Életmód

Mit tehetsz, amikor a gondolataid még aludni sem hagynak?

Fekszel az ágyban, aludni akarnál, de a gondolataid hirtelen versenyfutást rendeznek az agyadban, és máris nem jön álom a szemedre. Borzasztóan idegesítő.

Nem ritka probléma ez, az emberek többsége találkozott már vele, hogy hullafáradt, mégsem tud a gondolatai miatt elaludni. A napközben szépen elnyomott szorongások, félelmek és frusztrációk az esti csendben feltörnek, és elárasztják az elmét. Mandie Holgate, a Fight the fear (Harcolj a félelem ellen) című könyv szerzője szerint azonban van megoldás, csak azt kell megtanulnunk, hogyan csendesítsük le a gondolatainkat.

Már csak azért is érdemes foglalkozni a fejünkben száguldozó gondolatok lecsendesítésével, mert akár az egész életünket is meghatározhatja az, hogy mi történik odabenn, hiszen ez irányítja a tetteinket és döntéseinket.

Hogyan csendesítsd le az elmédet?

1. Hallgasd meg, mit mond!

Holgate akkor tanulta meg, hogyan hallgassa meg az elméjét, amikor lupusszal diagnosztizálták. Rájött, hogy nem elmenekülnie kell a félelemmel teli és szorongós gondolatai elől, hanem megfigyelni és feldolgozni őket. Amikor egymást kergetik a gondolatai, akkor mindig megkérdezi magától, hogy ha ez a gondolat igaz, akkor az milyen hatással lenne a cselekedeteire.

2. Nyugtasd meg!

Mert attól még, hogy meghallgatod a gondolataidat, nem tűnnek el saját maguktól. Holgate a klienseinek azt szokta javasolni, hogy 5 percig végezzenek olyan tevékenységet, ami kikapcsolja őket. Az egyik leggyorsabb módszer az elme megnyugtatására, ha hallgatunk egy kis zenét, de csak olyat, ami nem vált ki belőlünk szélsőséges érzelmeket. Másoknak pedig az vált be, hogy valamilyen kétkezi dolgoz csináltak, színeztek, vagy akár csak letörölték a konyhapultot.

gondolat szorongás relaxáció

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash

3. Állítsd át a fókuszt!

Az éjjeli kattogás sok esetben azért nem akar leállni, mert csak soroljuk magunkban a problémákat, félelmeinket. Ha ehelyett a megoldásra kezdenénk koncentrálni, máris megváltozna a fókuszunk, és felállíthatnánk egy tervet, ami az aktuális problémát megszüntetné. Például azon aggódunk, hogy a másnapi meetingen leégetjük magunkat, pedig erre az aggódás helyett kovácsolhatnánk terveket is, hogyan álljunk majd ki a kollégák elé, és mit mondjunk, hogy jól szerepeljünk. A szorongásról máris átváltunk gyakorlatias üzemmódba, ami megszünteti a rohangáló gondolatokat. Az még jobb, ha le is írjuk listába szedve a terveinket, hogy kiürítsük a fejünket.

4. Végezd el, amit halogattál!

Persze nem kell éjjel nekiállni, csak miközben tervezgetsz fejben, vedd sorra, mi az, ami nyomaszt, amit még nem csináltál meg. Mert sok esetben az éjjeli forgolódás amiatt van, hogy fontos feladatokat halogatunk már egy ideje. Írd össze, mit kell elvégezned ahhoz, hogy megszüntesd a halogatást és nyugodt lelkiismerettel tudj aludni.

5. Számolj le a lelkifurdalással!

A lelkifurdalás az alvás nagy ellensége. Amint letesszük a fejünket a párnára, elöntenek a gondolatok, hogy kinek ártottunk aznap. Kiabáltunk a gyerekkel, undokul válaszoltunk egy kollégának, nem öleltük meg a párunkat… Ezernyi lelkifurdalást okozó esemény történik egy nap, muszáj valamit kezdeni velük. A szakértő azt javasolja, hogy ha lelkifurdalásunk van, akkor ne próbáljuk elhessegetni, hanem menjünk le a legmélyére, és vizsgáljuk meg, mitől lehet, és hogy tényleg olyan komoly problémát okoz-e, amiért érdemes ébren maradni. Általában kiderül, hogy csak a saját önbizalomhiányunk és szorongásunk áll a lelkifurdalás mögött, és el lehet engedni a gyötrődést.

Holgate mindenkit megnyugtat, hogy teljesen normális, hogy a gondolatok egymást üldözik az elménkben. Nem lehet megszüntetni, de irányítani lehet azzal, ha szembenézünk velük, és konkrét megoldási terveket készítünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top