik óvónéni helyett, hiszen a szomszédos településekre sem találnak már évek óta. Csinálom, ameddig tudom, szerencsére még mindig szívvel-lélekkel!”

Ne felejtsd el, ami a te gyerekednek már nem kell, annak még örülhetnek mások, de csak akkor, ha valóban jó állapotú, használható eszközökről van szó! Segítsetek ti is, hogy a gilvánfai gyerekek többet játszhassanak, és egyenlő esélyekkel indulhassanak az életbe!