Életmód

Zseniális rajz foglalja össze, miért alszanak nyugtalanul a szorongó emberek

Ha veled is rendszeresen előfordul, hogy éjszakánként tágra nyílt szemmel bámulod a plafont, miközben az aznap mondottakon és történteken kattogsz, akkor ezt a rajzot értékelni fogod.

A magam részéről azóta szorongok, hogy az eszemet tudom, de a gyomromat, az izmaimat és a sokszor még az agyamat is gúzsba kötő és megbénító érzésnek csak az elmúlt másfél éve tudok nevet adni. Nagyjából azóta, hogy a pszichológusom „diagnosztizált”. Ilyen előzménnyel talán nem csoda, hogy amikor rátaláltam Clare Kayden Hines rajzaira az Instagramon, azonnal megszólítva éreztem magam.

A 32 éves kaliforniai művész, aki sokáig maga is kezeletlen szorongással küszködött, olyan vicces rajzokat készít ugyanis, amikkel a szorongással küzdő embereket leginkább frusztráló élethelyzeteknek igyekszik görbe tükröt tartani. „A szorongásom elhiteti velem, hogy az, amit csinálok nem jó, és hogy egyébként is selejtes vagyok, aki csináljon bármit is, valakinek mindig csalódást okoz” – nyilatkozta a HuffPost-nak Clare, aki a rajzolást terápia gyanánt kezdte el.

Miközben rajzolok, ki tudom adni magamból a frusztrációimat és a feszültségemet, és ami a legjobb, a végén hangosan ki is tudom nevetni őket” – vallja be. Egészen addig, míg a rajzoknak saját Instagram-oldalt nem készített, Clare-nek, akit néhány éve végül generalizált szorongással diagnosztizáltak, fogalma sem volt arról, milyen sokan éreznek ugyanúgy, ahogy ő.

Az esetek egy részében fogalmam sincs róla, hogy a rajzhoz, amit épp közzéteszek, bárki tud-e majd kapcsolódni – ennek ellenére mindig megosztom. Aztán mindig kellemes meglepetésként ér, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki így érez. A pozitív visszajelzések emlékeztetnek arra, hogy nem vagyok őrült azért, mert így érzek.

Clare Instagram-oldalán számos, a szorongással küszködőknek talán túlságosan is ismerős élethelyzetet és érzést kifigurázott már. Az egyik például a szorongás súlya alatt összeroskadó önbizalom:

Vagy az a helyzet, mikor a szorongó embernek válaszolnia kell arra a kérdésre, hogy „hogy vagy?”. És ahelyett, hogy őszintén elmondaná, leírná mi minden jár a fejében, egyszerűen csak annyit válaszol: jól.

És bár ezeket az élethelyzeteket én is elég jól ismerem, hozzám mégis a harmadik rajz áll a legközelebb, ami egy, az éjszaka közepén álmatlanul fekvő, és a leglehetetlenebb dolgokon (meg nem válaszolt e-mail, be nem fizetett csekk, rosszul elsült poén, a családtagok egészségi állapota) kattogó embert ábrázol.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top