Életmód

„10 okom volt, hogy megcsaljam a férjemet”

Egy nő vallomása, aki csak azért nem bánja, hogy megcsalta a férjét, mert rengeteget tanult belőle, és a végén még jobbá is tette a házasságát a hűtlenség.

Nóra szereti a férjét, már húsz éve szereti, ám mégis hagyta, hogy a köztük lévő kommunikációs problémák megrendítsék a kapcsolatukat. Tisztában van vele, hogy nemcsak rajta múlik, hanem ketten kellenek ahhoz, hogy jobbá tegyék a házasságukat és visszaállítsák az egyensúlyt, és mindent meg is tesz azért, hogy a megcsalást arra használják, hogy tanuljanak belőle.

„Nem akartam elárulni és megcsalni, nem akartam bántani sem a férjemet, csak az elmúlt húsz évben annyi minden halmozódott fel bennem, hogy így enyhítettem a feszültségen. Az első adandó alkalmat megragadtam, aztán hatalmas lelkifurdalással be is vallottam rögtön a férjemnek. Szerencsém van vele, nem akart rögtön elválni és bosszút állni rajtam a hűtlenségemért, hanem annyit mondott, hogy akkor mondjam el, hogy mi vezetett el odáig, ami miatt úgy éreztem, meg kell csalnom őt. Ahogy soroltam az okokat, ráébredtem, milyen apróságokon csúszott félre a kapcsolatunk, és hogy mindez megoldható lett volna azzal, ha nyíltan kommunikálunk egymással.

10 okom volt megcsalni a férjemet

1. Pocakot eresztett, és kopaszodik

Tudom, hogy nem tehet a kopaszodásról, de legalább hallgatna rám, és vágná teljesen kopaszra akkor a haját. Évekig küzdöttem vele, hogy valamennyire elfogadja, hogy ápoltabban néz ki, ha nem hagyja oldalt hosszabbra a haját, míg a feje tetején világít a kopaszsága. Ahogy a haja kihullott, úgy rakódott egyre több zsír a pocakjára, de persze nem lehet rászólni semmit, mert akkor megsértődik. Hiába mondom neki, hogy menjünk együtt edzeni, mindig az a válasz, hogy fáradt, és hagyjam békén.

2. Ugyanabból a pohárból iszik egy hétig

Van egy kávésbögréje, amit sosem enged elmosni. Vagyis hetente egyszer szabad csak hozzányúlni, addig ugyanabból kávézik minden reggel és délután. Szerintem ez elég gusztustalan, és nem értem, miért nem lehet mindennap új bögrét elővenni, vagy csak hagyni nekem, hogy esténként elmosogassam.

3. Nem lehet hozzászólni, ha dolgozik

Márpedig egyfolytában dolgozik. Nem is emlékszem olyan estére, hogy ne a számítógépét bújta volna, teljesen kivonja magát a forgalomból, mert dolgoznia kell. Értem én, hogy a családjáért teszi, de biztos olyan sürgős minden munka, hogy este is a gépet kell miatta nyomkodni?

4. Ugyanolyan a szex évek óta

Ezen persze nincs mit csodálkozni, megszoktuk egymást, talán már rá is untunk az egészre. Az is kisebb csoda, hogy van még egyáltalán szexuális életünk húsz év után.

megcsalás férj házasság

Megszoktuk egymást, talán már rá is untunk az egészre (Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash)

5. Nem bírja a szennyesbe rakni a ruháit

Nem tudom, mi van a férfiakkal és a szennyessel, nekem még csak olyan pasival volt dolgom, aki nem bírta a ruháit a szennyesbe tenni. A férjem rendszeresen eljátssza, hogy „Jó lesz az még!” felkiáltással félreteszi az aznapi ruháját, aztán persze nem veszi fel újra mégsem. Gyűlik a halom egészen addig, amíg megunom, és kimosom a fotelben heverő kupacot.

6. Minden döntést rám hagy

Neki minden mindegy. Mindegy, mit főzök hétvégén, mindegy, milyen ruhát veszek a gyerekeknek, mindegy, hogy van kutyánk, vagy nincs kutyánk, mindegy, mivel díszítem a karácsonyfát… A legapróbb dolgokban is nekem kell meghozni a döntéseket, ami iszonyúan fárasztó, és amitől magányosnak érzem magam a közös életünkben.

7. Nem hajlandó este is fürödni

Ettől a falra mászom, mert szerintem este muszáj lezuhanyozni, hiszen az egész napos port, koszt le kell vakarni magunkról, mielőtt bebújnánk a tiszta ágyba. De a férjem következetesen csak reggel fürdik, szerinte az fontosabb, mert az éjjeli izzadságot le kell mosnia magáról, mielőtt emberek közé megy. Arról persze hallani sem akar, hogy este és reggel is zuhanyozzon, biztos fél, hogy elkopik a bőre.

8. Órákig képes a vécén ülni

De tényleg órákig! Mit tud csinálni a vécén ennyi ideig? Ráadásul kényelmetlen is ott üldögélni, hogy nem zsibbad el a feneke? Reggelente állandó konfliktusforrás, hogy ő beköltözik a telefonjával, mi meg a gyerekekkel kopogtatunk ötpercenként, hogy mi is szeretnénk használni a vécét.

9. Nem szeret programokra járni

Leginkább sehova sem szeret járni, mert állandóan fáradt. Ha szombat délelőtt elmegyünk bevásárolni, az már neki egész hétvégére elég program, szerinte ennél többet ne akarjak már szaladgálni. De nekem és a gyerekeknek is szükségünk van arra, hogy olykor kiszabaduljunk a lakásból, úgyhogy néha nagy nehezen ráveszem, hogy menjünk el programokra, de az biztos, hogy végigmorogja az egészet.

10. Túl sok nő barátja van

Nem tetszik, igen, féltékeny vagyok. Miért van szüksége más nők barátságára? Nem csal meg, ebben biztos vagyok, tényleg csak barátok, de miért nem velem beszélget, miért kell neki más nő rajtam kívül?

Ahogy hallgattam saját magamat sorolni az okaimat a megcsalásra, már éreztem, hogy egyik sem megfelelő, egyik sem olyan horderejű, ami miatt érdemes lenne felrúgni egy házasságot. Nem akartam elveszíteni a férjemet, mert pocakosan, kopaszodva is szeretem, a közös életünket nem adnám semmi pénzért. Akkor mégis, hol csúsztam félre ennyire? Rájöttem, hogy például ott hibáztam, hogy sosem mondtam ki hangosan, mit szeretnék. Nem magyaráztam el neki alaposan, hogy miért szeretném, hogy ne dolgozzon esténként, vagy hogy mit jelent nekem, belül, amikor nem akar hétvégén eljönni velünk az állatkertbe. Általában a csendes duzzogást választottam, fortyogtam magamban, miközben neki sok esetben fogalma sem volt, hogy bosszant a viselkedése.

A félrelépésem óta mindketten változtattunk ezen. Nem nyeljük le, nem fojtjuk el az érzéseinket. Őszinteséget fogadtunk egymásnak. Kicsit viharosabb így az életünk, de közben sokkal kiegyensúlyozottabbak is lettünk. A bosszankodások nem tűntek el, továbbra sem bírom, hogy órákig ül a vécén, de már tudunk nevetni magunkon, ki tudjuk mondani, ami zavar, és egyáltalán nem érzem a 10 okomat olyan fontosnak, amiért megérné elveszíteni a közös múltunkat és jövőnket.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top