Életmód

Friss kutatás: semmit sem érnek a köhögés elleni gyógyszerek

Elhúzódó köhögés esetén egyik készítmény sem gyorsította a gyógyulást, ráadásul a betegek egy részénél előjöttek a mellékhatások, néha még súlyosbodott is a köhögés.

Nincs rá bizonyíték, hogy az elhúzódó köhögés kezelésére szedett gyógyszerek bármilyen jótékony hatással járnának – állapították meg svájci szakemberek egy új tanulmányban. Ráadásul 7 páciensből 1 inkább a negatív mellékhatásait tapasztalja meg ezeknek a készítményeknek.

A svájci Bázeli Egyetemen dolgozó Benjamin Speich és kollégái minden szóba jöhető készítményt számításba vettek, leszámítva a hagyományos kínai orvoslásban használt szereket.

Olyan páciensekre szűkítették a vizsgálatokat, akik 3-8 hete küzdöttek köhögéssel. A vizsgált gyógyszerek között volt az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol, valamint egyéb, kodeintartalmú készítmények.

A kutatók szerint a placebóval összehasonlítva a gyógyszerek egyetlen esetben sem gyorsították fel jelentősen a gyógyulás folyamatát vagy javították a páciens állapotát a vizsgált területek bármelyikében.

Ugyanakkor a páciensek 14 százaléka tapasztalt olyan negatív mellékhatásokat, mint fejfájás, hányinger, mellkasi fájdalom és néhány esetben a köhögés súlyosbodása.

„A munkánk azt mutatja, hogy noha a köhögés az egyik leggyakoribb ok, amiért az emberek orvoshoz fordulnak, még sincs hatékony módszer az elhúzódó köhögés kezelésére” – írták a kutatók a British Journal of General Practice című szakfolyóiratban.

Speich szerint gyógyszerek felírása helyett a háziorvosoknak biztosítaniuk kellene a pácienseiket arról, hogy a tünetek saját maguktól fognak enyhülni, gyógyszeres kezelés nélkül is.

Évente több mint négymilliárd dollárt (1121 milliárd forint) költenek az emberek orvosi rendelvény nélkül kapható köhögés elleni gyógyszerekre világszerte, és a szakemberek szerint kevés kutatás foglalkozott eddig a piacon kapható összes készítmény kiértékelésével.

A mostani tanulmányt megelőzően az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) azt javasolta mindenkinek, hogy mézzel és forró italokkal kezelje a torokfájást ahelyett, hogy antibiotikumot írat fel az orvosával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top