Életmód

22 éves, de még sosem csókolózott, mert attól fél, hogy belehal

Súlyos allergiája miatt Oli Weatherall nemcsak a csókolózástól, de a repüléstől is halálosan fél.

Életem egyik legfélelmetesebb élménye volt, mikor először kaptam allergiás rohamot. Óvodás voltam, és bár nem sok mindenre emlékszem, arra tűpontosan, milyen rémisztő érzés volt, hogy egyik pillanatról a másikra alig kaptam levegőt” – kezdte a BBC-nek adott interjúját Oli Weatherall.

allergia allergiás roham mogyoró

Kép forrása: Facebook

A 22 éves, súlyos allergiában szenvedő fiatalember a brit hírcsatornának elmondta, aznap este a fulladás csak egy volt a sok ijesztő tünet közül. „A testemet egyszer csak piros, viszkető hólyagok borították el, a szívem úgy kalapált, mintha ki akart volna ugrani a mellkasomból, ráadásul egész testemben remegtem” – mesélte, majd elárulta, a szervezete nemcsak a mogyoróra, de az olyan erős fűszerekre is érzékenyen reagál, mint a csili és a curry.

Már az is bőven elég egy rohamhoz, ha csak egy légtérben vagyok valakivel, aki ilyesmit evett. Épp ezért irtózom a repüléstől, de a betegség a társasági életemet is pokollá teszi” – vallja be Oli, aki fiatalabb korában sokszor ment haza egy-egy buliból idő előtt, csak mert attól tartott, hogy rohama lesz.

A betegség tényleg megnehezíti az életemet; a legtöbben ugyanis – még a legközelebbi barátaim se – tartják számon, hogy mit ettek. Nem is gondolják, hogy azzal, hogy megettek egy tál indiai ételt vagy egy maroknyi sós mogyorót, veszélybe sodorhatják az életemet.” Ezek után talán nem csoda, hogy a 22 éves fiatalember nehezen ismerkedik, és még soha életében nem csókolózott.

Sajnos az én helyzetemben nem lehetek elég óvatos. Tisztában vagyok vele, hogy ez megöli a spontaneitást és a romantikát, de sajnos nem kockáztathatok” – panaszolja a fiú, aki csak akkor érzi magát biztonságban, ha megszokott környezetében a megszokott ételeket eheti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top