Életmód

Iskolások lettek a négyesikrek, akik közül kettőről le akarták beszélni az orvosok az anyát

Miután teherbe esett négyesikreivel, arra buzdították az anyát az orvosok, hogy kettőt vetessen el. Azonban ő máshogy döntött, gyerekei pedig most kezdik az iskolát.

Forrás: Keith Wiseman

Az Írországban élő Grace Slatteryt azért akarták lebeszélni orvosai mind a négy gyermeke kihordásáról, mert nagy kockázatnak tekintették. De mivel Grace már négy másik gyermeket elveszített előtte, semmiképpen sem egyezett bele az abortuszba. A gyerekek végül teljesen egészségesen születtek, édesanyjuk pedig végtelenül boldog, mert most készülnek az első osztályba.

„Egyértelműen kis csodák, és még mindig nem tudjuk elhinni, hogy egyszerre lett négy gyerekünk. Amikor teherbe estem velük, nem tudtam felfogni, mivel előtte három évig küzdöttünk, és négyszer vetéltem el közben. Mind a négy gyerekünk szereti az iskolát, és mivel egyenruhát viselnek, sokkal könnyebbé teszi a mi helyzetünket is, mert az öltözködés így nem vesz igénybe sok időt. Egy osztályba járnak mind, és elválaszthatatlanok egymástól. Nem is lehetnék büszkébb rájuk, és látni őket az iskolai egyenruhájukban, elképesztő érzés.”

The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top