Életmód

Újraélesztette a budapesti autós az utasát, aki menet közben meghalt

A sofőr azt vette csak észre, hogy kollégája nem reagál a poénokra, csak szótlanul ül mellette.

Egy budapesti autós hosszú ideje araszolt az autójával a pesti dugóban a kollégájával. A sofőrnek csak az tűnt fel, hogy utasa nem reagál a poénokra, amelyeken előtte együtt nevettek, csak szótlanul ül mellette.

Utasa minden előzetes panasz nélkül meghalt az anyósülésen – számolt be a megdöbbentő esetről az Országos Mentőszolgálat.

Amikor észrevette, hogy baj van, azonnal megállt, és egy járókelő segítségével a járdára fektette utastársát, miközben értesítették a mentőket.

A sofőr szerencsére jártas volt az elsősegélynyújtásban, így rögtön meg tudta kezdeni munkatársa újraélesztését, amit mentésirányító a vonal másik végéről segített.

A rövid időn belül helyszínre érkező mentők emelt szinten folytatták a küzdelmet a férfi életéért, és ez végül sikerre vezetett. A férfit az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően stabil állapotban szállíthatták kórházba.

Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top