„Legfeljebb kicsit korábban kelek holnap” – tíz helyzet, amikor vérciki a halogatás

Te halogatós vagy? Jó, nyilván nem, inkább te vagy, aki mindig vársz a többiekre, a barátaidra a színház előtt, a férjedre december 23-án (hol a fa?!) és a munkatársadra, aki fél ötkor még mindig nem volt képes leadni az aznapra esedékes akármit, emiatt pedig te is kellemetlen helyzetbe kerülhetsz. Sőt tévéd sincs, ha mégis, sosem nézel valóságshow-t, azt sem tudod, kik ezek a celebek vagy mik, akikről mindenki beszél, legfeljebb Mezzo megy, meg Spektrum. 

Elég sok embert megismertem az életemben, de egy kezemen meg tudom számolni, hányan vannak, akik belátták, hogy halogatósok. A

Ne haragudj, notórius késő vagyok!

mondatot például legfeljebb négyszer hallottam. Valahogy tabu ez a téma, mindig csak a másikat érinti, minket sosem. Sokat elmond, hogy a halogatás latinos-tudományos neve, a prokasztináció is inkább hangzik úgy, mint egy szörnyű műtéti beavatkozás, mint egy rossz szokás. Hát én akkor most megtöröm a jeget:

Én igazi, született halogató vagyok,

a „Jó, legfeljebb korábban felkelek holnap” a mottóm (nem kelek), a „Várjál, ez ma van?” az eposzi jelzőm, és a „Figyu, közbejött valami” lesz a sírfeliratom.

Születtek már tanulságos cikkek, tanulmányok és megindító önvallomások a halogatás természetéről, de most hagyjuk a tudományt és rögzítsük az egyértelműt: a halogatásnak semmi értelme. Valamiért csináljuk, persze, de értelme nem sok van. Én legalábbis nem ismerek senkit, aki direkt halogat, és el is tudja mondani, miért csinálja. Szóval maradjunk abban, hogy

a halogatás rossz, értem?

Alább pedig tíz pontban be is bizonyítjuk, miért.

Ébredés

Arra, hogy a halogatásnak semmi értelme, a reggeli „csakmégötperc”a leginkább illusztris példa. Oké, álmos vagy, nincs kedved kiaraszolni a paplan alól, hideg van, balhézik a gyerek, kemény nap lesz a munkában, de akkor is: mit nyersz azzal az öt perccel? Vagy ötször öt perccel, súlyos halogatás esetén. Tisztességesen aludni (tehát a jelenleginél kicsit jobban kialudni magad) képtelen vagy, aztán pedig ugyanúgy végig kell csinálnod az egész hűbelebancot, a reggeli dugó ugyanolyan reménytelen lesz majd, a szmog ugyanolyan büdös, a busz ugyanúgy tele, csak még el is vagy késve. Hát kinek kell ez?

Jelmezes buli

Mármint a gyereké, nem a tiéd. A boltban vett jelmez egyszerre drága és gagyi, és egyébként is dúl a DIY- és kézművesmozgalom, az Igazi Jó Anyuka tehát maga varrja a jelmezt, azaz rád vár a nemes feladat. Ami egészen addig jó bulinak tűnik, amíg rá nem jössz, hogy egy: a halloween/farsang/cosplayverseny holnapután lesz; kettő: a gyerek a Pinterestről nézett ki egy szuper profi jelmezt, amit replikálni két hét is kevés lenne. A tanulság: gondolkodj és cselekedj előre! Ja, és ne engedd a gyereket a Pinterest közelébe többé.

Ismerkedés

Á, egy klasszikus: meglátod, azon kapod magad, hogy oda-odanézel, közben azon gondolkodsz, ki lehet ő, hogy létezhet ilyen szép orr/szempár, milyen zenét szeret, vajon van-e csaja/felesége, ha nincs, keres-e, ha igen, biztos gyönyörű gyerekeitek lennének, és mire eljutsz odáig, hogy képzeletben kiválasztod közös otthonotok konyhacsempéjét, az illető már nincs sehol. A halva született ismerkedések abban különböznek a hagyományos halogatástól, hogy konkrét, szituációs szorongáshoz köthetők (hogy lehet odamenni és megszólítani úgy, hogy ne legyen az egész mérhetetlenül ciki?), meg abban, hogy azonnal végtelen mennyiségű ellenérv áll a rendelkezésünkre, hogy központi idegrendszerünk unszolása ellenére miért hagyjuk mégis az egészet a francba. (Biztos van csaja, nekem sem annyira aktuális, majd ha öt kilóval könnyebb leszek, úgyis elkenődött a sminkem.)

Papírmunka

Tudjuk: számlák, iktatás, levélfeladás, rendszerezés, garancialevelek és blokkok megfelelő nejlonbugyikba rendszerezése és így tovább. Vagy tegyünk úgy, mintha 2018 lenne: online utalások, telefon- és tévészolgáltató oldalára bejelentkezés, általános kasszarendezés. Szóval azok a dolgok, amikben egyrészt tényleg semmi, de semmi öröm nincs, másrészt viszont nagyon-nagyon megnehezíted az életed, ha halogatod vagy simán nem csinálod meg őket. Segíteni mérsékelten tudunk, ez tényleg csak elszánás kérdése, illetve gondolj arra, mennyire kellemetlen lesz telefonon győzködni a behajtókat, hogy most már tényleg utalsz, eskü!

Takarítás

A halogatástudomány állatorvosi lova, avagy mutasd meg a lakásod, megmondom, mekkora prokasztinátor vagy! A takarításban ugyanis szintén nincs sok öröm, viszont nagyon-nagyon könnyű halogatni, főleg, ha egyedül vagy szintén halogató partnerrel élsz együtt. Hetekig képes vagy ugyanis meggyőzni magad, hogy ez még így pont vállalható (megsúgom: nem az), különben is, majd holnap, arról nem is beszélve, hogy némi tüneti kezelés (legalább a nagyobb edények elmosogatása, minimális rendrakás, a feltűnőbb porcicák össze-villámporszívózása, ilyenek) csodákra képes, persze csak optikailag, a mocsok attól még ott marad. A takarítás kérdéskörébe egyébként vegyük bele a vasalást is, ami szintén monoton macera, bár ott legalább annyi motiváció van, hogy ha nem csinálod meg, slamposan mész munkába. Ez főleg akkor veszélyes, ha nincs dress code, mert akkor tényleg könnyen meggyőzöd magad, hogy ez így rendben van.

A szék

Ha nem érted, mit keres ez a szó közcímként ebben a cikkben, gratulálok: nem vagy súlyos halogató! Ha viszont az vagy, azonnal átérzed, mekkora kulcsszerepe van a legáltalánosabb háztartási kelléknek alternatív ruhafogasként az életedben. A szék mindenre jó: szennyes- és frissenmosottruha-tároló, bugyi- és zokniszárító (ha valami nem fért volna fel a fregolira, ami megesik, ha kényszeres halogatóként másfél hetente egyszer mosol), szóval mindenre, csak arra nem, hogy izé, ülj rajta. A profi halogatók két-három széket is bevetnek, az egyiken a szennyest, a másikon a kimosott cuccokat tárolják, esetleg fehéret-színeset külön, az igazán súlyos esetek pedig a szobabiciklit és az elliptikus trénert is szobainasként alkalmazzák, ami ugye azt is implikálja, hogy sosem használják őket kalóriaégetésre, de hát ők végül is a fogyással is ráérnek.

Karácsony

A karácsonyban az a jó – mármint halogatóként –, hogy ezernyi indok és ideológia áll a rendelkezésedre, hogy miért nem érdekel téged ez az egész, ráadásul mindegyik tök meggyőzően hangzik. „Az egész egy kapitalista hazugság”, „csak arra jó, hogy a boltok megszedjék magukat”, „az igazi szeretet már rég kiveszett ebből az elanyagiasodott ünnepből” – ismerős, ugye? Márpedig te nem változol agyatlan droidként vásárlógéppé, te igenis igazi szeretetet adsz, és kész! Igen ám, csakhogy végül eszedbe jut, hogy fa azért mégiscsak kéne, ha pedig fa kéne, díszek sem ártanának (valahol ott vannak valamelyik halom alatt, vö. takarítás és rendrakás témaköre), ha pedig mindez megvan, mégiscsak meg kellene lepned párodat, magadat valamivel, meg várjunk csak, az anyós tuti vérig sértődik, ha üres kézzel mész, de akkor már az unokaöccsöknek is kell, lássuk csak, mi van nyitva, és mekkora a büdzsé… Úgyis elindulsz, beszerzed a legvállalhatóbb fát a lehető leggyorsabban (ez akkor, azaz december 23-án egy félig kopasz, csoffadt példányt jelent), és mész is tovább a halogatópurgatóriumba: a legközelebbi plázába. Boldog ünnepeket, azt, persze, a nénikéjét annak, aki ezt kitalálta.

Ég a zsír!

Csak le kellene pakolni a ruhákat az elliptikus trénerről és a szobabicajról, ugye? Vagy meghosszabbítani a fitneszbérletet. Ami azt jelenti, hogy felöltözni (melyik halom alatt is vannak a fitneszcuccok?), kimenni a túl hidegbe/túl melegbe, vállalni a hurkákat és a tokát (tokákat) a nálunk sokkal jobban kinéző edzésguruk között, és persze elhatározni, de tényleg, most ezúttal komolyan és teljes elánnal, hogy

holnaptól diéta,

de nem úgy, ahogy szoktad, hanem igazából, rendesen és csalás nélkül, tényleg elkezded, ma még belefér egy kis ez-az, csak el kell fogynia annak a sütinek, amit az esküvőn csomiztak neked (két hete), illetve várjunk csak, holnap szombat, este buli, vasárnap meg családi ebéd, mégsem állíthatunk haza azzal, hogy bocsi, én csülköt már nem, nem sérthetjük meg anyut/anyóst, szóval akkor hétfőtől diéta, na. De akkor már tényleg.

A torta

Mármint nem az, amit megeszel (azt az előző pontban már kitárgyaltuk), hanem amit másnak csinálsz, jó eséllyel például a gyerekednek a szülinapi zsúrra, hogy aztán a végeredményt egy csomó másik gyerek és ami még rosszabb: egy csomó másik anyuka is lássa! Oké, azt tudjuk, hogy a kép, amit a receptekhez csatolnak, a valóság tökéletesre filterezett, idealizált reprezentációja, meg azokat eleve profi cukrászok készítették, de a te utolsó pillanatban „megkomponált”, végül kártyavárként összeomló műalkotásodra tényleg már csak rá kellene írni csokiszósszal, hogy „halogató vagyok”, mert ordít róla. A méltán népszerű csokimárka „ronda, de finom” szlogenjét persze el lehet sütni ezekben a helyzetekben, de őszintén: ezt a helyzetet ez sem menti meg. A kérdés már csak az, hogy cikibb-e rendelni, vagy ennél már az is jobb.

Úgynevezett női dolgok

Erre tényleg nincs okosabb, frappánsabb kategóriánk, de úgyis tudod, miről van szó: kopott köröm, kutyarágta frufru, borostás láb, szó szerint és divattörténetileg is megkopott ruhatár, ilyenek. Most természetesen nem a testpozitív feminizmusnak azon iskolájáról beszélünk, amelynek követői (teljes joggal) csak azért sem szolgálják ki a férfiakat szőrtelenítéssel és sminkkel, hanem arról, amikor lenne igényed ilyesmire, csak egyszerűen addig halogatod, amíg elkezded vállalhatatlannak érezni magad. Főleg, ha napközben ledobják a hidrogénbombát: este vacsi fontos céges ügyfelekkel, tessék szépen megjelenni és reprezentálni a vállalatot! Esetedben ez egy hazarohanást és kapkodva átöltözést jelent, meg az átkozódást, hogy miért nem hoztad rendbe magad az alatt a két hét alatt, mióta elhatároztad, hogy rendbe hozod magad.