Életmód

Fitneszmodell lett a lányból, akinek beszólt a fenekére az exe

A szülésznőnek készülő lány azután kezdett el edzeni, hogy az exbarátja a lelkébe gázolt azzal, hogy állandóan más lányok hátsóját stírölte.

A bosszúnak is létezik egy jó fajtája, méghozzá az, amiből végül nem is a másiknak lesz kára, hanem nekünk előnyünk! Egy 20 éves lány, Georgia Twiddy például tuti nem lett volna bomba alakú fitneszmodell, ha az exe nem szól be a (szerinte) lapos fenekére.

A szülésznőnek készülő lányt 2016-ban kezdte el kritizálni akkori barátja, amiért nem elég kerek a hátsója. A srác állandóan más lányok fenekét mutogatta a barátnőjének, aki ezt rendesen a szívére is vette. Szerencsére a mérgező kapcsolat hamarosan véget ért, és Georgia elhatározta, megmutatja az exének, hogy milyen feneket szalasztott el!

A lány ekkor kezdett edzeni, különös hangsúlyt fektetve a fenékformálásra. Azt azonban ő sem gondolta, hogy az edzésben új kedvtelést talál: annyira rákapott a mozgásra, hogy meg sem állt a testépítő bajnokságokig, ahol már az első helyet is bezsebelte. Azóta pedig egy új szerelem is rátalált – akit pont a feneke egyáltalán nem érdekel.

storytender

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top