nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Életmód
Két hétig bírtam, aztán felhagytam a netes társkereséssel

Két hétig bírtam, aztán felhagytam a netes társkereséssel

Az első héten leostobapicsázott egy pasi, a másodikon rájöttem, hogy sablonlevelek áradnak. Semmi egyéniség, semmi intelligencia, humor pedig a kanyarban sem. Mondjuk egy pasi jó fej volt, de ő annyira nem jött be kinézetre, hogy nem volt érdemes ezt a vonalat erőltetni.
nlc
f Ajánlom

Szóval lássuk a zord valóságot: mindjárt 44 éves vagyok, amikor nem dolgozom, akkor a gyerekeimmel foglalkozom, intézem a napi ügyeket. Vannak barátaim, és nem élek kő alatt, de hazugság volna azt állítanom magamról, hogy partiarc vagyok, és állandóan programjaim vannak. Éppen ezért szántam el magam az online ismerkedésre, hátha történik valami.

Leszögezném: nem férjet keresek, vagy egy férfit, aki eltart, hanem egy pasit, akivel el lehet járni helyekre, lehet beszélgetni, lehet utazni, tartalmasan időt tölteni. Hogy magasan van a léc? Nem tudom. Nem Brad Pitt magyar változatát várom, nem multimilliárdost keresek, de szeretném, ha az illető értelmes lenne, jó megjelenésű (értsd: tiszta, ápolt), és nem szeretném eltartani, tehát legyen saját egzisztenciája. Ennyi a feltétel, szerintem nem sok, a valóságban mégis úgy tűnik, hogy irreális.

  • Az átlagjelentkező egy sima sziával kezdett, és erre nem nagyon lehet mit reagálni. Szia, írja valaki, mire azt válaszolod, hogy… szia. És hát, nagyjából itt el is hal a lendület.
  • Aztán jöttek az ömlengő levelek: „Ha feleannyira vagy kedves, mint amilyen szép, akkor elfogadnálak egy életre…”; „Szerelmes vagyok beléd, kérlek, találkozzunk, hogy te is belém szeress.”; „Szexi, gyönyörű vadmacska vagy, hadd csábítsalak el…”; „Szeretném veled megosztani az életem, válaszolj, ha te is akarod…” Mindezt egy profilkép alapján. Kamaszkoromban is viccesnek találtam, ha valaki beleszeretett egy képbe, de felnőttként egész egyszerűen nevetségesnek tartom. A kedvencem: „Mondták már, hogy gyönyörű kék szemeid vannak?” Most erre mit válaszoljak? „Igen, sokszor”? „Nem, soha”? „Jaj, de kedves vagy, hogy észrevetted”?
  • De ha már itt tartunk, azért ez sem rossz: „Szia, én nagyon vicces vagyok, mert lenyeltem egy bohócot…” Szegény bohóc!
  • Az egyik pasi 27 éves volt, és levakarhatatlan, minden elutasító válaszra azt írta, hogy „Én akkor sem adom fel…” Nem nagyon értette, hogy ez egy kétszemélyes parti, ha én nem akarom, az pont annyit jelent, hogy nem!

A férfiak képtelenek elviselni, ha elutasítják őket

Persze, rossz érzés az mindenkinek, de egy ilyen oldalon kénytelen az ember húzni egy határt, az esélyteleneknek kedvesen megköszönni a részvételt, és elbúcsúzni. Balu például egy visszafogottan csöpögős levéllel nyitott, a profilképe meg persze hiányzott. Megköszöntem neki, hogy írt, és kértem róla képet. A kora messze meghaladta az általam szabott felső határt, de ki tudja. Azonnal jött is a fotó, és sajnálom, de nagyon nem tetszett a látvány. Egy idősebb férfi, aki Balunak hívja magát, eleve gáz, de képpel együtt egyértelmű volt: Baluval nem akarok találkozni. Megírtam neki, hogy köszönöm a képet, de úgy gondolom, hogy mi nem egymást keressük, további jó ismerkedést. Nos, az őszülő halántékú üzletember olyan nyomdafestéket nem tűrő stílusban küldött melegebb éghajlatra, hogy csak na. Pusztán azért, mert becsületesen megírtam neki egy jól becsomagolt, udvarias nemet. Mindenesetre gyorsan továbbléptem, ez legyen az ő problémája. Ha bunkó akar lenni, akkor legyen az. Hajrá!

Három vagy négy olyan férfi volt, akikkel értelmesen lehetett társalogni, de szerintem ők nem tudták eldönteni, hogy mit is akarnak, én pedig nem hiszek a hosszas üzengetésben. Ha szimpatikus valaki, akkor azzal lehet találkozni, és mindjárt kiderül, hogy van-e kémia. Mert elsősorban ez a lényeg, ha valakiről azt gondolod, hogy nem akarsz hozzáérni, hogy nem találod vonzónak, az halott ügy. Társat nem lehet e nélkül találni, ha nincs szikra, akkor nincs semmi.

Nos, én egyedül Andrással találkoztam, azért, mert gyorsan és bátran megkérdezte, hogy akarok-e inni vele egy kávét. Miért ne, gondoltam, és igent mondtam. Jól elbeszélgettünk, de az égvilágon semmi vonzót nem találtam benne, arról nem is beszélve, hogy elmondta, szerinte a nők kábé 6 évet tagadnak le a korukból, és ez olyan gáz. Amikor pedig erre megkérdeztem, hogy ő hány éves, azt válaszolta, 50, úgyhogy csendben megjegyeztem neki, hogy az adatlapja szerint 44, és kuncogtam egy jót magamban.

Fotó: Thinkstock

Készséggel elhiszem, hogy én vagyok türelmetlen, meg minden, de két hét után elegem lett. Egyetlen egyéniség sem bontakozott ki a levelekből, az üzenetek nagy része sablonszöveg volt, néhol még a nevet is elfelejtették kicserélni a megszólításban… Lehet, hogy tovább kellett volna próbálkoznom, de én a magam részéről megelégeltem a dolgot. Ha megismerkedem valakivel, akkor jó, de ha nem, az sem dráma, elvégre pasi nélkül is lehet élni, annyi klassz dolog van az életben. Ha pedig mégsem jön be a szingliség, akkor csak remélni merem, hogy találkozom egy hús-vér emberrel, és nem kell online próbálkozni.

Pozitív példák is vannak, tudom. Házasságok is születtek online ismerkedésből, hallottam. Sőt, azt is mondták, hogy először mindenki törli magát pár hét után, aztán néhány hónap múlva ismét regisztrál. Lehet. Ha újra megpróbálom, akkor szólok, ígérem!

Megosztás Facebookon