Életmód

Megkapta az álommunkát a Down-szindrómás fiatal, boldogabb, mint valaha

Két év után végre megkapta az álommunkát a Down-szindrómával élő Todd Scanlont, aki állványozó lett egy építőipari cégnél.

A 29 éves Todd Scanlont már két éve „könyörgött” brit SwindonbColes Scaffolding Contractors nevű építőipari cég főnökénél, hogy náluk dolgozhasson. Kitartása meghozta az eredményt, a cég részmunkaidős szerződést kötött a Down-szindrómával élő fiatallal, aki most boldogabb, mint valaha.

Todd heti két napot dolgozik állványozóként a cégnél, büszke minden feladatra, amit kap, amiket mosolyogva és vidáman végez el. Ugyanolyan felszerelése van, mint a többieknek, állványozóként abban segít, hogy az állványok biztonságosak legyenek, és szintben álljanak.

„Szeretem a munkát, kivéve a magasságot. Legjobban az állványok tövében szeretek dolgozni, mert magasabban már ingatag lehet – mondta Todd. – Szeretek segíteni a főnökömnek. Szerettem volna állványozó lenni, mert szeretek segíteni az embereknek. Én hozom az állványzat csöveit, a hárommétereseket, az ötmétereseket és a hatmétereseket is.”

Martyn Coles, a cég tulajdonosa elárulta, örül annak, hogy Todd náluk dolgozik, a cégnél bevezették miatta a „Semmi stigma” jelszót is annak érdekében, hogy a munkatársak tudják, a cégnél mindenki ugyanazt a lehetőséget kapja. „Szeretnénk megmutatni, hogy Todd képes elvégezni a munkáját. Mindenkinek joga van dolgozni. Nem számít, hogy fogyatékossággal él, vagy rossz a családi háttere.”

Todd ugyanazokat a feladatokat végzi, mint munkatársai. „Nagyon sokat dolgozik, eddig nem volt olyan feladat, amiben ne tudott volna segíteni, és nem is hiszem, hogy lesz” – mondta a Ladbible-nek Martyn Coles. Szerinte ez mindenki számára előnyös – tette hozzá, majd elárulta: azon dolgozik, hogy Todd megszerezhesse az állványozó képesítés kettes szintű fokozatát is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top