Életmód

Még drágább lett a magyar gesztenye

Kevés szelídgesztenye termett, magasabb árakkal kell számolni az ősszel.

Míg tavaly ősszel 600 forintos átlagáron kelt el a hazai gesztenye kilója, az idén már 1000 forintot fizettek a termelőknek október első és második hetében az Agrárgazdasági Kutatóintézet piaci árinformációs rendszerének adatai szerint. 

A drágulás a fogyasztói árakat is érinti: október második hetében 1990 forintért kínálták a gesztenye kilóját, míg egy évvel korábban 1400 forintot kértek érte a kereskedők a fővárosban. Most vidéken kerül 1400 forintba a szelídgesztenye kilója.

Gesztenye

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara arról tájékoztatta a Magyar Időket, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a megtermelt gesztenyemennyiség az országban. Az 1970-es években telepített, összesen mintegy 450 hektárnyi áruültetvény mára szinte teljesen kipusztult, jelentősebb méretű üzemi ültetvények pedig nincsenek az országban. Összességében évi 200–500 tonna között van a betakarítható mennyiség, amit az utóbbi években a kéregelhalás nevű gombás betegség és a szelídgesztenye-gubacsdarázs is ritkított.

Magyar termés hiányában többnyire olasz importgesztenyét ehetünk, a kamara becslése szerint egy-egy évben akár a 2500 tonnát is elérheti az import mennyisége.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top