Életmód

Megfejthették az elhízás valódi okát

Egy kutatás eredményeinek ismeretében új, hatékonyabb elhízás elleni terápiákat fejleszthetnek ki.

Az idegsejtekben rejtőzhet a túlsúly oka, nem pedig a jóllakottságért felelős leptin nevű hormon szállításának zavarában – írja az MTI egy friss német kutatás eredményeire hivatkozva.

A müncheni Helmholtz Központ tudósai egy új, háromdimenziós eljárás segítségével állapították meg, hogy az eddig széles körben elfogadott vélekedéssel szemben nem a leptin szállításában bekövetkező zavar áll az elhízás hátterében. A szakértők eredményeiket az International Journal of Obesity című szaklapban mutatták be.

Fotó: MTI/EPA/Ulises Ruiz Basurto

Az eljárás lehetővé tette, hogy a kutatók egy egerekkel végzett kísérletben láthatóvá tegyék és végigkövessék az agyban a hormon útját. Az eredmény szerint a telítettség érzéséért felelős leptin a vékony és az elhízott egereknél egyaránt elegendő mennyiségben jutott az agyba. A táplálkozási viselkedés oka ezért a kutatók szerint az idegsejtekben keresendő.

A zsírszövet által termelt leptin a telítettség érzésében játszik fontos szerepet. Ha valaki akkor sem érez telítettséget, ha sokat evett, leptinrezisztenciában szenvedhet. „Az érintettek állandóan éhséget éreznek, mintha zsírraktáraik nem lennének már régen tele. Eddig abból indultunk ki, hogy a hormonrezisztencia oka a szállítási folyamat hibájában rejlik” – mondta Luke Harrison, a tanulmány fő szerzője.

„A leptinrezisztencia okát körül tudjuk határolni, és kutatásainkat az idegsejteken belüli molekuláris mechanizmusokra összpontosítani. Ha a telítettség során lejátszódó minden folyamatot meg tudjuk fejteni, akkor új, túlsúly elleni terápiákat tudunk kifejleszteni, és célzott módszerekkel tudjuk támogatni az elhízott embereket a fogyásban” – tette hozzá Paul Pfluger, a központ diabétesszel és elhízással foglalkozó intézetének munkatársa.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top