Életmód

Alvó kisfiával a karjában fejezte be a New York-i maratont egy férfi – fotó

A megható kép készítője épp a barátjára várt a maraton finisében, mikor meglátta a kisfiával futó apát. Nem tudta nem megörökíteni a pillanatot.

A szívmelengető kép, amit Elizabeth Griffin aznap készített a New York-i maraton finisében, azóta bejárta az internetet. És Elizabeth nem tagadja, ez is volt a célja, mikor a fotót megosztotta közösségi oldalán. Szerette volna ugyanis megtalálni a férfit, aki azzal, hogy alvó kisfiával futott be a célba, könnyeket csalt a szemébe.

„Nem tudom, hányan vették észre ezt a nem akármilyen pillanatot, mert a kisfiú gyakorlatilag azonnal mély álomba zuhant, ahogy édesapja a karjába vette őt. Mindenesetre én még sosem láttam hasonlót” – idézi a Daily Mail Griffint, aki a közösségi médiának hála, megtalálta az édesapát.

A férfiról kiderült, hogy a tudós, Robby Ketchell, aki azért vállalta, hogy a maraton egy kisebb szakaszát kisfiával futja le, mert szerette volna felhívni a figyelmet arra az adománygyűjtésre, amit ő indított a Down-szindrómával élő gyerekek javára.

„Az, hogy a kisfiunk Down-szindrómával született, alapjaiban változtatta meg az életünket” –nyilatkozta Ketchell, majd hozzátette, azóta teljesen máshogy látják a világot. „Nincsenek szavak arra a hatalmas szeretetre, amit a kisfiunktól kapunk” – fűzte hozzá az apuka, aki a maratonfutással elérte a célját. Sőt még többet is. Eredetileg 3200 dollárt szeretett volna gyűjteni egy meghatározott idő alatt, de végül több mint 11 000 dollárt sikerült.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top